Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                                                                      

Kép

    

                Új barátokkal a Bakonybéli béke táborban

                                             1971.július 31 - augusztus o7.               

                                                A " Nagy Nevetés Éve"

 

 

          A sikeres tábor nem azt jelentette,hogy meg lehet pihenni. A Tamás szüleinek pincéjében megtötént minden fontos, a játékot érintő dolog megbeszélése és mindenki ment az útjára a hétköznapokba . Jártam továbbra is a múzeumba. Annál inkább is, mert kiderült, a hunkpapa varázsló intezíven érdeklődik a néprajz iránt , a többieket azért inkább a hadijáték  viszi a táborba. Még nem gondoltam mélyebben bele, hogy milyen következményekkel járthat az ha nem azonos nyelven beszéli minden résztvevő a közös hobbit. Azt tudtam,hogy képzett szeretnék lenni a néprajzi dolgokban autodidakta módon ,ám vonzott minden más ami kapcsolatos ezzel a játékkal. Lassan életvitelemmé vált az indián kutatás. Sok volt még a tennivaló,hisz valahányszor meglátogattam a Sziút, az Andort, világos volt, mekkora a lemaradásom ruházatban és néprajzilag is. Azután a hazai levelező partnereimmel is ideje volt törődni. Nagyon sokan voltak és nehéz volt méltányosan szelektálni. Kinek válaszoljak és ki az aki komolytalannak tűnik? Fel izzítottam  mindenkivel a kapcsolatot és jeleztem, szívesen elmegyek egy személyes találkozásra. Élőben azért tovább juthatunk a jövőt illetően. A lányokat vettem soron,gondolván a legtöbbjük a szüleivel él és az ősök bele szólhatnak az indián rajongásukba. Azt a gondolatomat is fel kellett vázolnom,hogy a könyv indiánozás jó, ám még jobb a táborban kipróbálni azt  a sok ismeretet. Nem beszélve a természetben való otthonos ismeretekről! Együtt ad rengeted, mással nem pótolható élményt. Miközben lassan folyt a találkozások előkészítése, a dunai indiánokkal sem hanyagoltam el a találkozásokat. 

   Lassan kialakult a névsor, azok névsora,akiket személyesen fel is akartunk  keresni. Volt egy következetes levelezőm, - Papp Dezső - aki Nyírbátorban lakott és figyelemre méltó volt a kitartása. Levélváltásunkban megemlékeztem a két hunkpapa tipiről és válaszában arra kért, hogy írjam meg, hogyan kell tipit varrni ! Minden egyéb dologban is így járt el. Levelei szerint van néhány társa akiket ő képvisel. Aktívak voltak, ezen a vonalon jól haladtak a dolgok. A lányokra  került a sor és amint az várható volt nehezebben ment  minta a fiúkkal. Miután ezt előre láttuk, sokkal kevesebb energiát fektettünk a hölgyekre. Nem sorolok fel minden látogatást, amely eredménytelen volt. Lassan azzal a gondolattal kezdtem foglalkozni,hogy a lány vonalat hanyagoljuk. A hadi játékban ezideig nem voltak lányok és nem voltak tapasztalatok ezen a téren. Lehetett olyan hunkpapa hangokat is hallani,hogy a tavalyi csúfos harci kudarchoz a lányok  jelenle is hozzá járult.  

    Volt egy kislány aki Pesthez közel, Vecsésen lakott. Abban maradtunk,hogy őt még felkeressük. Egyeztettük a megfelelő időpontot   és Ezüst Rókával elmentünk Vecsésre. Egy kellemes, kedves családhoz kopogtatunk és élveztük vendég szeretetüket. Minden fontos dolgot kimerítettünk, búcsúztunk és a lehető legjobb benyomásokkal távoztunk! Nem várt siker koronázta a látogatásunkat. Út közben arról beszélgettünk,hogy a hadi játék idején kívül kellene egy próbatábort tartani idén. Az eszmecsere végén azt gondoltuk,hogy ez jó gondolat és a többiekkel is megbeszéljük. Ettől függetlenül is voltak érdekes jelenségek amikkel szembe találtuk magunkat. A testvérpár rendelkezett egy független szoba konyhából álló külön lakással és ez rendkívül alkalmas volt összejövetelekre. Borsányi egyre sűrűbben  látogatott ide és a törzsi gyűléseket  itt tartották a dunaiak. A Miki nagy kísértének volt kitéve.

   Volt egy másik érdeklődő az osztálytársaink közül, aki szimpatizált az indiánnal de a végén lemorzsolódott. Most, amikor hallott a hunkpapák fehér emberéről és Sok Hódról, jelezte, hogy fehér emberként nagyon szívesen lejönne a táborba. Szépen gitározott, nem verte a a húrokat ,hanem ujjpengetést használt a kísérethez.  Pista hosszú haja miatt a Barna Haj nevet kapta a tábori időre. Később amikor még nem játszottam hangszeren ő kísérte fellépéseinken a folk dalainkat. Az idei tábor előtt megint rengeteg volt a munka. Sűrű  levélváltások, egyeztetések, látogatások..... A  vecsési utaink már-már rutinná váltak. Egyre inkább úgy tűnt, a Marika személyében megszületik az első oglala hölgy. Kreatíven  munkálkodott és nem  ismert akadályt. Az idö előre haladtával egyre biztosabb volt, hogy a szülei sem fogják ebben akadályozni. Egy utolsó beszélgetést  követően  meg is született az áldás!

   A nyírbátori társaságról, de leginkább  Sastollról is ugyanaz volt elmondható. Jól haladtak a dolgok, lassan az időpontot kellett egyeztetnünk. Rám pedig a nagy vágy, a tipi súlya nehezedett. A nyári szünetben munkát vállaltam és édesanyám varrógépén azután el is készül életem első vadász tipije!  

   Azután elérkezett a szombat 1971.július 31. A találkozás az Engelsz  téren a távolsági MÁVAUT végállomáson volt, ahova taxival érkeztünk és itt csatlakozott hozzánk a Marika. Az oglala lány Őszinte Szív, Sastoll, Kis Farkas, Hosszú Toll, Barna Haj és a testvérem Vörös Ló szálltunk buszra és indultunk  Bakonybél irányába a farmotorossal. A menetrendnek megfelelően fél 11-kor meg is érkeztünk, bepakoltunk a busz váróba és hátra hagyva a többieket a csomagokkal, hárman elmentünk tábort keresni és talicskákat kölcsön kérni. Amíg távol voltunk a Sanyi gitározott a falusiak nem kis örömére. Felmálháztunk és nekiindultunk a táborhely felé. Szép hosszú az az út felszerelés nélkül is ám Sastoll öt méteres tipije vasúti ponyvából készült és tetemes volt a súlya.  Sűrűn meg kellett állni,különösen az erdei és völgybeli szakaszokon.Aztán megérkeztünk a kiszemelt helyre. Megpihenés helyett sátorrudakat kellett az erdőben vágni! Ma már előre lehántolt sima tipi rúdjai vannak mindenkinek, akkor még a helyszínen a megérkezést követő cipekedés után levezetésnek jött a sátor tartóinak kivágása az erdőben. A talicskát toló menet azért a kellő humorérzékkel megáldott emberekből komoly röhögés váltott ki. Azt azért le kell szögezni, hogy mégis nagy segítség volt a talicska, még akkor is ha az út végeztével haza kellett vinni a faluba. Azok, akik  vállon vitték a felszerelésüket az volt a megoldás,hogy amíg bírták elvitték a csomagot , azután vissza mentek a többi  málháért és azt is elvitték a már lerakottakhoz. Aztán ezt előröl ismét addig, amíg a táborba értünk.

  Ezt követően a tipi felállítása volt a napirendi pont. Végül a kész tipiben a kicsomagolás és a lakájossá formálása a hajléknak. Mindezt a naplemente előtt. A  Marika az esti tűzhöz gyűjtött fát.  Mire mindennel elkészültünk, bizony elé is volt a mából. Ekkor érkezett a meglepetés!  Egy vadász és egy erdész képében. Mit sem tudtunk arról, hogy vadászterület, szarvasbőgés... Még csak tanultuk az erdőt! Udvariasan megkértek bennünket,ne menjük a táboron kívülre nehogy vadász baleset tőrtényen és  jó lenne, ha másnap távolabb állítanánk fel a táborunkat. Ez csak kérés volt és nem parancs. Később amikor az erdésszel baráti viszonyba kerültem azt mondta, hogy a biztonság miatt kértek minket az elköltözésre, ha nem mentünk volna akkor sem történt volna baj.  Mi mentünk a jó viszony ápolása miatt is. Az esténk azért hangulatosan telt. A pára lassan leszállt és egyre hűvösebb lett, ahogyan ez az erdőben a hegyek között rendjén is van.

   Másnap tábort bontottunk és elindultunk egy biztosabbnak ígérkező tisztásra. Mindenki Kép kivette a részét a munkából derekasan. Mindezt megelőzően a Barna Hajjal bementünk a faluba, mert a talicskákat   vissza kellett vinni és mára vendégeket is vártunk, az Ezüst Róka és egy fényképész  Villanó Arc Gyuri személyében. Mikor megérkeztünk a Marikától megtudtuk,hogy tovább mentek újabb táborozók miatt és odakísért a véglegesnek remélt helyre. Ott állt már a tipim . A másik tipi csak hevenyészve készült el hisz esteledett. Így telt el ez a mozgalmas nap augusztus 1. Másnap ismét falu látogatás volt a program, hisz a várt két személy nem érkezett meg. Az otthoniak bele vetették magukat a Sastoll tipi végleges felállításához. Az esti szalonasütéssel ért véget a nap.Az teljesen biztos,hogy nagyon jól éreztük magunkat és számtalan vicces dolog történt a nagyobbik sátor felállítása kapcsán. A jelenlévők a gyakori táborhelyváltás kapcsán profikká váltak tipi állításban! A gyakori pole vágás is növelte az állóképességet. Mindezt sokszor színesebbé tette egy-egy hirtelen jött felhő szakadás.

  A keddi nap ismét a jövés-menés jegyében telt el. Nekem már bőven elegem lett a kóborlásból, így  Vörös Ló, Barna Haj és Vörös Toll indult a Bakonybélbe vezető ösvényen a találkozás reményében. Mi többiek ruháinkban tetszelegtünk egymásnak és a mindennapos tennivalókat végeztük. A kora délutánban betoppant Vörös Ló és Villanó Arc. Mivel majdnem félúton találkoztak, a  többiek kenyérbeszerző útjukat folytatták a településre. A fotóson is elhatalmasodott a helyváltoztatás kényszere, ugyanis  látva a tábort  és a ruháinkat , útra kelt Pápa irányába színes filmért. Terve az autóstopp volt!  Nem vált be az ötlet és vissza is tért. Azért volt nála fekete-fehér nyersanyag. Nem került veszélybe a próbatábor megörökítése. Az este  tábortűz  fényében, western dalok éneklésével és nagyon jó hangulatban telt. A nagy halom tűzifát szinte észrevétlenül hordta össze Őszinte Szív és az  kitartott egész este! Azt azonban nagyon sajnálta mindenki, hogy  Ezüst Róka barátunk nem érkezett meg.

     Közös döntés alapján a következő szerdai nap a filmezésé volt. Ez egy szertartást foglalt magába,  pipa szívással, énekléssel ( Áni kvenecsa..) , " láttam tánccal". Az éneklés most, hogy volt benne női hang is, hitelesebb lett . Vissza köszönt a lemezekről hallható eredeti indián felvétel. Itt kell megjegyezni,hogy levelet írtam Amerikába az Indian Records Inc.-nek és ajándékba küldtek egy öt lemezből álló nagylemezt!! Az egész forgatás olyan diszkréten zajlott, hogy az indián játékunkat alig zavarta meg. Villanó Arc munkájának eredménye kivonatosan itt látható. A virágszedéshez  tudatosan nem lett zene hozzárendelve, az magáért beszél.Sajnos  csak néma film készítésére alkalmas kamera állt rendelkezésre.

A forgatás befejezésével lassan leszállt az est a maga sajátosan új hangjaival.Őszinte Szív és a Villanó Arc elmentek a forráshoz vízért,közben készült a központi tűz, amit körül űltűnk és burgonya sütéssel egybe kötött western dalok éneklése zárta a jó hangulatú napot.

   A csütörtök ismét a filmezés jegyében zajlott. Ekkor készültek a virágszedési részek, majd a vadászat. Voltak akik terepszemlét tartottak a hegy tetején a jobban ismerd meg környezetedet mozgalom keretében. A nap színesítése érdekében a camping táborból eltűnt egy lány akit a mi indián lányunk végül megtalált, így boldog volt a dolog vége. A patak lassan kiszárad, helyenként  már alig csordogált. A forrás azonban üzemel! A szokásos esti tűzünk kialvása után nyugovóra tért kis csapatunk.

  A reggel szükségessé vált a falu felkeresése,mert kifogytak a készletek. A faluban az erkölcsrendészetbe botlottunk, ám annak ellenére, hogy semmilyen okirat nem volt  nálunk , beérték azzal,hogy Villanó Fény ma haza utazik és majd ő igazol minket. Mi visszatérve bementünk a campingezökhöz és meghívtuk őket szombatra a táborunkba. Kis csapatunk két részre oszlott egy hadijáték kedvéért. Úgy tűnt, alkalmas a jelen csapat a főtáborra ,így egy kis hadijáték nem árthatna.Fehér Kígyó és Vörös Sastoll, a másik oldalon pedig Vörös Ló, Sastoll valamint Kis Farkas vetette bele magát a küzdelembe. A játék a tábor megtámadásáról szólt illetve megvédéséről. A harc végén kivételesen esti tűz nélkül hajtottuk a fejünket álomra.

   A szombati nap nem hajnalban kezdődött. A lustálkodás után a munka, mégpedig tetemes fa összegyűjtése következett. A megfelelő méretre darabolást követően elkészült a vendégeket váró tüzelő összegyűjtése. Egy kis lazítás után ismét hadijáték volt a program. Ebben néhány alaposan megkötözött harcos megszabadulás volt a fő atrakció ,majd Őszinte Szívnek jutott a kémkedés feladata. Ügyesen megtudta a lényeget , vendégeink készülnek és hamarosan meg is érkeznek.Így is történt ahogy hírül kaptuk. Vörös Sastoll és Vörös Ló bevezette a vendégeket a tábor körbe ahol leültek dobszó kíséretében. Az este a tűz fényében közös énekléssel, szalonna sütéssel igen jó hangulatban telt el. A búcsúzás után mi is nyugovóra tértünk. Úgy véltük kellemesen telt az idő a fehér emberekkel, ha már így  kellett történnie. Akkoriban még szabadon járhatta mindenki az erdőket és nem ütközött úton és útfélen kerítéssel és "magán terület" táblákkal. Ritka volt még a hasonló eset, de lassan ez az állapot azután mára már gyökeresen  megváltozott.

    El jött a vasárnap augusztus 8. a haza indulás a kő tipikbe! Ez meg is látszott mindenki hangulatán! Szótlanul bontottunk tábort, rendet tettünk a tűzgödör és egyéb helyeken, gondosan össze szedtük a szemetet és igyekeztünk minél kevesebb nyomot hagyni a természetben. A sátortartó rudakat is egy helyre az erdőbe hordtuk. Amikor végeztünk fájó szívvel búcsút vettünk tábor helyünktől és neki fogtunk a cipekedésnek. Sastoll és Kis Farkas vezette a menetet, míg Őszinte Szív és én haladtunk hátul. Nem mulasztottunk el beköszönni új ismerőseinknek, akik meg kínáltak friss forrás vízzel, majd minden jót kívántunk kölcsönösen egymásnak  és folytattuk utunkat. Egyre kellemetlenebb szélben történt mind ez, ami mókássá tette a cipekedők látványát. Jókat derültünk a látványon. Midőn beérkeztünk Bakonybélbe , ismét a váróba pakoltunk és a fiúk betértek az ívóba. A helybéliek örömmel fogadtak, megszokták már az indiánokat.Rendkívül sok segítséget kaptunk tőlük és később több személyes kapcsolat is kialakult nem csak az elöljárókkal, de személyesen is. Azután búcsút intettünk az idei tábornak és elindult velünk a brummogó szekér a kő tipik felé

                                                                                  

Kép