Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


   

 

 

Kép

 

 

 

           Oglala - Hunkpapa hadi tábor 1970. 08.16-22.

                                         Bakonybél

 

                               " A Nagy Vérengzés Éve "        

   

                          

    A téli napokban folytattuk a felkészülést,de meg kell jegyezni, nem azonos lelkesedéssel. Jó magam rendszeresen látogattam   a Néprajzi Múzeumot és egyre bővült az ismeretanyagom. Meg próbáltam valamifajta  rendszert kialakítani  a ki kért könyvek sorában. Elkezdtem a történelemmel, kézművességgel,  zenével és így tovább. Éreztem,fel kell nőnöm a feladathoz.  Itt mérhetetlenül gazdag volt az anyag könyvekben.

    Egy ilyen alkalommal össze találkoztunk régi ismerősömmel Létai Miklóssal aki elmondta,Kép hogy szeretettel várják  a csapatunkat  egy ismerkedési estre a Móricz Zsigmond körtérre, ahol a főnöke vár bennünket. Ekkor elmondta azt is ,hogy hazánkban a régi időkben Baktay Ervin alapított a Dunán indián tábort, ahol nyaranta felállítják   sátraikat, kenuznak, indián játékokat játszanak és versenyeket  tartanak .Így töltik az idejüket és van aki egész nyáron lent tartózkodik a táborban. Vannak akik onnan mennek dolgozni és este vissza térnek a táborba. Ő nem a Baktay  féle " öregek"-hez tartozik, csak úgy mint  meg hívónk, a második generációs társaság  tagja. Ezen mód két tábor van: az öregek és ők a fiatalabb csoport, egy szigeten de némi távolságra egymástól. Időnként vannak közös programjaik ,ilyenkor egymás meg hívásának eleget tesznek és közösen ülnek a tábor tűz köré. A " fiatalok" - ők hívtak minket,- a táboron kívül is találkoznak a hétköznapokban, a ruhakészítésben segítve egymást és vannak úgynevezett " lalárdáik" ahol un.western dalokat tanulnak és nem csak a táborban, Pesten is együtt éneklik azokat. Megköszöntem az információkat és a magam részéről említést tettem a Bakonyi indiánokról. Nem hallott még eddig róluk, de amikor a hadi jelleg került a beszámolómba , tovább már nem mutatott lelkesedést. Ez a későbbiekben sem érdekelte a dunai csapatokat. Az azonban ki derült, hogy nem tudnak egymásról és reméltem ez meg fog változni a jövőben. Tettem is az ügy érdekében és létre jött jóval később   egy találkozás a Hegyalja úton, de a két játék nem került közelebb egymáshoz. Haszna annyi azért volt, hogy  ettől kezdve a hazai indiánok tudtak egymás létezéséről és lehetőség nyílt egyéni kapcsolatok kialakítására a jövőben. Este azután a fiúknak is beszámoltam az újdonságról. Sorra értek az újabb meglepetések egyre több lett a kihívás az életünkben. Érdekes volt, hogy a meghívás a szakközépiskolámhoz közel esett, mert a Fehérvári út és a Vá

Kép

li utca háztömbje volt a sulim helyszíne. Nem sokára azután megtörtént az első dunai találkozás.  A bemutatkozás után megtudtuk a vendéglátónk Mennydörgés Madár ,  Borsányi László volt. Le sem ültetett bennünket, mert a Molnár utcában volt az igazi találkozó Doszpoly Andor Vörös Rókánál ahova együtt mentünk villamoson. Kellemes fogadtatásban volt részünk  és többen is jelen voltak, így a Kis Sziú Dezső, a Maxi, a Varjú Józsi, a Chief és a Tengernagy. Azután kezdődött az álmélkodás!! A falakon a táborban használt ruhák, pipák,tollmunkák gyöngyhímzések pazarabbnál pazarabb kivitelben.Olyan tárgyakat láttunk, mint a Néprajzi Múzeumban tett látogatásunk alkalmával láthattunk. A Mikivel össze néztünk: van mit tanulnunk és bepótolnunk!  Nem győztünk kérdezni! Volt itt minden, mi szemnek s szájnak kedves. Néprajzi könyvek, fürdő kádban ázó disznóbél mokaszin varráshoz, tollak, gyöngy, nyersbőr és szarvas bőr.... Kedélyes és jó hangulatú beszélgetésünk végén közölték, hogy bármikor szívesen látnak hívatlanul is. Felajánlották a segítségüket saját ruháink készítésében. Volt miről beszélnünk haza felé! Aztán éltünk is a lehetőséggel! Egészen más volt a hangulat mint a bakonyi csapattal! Ez a társaság barátinak tűnt és rendszereres találkozásokkal,míg a bakonyiakkal csak a táborban fogunk legközelebb találkozni. Mindazonáltal ha keményen dolgozunk a haditáboriaknak szép meglepetést készíthetünk. A Mikivel a ruhák mellett a fegyverekre is hangsúlyt helyeztünk. Készültek a fakések,pajzsok és a lándzsák! Akkor még nem is gondoltuk, milyen nagy szerepük lesz az utóbbiaknak!

 

Kép Azután elérkezett a tavaszi szünet az iskolában. Laci meghívott bennünket a dunai táborba egy hétvégi kirándulásra Kisorosziba. El mentünk! Érdekes kép fogadott bennünket. A szigeten a falu végén volt a kompház amit a hajósok már nem használtak és a mi indiánjaink régóta birtokba vettek. Itt lehetett aludni,tüzet rakni és western dalokat énekelni. Jól éreztük magunkat, de túl sok indián nem volt! Miki,Tibi és én beúsztunk a hideg Dunában arra a helyre ahol nyáron a táborukat véltük. Amikor észre vették hiányunkat, bekiabáltak és tudtunkra adták,hogy van egy gát ahol száraz lábon vissza térhetünk a " Tengernagyi hivatalhoz! A tábori felszerelést is a gáton autóval viszik be. A visszatérésünket követően a Kis Sziú elhívott vadászni! El nem tudtam,hogy mi is fog történni!  Íjat és vesszőket vett magához  és amikor meglátott egy termetes békát, felcsillant  a szeme! Lőtt, talált,odaugrott a békához és két szakszerű vágással a combokat eltávolította a testtől, a tarisznyába gyömöszölte és már haladtunk is tovább. Ezt követően mindezt rengetegszer meg ismételte. Amikor elég békacomb volt a tarisznyában intett, mehetünk mert meg van a vacsora! Vissza tértünk és megsütötte a zsákmányt! Fenséges volt a vacsora és volt hozzá itóka is  a Laci pedig gitározott és mindenki énekelt! Hangulatos este volt, még akkor is ha a mi indián elképzelésünktől messze állott. A késő éjszakában tértünk nyugovóra. Másnap reggel azután  komótosan össze pakoltunk  és útra keltűnk Budapestre.

                                                                              

Kép

 

   Vegyes érzések voltak bennünk. A program egyáltalán nem volt rossz, sőt helyenként élveztük, ám itt indiánozásnak nyomát sem láttuk. A gitározással kísért éneklés kimondottan hangulatos volt a tábortűz mellett. Mi azonban indiánt akarunk játszani. Az is igaz, hogy az általunk játszani kívánt indián azaz az 1800.-as évek rézbőrű és a fehér embere  elválaszthatatlan egymástól. Nem mindenben értettünk egyet a jövőt illetően. Nem volt személy szerint bajunk senkivel. Például a Kis Sziú hozzánk közel lakott Rákosszentmihályon.Gyakran találkoztunk és szépen fejlődött a kapcsolat köztünk, csak egy példát előhozva a többi közül. A lalárdákra  sűrűn elmentem ahol másokat is megismertem akik a Borsányi csapathoz tartoztak. Őt is gyakran felkerestem,hisz a körtéren a sulitól egy pár perces sétával meglátogathattam.Például volt egy alkalom amikor eleget tett meghívásunknak és eljött velünk Tölgyesre és meg nézte a táborhelyünket. Az ő személyével kapcsolatos az tény, hogy zenésszé lettem! Bár közvetlen ez a dolog nem függ össze az indián játék oglala részével, mégis valahol mégis hozzá tartozik az egészhez. Hozzá tartozik mégpedig azért, mert csapatunk baráti társasággá vált az idők folyamán és a játékon kívül együtt jártunk moziba, múzeumba,segítettek építkezni és el-el jöttek a koncertjeimre. Ez igaz volt néhány hukpapára és cheyenre is, de volt néha varjú is. A bakonyban a western and country viszont nem volt jelen és tudtommal ma sincs. Az történt, hogy egy látogatásom alkalmával a Laci feltett egy korongot és ezen egy férfi énekelt amerikai népdalokat amiket többnyire öthúros banjon és néha gitárral kísért! Ekkor eljött a szerelem és később levelet írtam Pete Seegernek akivel a mai napig kapcsolatba vagyok (2010) és tőle tanultam zenét ami pedig az indián zene útjára is terelt. Sok más mellett ezt is az indián hobbynak köszönhetem!

       A hétköznapokban tovább folytatódott a felkészülés, postán megkaptam a fénymásolt Bakonybél és környéke turista térképet. Megérdeklődtük a vonat és busz indulásokat és megterveztük az indulást.Ekkor derült ki,hogy kik nem tartanak velünk. A Bölény ( Tibi) és az Andris ( Sólyom ) inkább a Dunára mennek. Eljött a nagy nap és a következők indultak a Bakonyba : Három Farkas Miki,Öt Nyíl Attila, Hosszú Toll Laci,Fehér Kígyó Kálmán. Mi négyen tartani akartuk a szavunkat és a megállapodást Füst főnökkel. A testvéremet a szüleink óvták az ismeretlentől.Vonattal eljutottunk Székesfehérvárig, egy másikkal Zircig,majd ezt követően távolsági busszal Bakonybélig.Egyre szebb tájakon haladtunk, ez egy pazar vidék állapítottuk meg. A helyszínre érve bementünk a Szövetkezeti kocsmába információt gyűjteni.A kocsmáros nagyon segítőkész volt és elmondta, a Petőfi  utcán haladjunk az erdők irányába.Azt,hogy jó felé megyünk onnan tudjuk meg, hogy egy elhagyott kápolnát látunk és egy itatót.Nos, ezt köszöntük szépen és indulunk az ismeretlenbe! Szép kis út volt a kápolnáig is,ám az erdőség még igen messzinek tűnt.

   Ittunk a forrás vízből és megpihentünk. Ekkor a semmiből előbukkant Sok Hód ( Aba) és egy idegen indián Ravasz Kígyó ( Robi )  .Üdvözöltük egymást és útra keltünk a tábor felé. Szép séta volt! Ekkor tudtuk meg, a hunkpapa tábor és a mienk egymástól legalább negyven percre van , hegyen és völgyön keresztül gyalog. Szépen lehetett a patak mentén haladni,ám a háborúzás megkezdését  követően, nem tanácsos a völgyben sétálgatni rejtőzködés nélkül mert az ellenség rajtunk üthet! Ezt az utat is megtettük és a patakkal majdnem körül vett tisztáson meg pillantottuk az első bakonyi táborunkat. Katonai sátrak volta felállítva félkörösen és újabb emberekkel találkoztunk, olyanokkal akikről eddig még nem is hallottunk! A bemutatkozás során megtudtuk , hogy a kis alakulat szintén a Képes Újság cikke alapján kerültek kapcsolatba Sok Hóddal. A Táska Rádió című műsort is említették amiben ők szerepeltek, ám erről és a mi riportunkról nem volt tudomása egyikünknek sem! Ekkor ismertük meg a Ferde Hát ( Karcsit ) a Hegy nevet viselő fiút és a Négy Kést. Utóbbinak pamutból készült parókája volt és nagyon el ütött a mi egységes NDK  gyárban készült termékeinktől. A dunaföldvári Ravasz Kígyó testvérét is ekkor ismertük meg mint Bagolyszemet. Ő otthon maradt a szintén újonc Karcsi féle társasággal. Az ismerkedést követően indult a mi sátraink állítása és a kipakolás. Amikor végeztünk Sok Hód azt tanácsolta,hogy a holnaptól kezdődő hadijáték idejére alakítsunk ki egy őrség rendet. Azt tanácsolta,hogy hallgassunk rá, hiszen mi még járatlanok vagyunk. Mivel ez igaz volt ,ebben is maradtunk. Aztán szóba hozta ,meglepve látta a Farkas és az én lándzsámat, ilyen még nem volt a hadi táborokban és kíváncsian várta - úgy mond, - az eredményt. Egy esti tábortűz körüli beszélgetést követően nyugovóra tértünk.

  Reggel jó hangulatban ébredtünk, Sok Hód és a dunaföldvári testvérek is jó előre figyelmeztettek a sok bagoly huhogásra, nem kell a hunkpapáknak  tulajdonítani! Barátkoznunk kellett az eddig még nem hallott zajokkal, a szarvasokkal,őzekkel,vaddisznók okozta csörtetéssel,a pelével és még tovább sorolható zajongókkal.Élveztük mindannyian. Vajon mikor találkozunk először az ellenséggel? A természetes kíváncsiságot  elnyomta a napi készülődés, az öregek úgy gondolták, hogy nem várunk a hunkpapák támadására, este mi leszünk a kezdeményezők! Így is történt. Gondos készülődés után bevettük magunkat a hegyek közé az erdőbe. Sok Hód volt a vezető nyomában az oglalálkal. A menetet a fehér ember két indiánja zárta. A hegyeken haladtunk,de szem elől  nem tévesztve az alant csobogó patakot. Vigyázva és a legkisebb zaj nélkül haladtunk az ellenség tábora felé. Még csak szürkült amikor célba értünk.Az volt a terv, hogy éjszakai támadásban győzzük, le a hunkpapákat! Elhelyezkedtünk úgy,hogy szemmel tarthassuk a tábort,ám ők ne fedezhessenek fel bennünket. .A hunkpapa tábor is egy tisztáson állt,ám egy másik patak partján. A két patak a Fekete-Séd és a Gela volt. Az elhelyezkedést követően szemügyre vettük a táborukat. Ott is,-ahogy nálunk- katonai és camping sátrak álltak vegyesen ám középen fel fedeztünk két ezektől különbözőt.

    Álmélkodva láttuk a két  indián tipit ! Magasságuk két méter körül lehetett és nem fényképek voltak egy könyvben! Nem tagadható de mindenkit meglepett !  Két tipi a Bakonyban! Két valóságos indián sátor a Két Asszony tisztáson! Később meg tudtuk készítői nevét is. Az egyik a fönök Füst A Szemében ( Tamásé) a másik a varázsló Fekete Ló  ( Tibor)  tulajdona volt. Azt gondolom, ekkor történt egy hatalmas változás a táborképek területén ezzel a két hiteltérdemlő sátor megjelenésével. Rám is nagy hatással volt a látvány, azonnal el is határoztam magamban, jövőre én is hasonlóban szeretnék lakni! Miközben a látvány magával ragadó volt , nem feledkezhettünk meg a szükséges óvatosságról!  Harci ösvényre léptünk és nem tábornézőbe. Szerencsére elég magasan és a hegyen a fák védelmében voltunk ,így nem vettek észre bennünket. Sok Hód eszmélt leghamarabb és csendre intett mindenkit, így hamarosan fegyelmezett és harcra kész harci vállalkozás képét mutathattuk.Az is igaz,hogy elég hangos volt lent az ellenséges tábor élete így joggal gondolhattuk, nem fedeztek fel bennünket. Aztán lassan le szállt az éj már csak a tüzek fényében táncoló sátrakat és a tűz körül fel-fel bukkanó harcosokat láthattuk. Kellő türelemre volt szükség,hogy el ne áruljuk ott létünket. Lassan mindenki  nyugovóra tért!  

   Sok Hód jelt adott. Mehetünk! Egy ideig egymást követve ereszkedtünk le a hegyről, majd a tisztásra érve az előre megbeszéltek szerint, minden sátrat körülvettünk. Sikerült csendben véghez vinni a tervet. Egyenként akartuk megsebesíteni és elfogni a hunkpapa harcosokat. Ekkor harci kiáltással az ajkán Füst A Szemében kitört a tipijéből,az ott álló oglalát megszúrta és felmérve  a helyzetét, egy szál ágyékkendőben kezében fa késével át ugrott a patakon és felrohant a szemközti erdőbe! Ravasz Kígyó és még ketten utána vetették magukat és eltűntek a sötétben. A tábor közben felriadt és elkezdődött a mészárlás. A hunkpapáknak  esélyük sem volt!  Akik közülük hamar eszméltek és ellenállást igyekeztek kifejteni azok Három Farkas és Fehér Kígyó lándzsáival találták szembe magukat. Döntő csapás volt számukra, hisz késeikkel teljesen védtelenek voltak a lándzsák ellen. Hamar eldőlt a csata. Teljesnek azonban nem mondhattuk a győzelmet, hisz a főnök megszökött és bármikor kellemetlenkedhetett  tetszése szerint az éjszakában. Szorongva vártuk társaink visszatérését.

  Azt az időt kihasználva, amíg a harcosaink visszatérnek,egy megjegyzést kell,hogy tegyek. Kép Azon olvasók kedvéért akik semmit nem tudhatnak az akkori rendszabályokról el kell,hogy mondjam, semmi olyan, a korhoz nem tartozó tárgyat, - így például fényképező gépet, filmfelvevőt -a táborban használni tilos volt!! Erről mindenki tudott hisz közösen felállított szabály volt! A legkövetkezetesebb betartója és betartatója a hunkpapa varázsló Fekete Ló volt. A legenda szerint egyszer tüzes vizet talált a táborban whisky képében és kiöntötte azt a patakba.Mindezt azért írtam le, mert 2010.-ben elő került néhány amatör filmfelvétel , valamint  Sok Hódtól is  kaptam egy fényképet Pesten nem sokkal a tábor után. Ez az emlék mellékletként az iratomba fel is került mint az látható.

    A történet pontosítása érdekében, le kell írnom egy  hunkpapa harcos Négy Szél emlékezését, akinek segítségét köszönettel közzé is teszem ezen a helyen. Annál is inkább, mert egybe esik az emlékeimmel. Amikor letaroltuk a hunkpapa tábort, az asszonyaik éppen végeztek a leves elkészítésével. Az előzőkben már leírt eseményekhez hozzá tartozik, hogy Füst A Szemében eljátszotta, hogy fázik és ezért Kis Fehér Csikó egy pokróccal leterítette a testét odacsempészve egy fa kést a főnöknek. Két csapás is érte a hunkpapákat akkor! Rajtunk kívül a leves is sós volt! Ha nem engedtük volna, hogy megegyék, akkor a hunkpapa asszonyok kiöntötték volna a patakba. Mivel azonban engedtük, így a harcosok szenvedhettek az ételtől is! Ezt követte Füst A Szemében és egy másik hunkpapa szökése. Utóbbi azonban nem jutott messzire. A főnök történetéhez tartozik az, hogy amikor belépett a tűz fénykörébe sietett úgy megadni magát, hogy nem az oglalák győzték le és ezt mondta : a hidegnek adom meg magamat és nem nektek! Pazar játék volt!

    Végtelennek tűnt  az az idő  amikor a sötétből előbukkantak a Füstöt üldöző harcosaink és bekerültek a közben felszított tábortűz fényében. Reménytelen volt a sötétben útól érni a fürge hunkpapa főnököt. Ő azonban a hegyen látta azt amikor vissza értek az  őt üldöző oglala harcosok a  tűztől világos tisztásra  és hátborzongató győzelmi kiáltásokat  hallatott. A hegyek pedig vízhangosan vitték szerte szét a menekülésének hírét! Fenségesen szép játék volt!!!!

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ Tanácskozás kellett tartanunk. Végezzünk mindenkivel és távozzunk,vagy mi mást tehetünk még az éjszakában? Sok Hód igen bosszús volt, a főnökre fájt a foga. Rosszul tűrte Füst szökését. Azt tanácsoltam mindenkinek hosszasan érvelve,hogy maradjunk itt és várjunk. Párás, nyirkos és így kellemetlenül hűvös volt az idő. Füst pedig egy szál ágyékkötőben, mezítláb menekült fel a hegyre. Csupán idő kérdése, hogy mikor adja meg magát. Hallgattak rám ,főleg Sok Hódnak tettszett ez a terv. Így azután letelepedtünk és vártunk. Nem sokára  eredményt hozott  a kitartásunk. Dideregve megállt a tábor szélén a hunpapa főnök. Teljes volt a siker aznapra. Mivel megnyertük a csatát, győzelem mámorban tért haza a vállalkozásunk. A sötétben biztosan találtunk haza felelevenítve az egész nap eseményit. Túl voltunk a tűzkeresztségen!

     A történtek pontosítására egy 2011.03. 21.-én történt baráti találkozásunk során történteket be kell, hogy illesszem ide, megköszönve Fekete Ital Miki emlékezését. A győzelem után arra jutottunk, hogy foglyainkat megkötözve átvisszük az oglala táborba és ott éljük ki a sikert a hunkpapák felett. Rabláncra fűztük a foglyainkat és a hunkpapa  asszonyokat kényszerítette Fekete Ital a fegyverek cipelésére. Ezt az ötletet egy óvatlan pillanatban Füst A Szemében súgva adta át Fekete Italnak, aki kapva kapott az ötleten. Így indult neki a menet és rendben meg is érkeztünk az oglala tisztásra. Ott aztán az asszonyokat az egyik sátorban helyeztük el ahol nemsokára a harcosunktól cigarettát kértek. Mivel neki ilyen nem volt a birtokában, Csongor szivart kaptak és nem sokára a camping sátorból tömény füst dőlt ki a bejáraton keresztül a tisztásra. Az út során a kép lány közül becsúszott a cipekedés során a patakba és így most egy kicsit meglettek vigasztalva.

       Másnap, új névvel, új hunkpapák jöhetnek bosszút állni. Sok Hód reggel azzal hozakodott elő, hogy ne várjunk az ellenségre, mi támadjunk ismét meglepve őket. Nem volt ellenvetés most sem,hát elindultunk.Ez alkalommal nem a hegyen,hanem a völgyben haladtunk a cél felé. Csendesen haladtunk, időnként megálltunk hallgatózni,majd folytattuk utunkat. A tábort most nem a hegyről akartuk megközelíteni, hanem a patakpart bozótosa fedte volna el jelenlétünket. A tábor közelébe érve, harci kiáltások hangoztak : hoka hey !!!! Ember azonban nem tartozott hozzá! Egy frissen vágott, hosszában túlméretezett, hevenyészett lándzsa vörös filc borítással haladt el mellettem. Világos volt, mérete miatt a tulajdonosa nem tudja irányítani. Ledöftem. Egy másik pedig Három Farkassal próbálkozott aki egy mozdulattal félre ütötte és győzött. A csalitosban néhány késpárbaj zajlott le és máris véget ért a harc, ami ismét oglala sikert hozott. Sok Hód és a régi oglalái elvégezték az utómunkálatokat, ezután jó kedvvel vissza tértünk a táborunkba. Teljes volt a siker és nyugodtan vártuk a jövőt. Ma már nem támadhattak a szabályok ezt nem tették lehetővé. Volt egy ma már nem tiszta történés.Érthetetlen okból Ferde Hát átment a hunkpapa táborba ahol felfedezték jelenlétét. Kés párbaj lett a dolog vége,ebben küzdelemben Füst A Szemében győzött. A harmadik Kép alkalom pedig az volt ami csatának tekinthető ,amikor a hungpapák a hegy felől támadtak.A lopakodásuk sikeres volt, ám nem berohantak a táborunkba,hanem besétáltak.Kellő idő maradt számunkra és egy szép jelenetekkel tarkított csatát vívtunk egymással. Az oglalák nyertek,rövidesen összekötözve feküdt a tisztáson az ellenség! Nevezetes volt egy eset, amikor is Három Farkas megelégelte a foglyok ficánkolását és hasra kényszerítette őket. Tekintve,hogy nem tudhatták a nevét, Hasas Patkány néven illették őt!  Már Kép Budapesten mondták el a hunkpapák,hogy teljesen hitehagyottakká váltak. Felmerült a vereségek kapcsán az abbahagyás lehetősége is! Azután lehiggadva már másként látták a dolgokat, már a visszavágás lebegett előttük. A hunkpapa táborban volt két lány is akiket így hívták : Kis Fehér Csíkó és Halk Hang a férfiak pedig Füst A Szemében, Fekete Ló, Bagoly, Tücsök, Négy Szél, Égő Mokaszin és egy fehér ember aki a Nyitott Tenyér névre hallgatott. Talán ő volt a fényképész, nem tudom. Nem is érdekes,de a mai eszemmel a Kép filmezéssel bajt nem okozott. .Az emlékeken túl más is megmaradt abból az időkből és bár ki is az, aki elkészítette a képeket és a filmet  csak hálásan gondolhatunk rá. .Az oglala névsor pedig így fest : Három Farkas, Öt Nyíl, Hosszú Toll, Fehér Kígyó, Ferde Hát, Hegy, Négy Kés, Bagoly Szem, Ravasz Kígyó és a fehér ember Sok Hód.

Kép    Rengeteg tanulsággal, sok új ismerőssel,élménnyel gazdagon néztem a jövőbe. Természetesen voltak elgondolkodásra okot  adó tanulságok is.  Az első hadi táborom igazán jól sikerült, de még rengeteg a munka a következőig!  Egy nagy hau és fogjunk bele!

____________________________________________________________________

____________________________________________________________________                                                                              

Kép