Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


              

 

 

                             1968.- 1969.                       

 

 

Sashalmon születtem és itt jártam általános iskolába is. Ennek azért van jelentősége,mert kialakult egy kerékpározó, focizó, gombfocizó, olvasó közösség.Volt egy osztály társam, ő Rákosszentmihályon lakott  és neki voltak ottani ismerősei akiket bevont a gombfocizásba. Adris volt az akivel időnként könyvet cseréltünk és egy alkalommal James Fenimoor Cooper írását a Prérit kaptam Kép elolvasásra. Ekkor váltam indián rajongóvá, igyekeztem a könyvárból kikölcsönözni minden ilyen témájú művet. Volt ebben May-tól Cooperig minden,ám a kevés könyv közül egyszer egy olyan is akadt amit elvetettem,mert homlok egyenest másról szól mint a Winnetou. Kis időmúlva egy másik  hasonló került a kezembe amiről később kiderült ez egy való tőrténet. Ez az első két könyv az Indánok és négerek az újvilágban és a Mocsarak vissza ütnek. Kiviláglott az, hogy ezek értékes,történelmileg hiteles könyvek. Ezt követően hasonló irodalomra vágytam vegyes sikerrel.Szentmihályi barátaink pedig előálltak egy olyan könyvvel ami a ruhakészítésbe nyújtott kezdetben segítséget.

Mikivel lelkesen hozzáláttunk a Fehér Szarvas A Szikláshegyek varázslója történet végén található sárga lapok tanulmányozásához. A gombfoci  lassan a háttérbe szorult. Elkészültek az első ruhadarabok, fejpántok, nyakba valók. Andrissal a Szabó Ervin könyvtárban az indiánok igaz története címmel előadást tartottunk elég szép sikerrel. Egy képeslap hátulján találtam a Cherokee indián rezervátum címét és Andrissal megbeszéltük, én írok erre a címre egy levelet. ő pedig egy másikat az Apacsoknak.Kép El is küldtük mind a kettőt és vártuk izgatottan az eredményt. Közben történt egy osztálykirándulás Szilasligetre és az erdőben megfogant a gondolat, az elkészült ruháinkat felölve ki kell mennünk egy erdőbe és törzsé alakulnunk, szabályokat kell alkotnunk. Miután ez megtörtént nevet is kellet választanunk. A sziú volt a Cooper könyv olvasása után a kedvencem, így azt javasoltam. Ezen gondolkodva és beszélgetve kiderült,ez egy átfogó elnevezés , nem túl szerencsés. Sokkal jobban megfelelt a dakota. Ebben aztán sikerült egyet is értenünk. Megalakult a sashalmi dakota indián törzs Andris , Miki ,Laci, Gyuri, Sanyi öcsém és jómagam alkottuk a magot. Voltak szimpatizánsaink is Miki  fiatalabb testvére a Tibi és a  szomszéd fiú Attila és a nálunk sokkal fiatalabb Zoli. Őt még a Sós sziklák völgye könyv útmutatása alapján "utinak" tekintettük. Az első erdei kirándulásunkra , mint az várható volt, - nem is engedték el a szülei. Térképet vettünk elő és hosszas tanulmányozás után egy HÉV-el elérhető helyre esett a választásunk Tölgyes volt a neve és csak feltételes megállónak jelölték Gödöllő előtt. Előttünk volt az izgalmas kaland, elutazni és találni egy alkalmas táborhelyet a soha nem látott erdőben. A vártnál hamarabb siker koronázta a keresésünket! Három tavacskára leltünk, ember sehol, táborozásra alkalmas tisztást is találtunk.Kép Egy vipera napozott  az egyik kőhalmon ám jöttükre elmenekült.  Az igazsághoz tartozik, az kígyó valószínüleg egy sikló volt! Így került a dakota név elé a kigyó szócska. Tanácskozást tartottunk indián név kérdésben is és rövidesen meg is születtek első neveink. Miki Fekete Ital, testvére a Tibi Nagy Bölény, Andris Fekete Sólyom, én Fehér Kígyó lettem míg Sanyi testvérem Vörös Ló névre hallgatott. A Gyuri az  Ezüst Róka  nevet kapta az indián keresztségben míg az Attila immár Repülő Nyílnak neveztetett.

Idő közben felfigyeltem a Pajtás újságban egy cikk sorozat útólsó részére és szerettem volna,  a többi részt is elolvasni. Tollra kaptam és  írtam egy levelet  a szerkesztőségbe felvázolva vágyunkat és a miértjét. Nem sokkal ezt megelőzően meg érkezett a Cherokee válasz! Leírhatatlan volt a boldogság csapatunkban. A háttérben is történtek izgalmas dolgok! A könyvtáros néni tudtunkon kívül a Néprajzi Múzeumban megkeresett egy indián szakérőt és megszervezett egy záróra utáni találkozót Boglár Lajossal és kis csoportunkkal.Ekkor láttunk először eredeti indián ruhát és tárgyat,valamint lehetőséget kaptam a könyvtár olvasó termének rendszeres látogatására. Elképesztő szakirodalom vált elérhetővé számunkra.A mai olvasónak el kell mondanom,a szocialista könyv kiadás nem fordított nagy hangsúlyt az itt található könyvek le fordítására és terjesztésére.Óriási lehetőség kapujában álltam!A Néprajzi Múzeum ekkor meg a Könyves Kálmán kőrúton volt. Rendszeres látógatová váltam és elszántan jegyzeteltem olyan könyveket mint példáúl Wisslert,Densmort,Westalt... Újabb fordulat állt be az életünkbe! Választ kaptam a Pajtás szerkesztőségétől amelyben sajnálkozással tudatták,a régi számaikkat nem tudják elküldeni ám érdekesnek tartják az indián csapatunk tevékenységét és arra biztattak,folytassuk a munkát.Azt azért kétkedve fogadta a választadó,hogy indiánokkal leveleznénk amerikában.Nem tagadhatom felbosszantott a levél és arra késztetett,hogy válszt küldjek, igenis levelezésben állok Walter.S Jackson cherokee főnökkelKép és bár mi dakoták kívánunk lenni, mégis nagy dolog számunkra,hogy egy eredeti törzs főnökkel levelezhetek.Azt gondoltam,ezzel a levél váltással meg is szűnt a kapcsolatunk örökre. Ám nem így történt! Csak azok kedvéért írom akik nem tudhatják : utainkon csak imitt-amott volt autó forgalom és a rendszámokról teljes bizonyossággal meg lehetett állapítani az adott jármű korát és hovatartozását. Kellő meg lepetést okozott 1969.juliúsában mindenki számára az amikor házunk előtt egy belügyminisztériumi BA rendszámú fekete Volga megállt és kilépett egy újság író hölgy és egy fotós. Miután meg bizonyosodtak a csapatunk létezéséről és a valódi indiánnal tartott kapcsolatomról,ki autóztunk Tölgyesre és kezdetét vette a riport készítése.Szigeti Piroska ( Golyóstoll ) és Lengyel Miklós ( Villanófény ) szép munkát végeztek. A Pajtás újság 1969.július 24.-én meg jelent számában Hau Kola Tahua címmel három oldalon fényképekkel illusztrálva, tetszetős kivitelben, olvasható lett törzsünk élete.

Kép

. Azt természetesnek találtuk, hogy olyan dolgok is le lettek itt írva amihez nem volt sok közünk,hisz egy úttörő újság politikai állás foglalása benne kellett,hogy legyen a cikkben.Sosem szerettem a politikát,ám ennyi megalkuvás el kerülhetetlennek látszott.Az idő igazolta is hasznát amit a későbbiekben mindenki láthat majd.Szigeti Piroska ezt az írást nem csupán munkának tekintette,nem sokkal később felhívta a figyelmemet egy másik lapban megjelent írásra.Néhány hét múlva egy lengyel társlap munkatársaival is megjelent otthonomban.Több okból is érthető volt a lengyelek fel bukkanása. A Sós sziklák völgye főhőse anyai ágon lengyel volt ( Stanislaw  Suplatowicz) és mint kiderült, ott komoly szimpatizáns köre volt az indiánoknak nem minden ok nélkül. A riport messze el maradt a Pajtás színvonalától. Nem mentünk ki Tölgyesre, budapesti otthonomban készültek a fényképek és az írás lengyelországban készült el. Arra azonban hamar fény derült, ők többet tudnak arról, hogy

Kép

hazánkban vannak gyökerei az indián játéknak mint mi magunk. Mivel lengyelül közülünk senki nem beszélte ezt a nyelvet csupán egy névre lettünk figyelmesek és arra, hogy a Duna is említésre került a lap címében. Sokat nem firtattuk a dolgot hamar napirendre tértünk fölötte. Később derült fény a dologra. A kis csapatunk hamar megfeletkezett  a lengyel újságról. Jó magam azonban ha akartam volna sem tehettem így! Soha nem látott posta forgalom kezdődött nálam. A lengyel ifjúság a legkülönbözőbb városokból írt leveleket a legkülönbözőbb kérdésekkel.Imitt-amott angolul íródtak a levelek és ezekre reagáltam is ám a lengyelekkel nem tudtam mit kezdeni. Egy szép napon egy kislány  Varsóból elutazott hozzám és csengetett a kapunkban. Angolul tudtunk beszélgetni és nagyon elszántnak látszott indián ügyben..Később tovább leveleztünk és csak jóval később derült ki, hogy a varsói követség segítségével kerített egy magyar nyelvtanárt és lendületesen belefogott a magyar nyelv elsajátításába. Nem minden eredmény nélkül!

 

Szigeti Piroska idő közben háttér munkát folytatott a Képes Újságban megjelent  cikket készítő munkatársaival és tudtukra adta  a mi létezésünket. Ennek eredményé az lett, hogy egy napon becsengetett  hozzám az a magam korabelinek tűnő fiú aki bemutatkozás után arra kért,hogy keressünk egy utcai telefont és hívjuk fel a Füst A Szemében nevű főnökét mert beszélni szeretne velem. Elmondta, hogy ők azok akikről a Képes Újságban olvashattunk.Kép Így is történt. A semmiből elő került "indiánt" Fehér Szarvasnak, Pistának hívták. A főnökkel megbeszéltünk  egy ismerkedési idő pontot Sashalmon. Tudattam a saját törzsemmel a megállapodást és mérhetetlen kíváncsisággal és lelkesen vártuk az eseményt. Még nagyobb tempót diktáltunk a ruha készítésben csak úgy, mint az ismereteink bővítésében. Nem tudhattuk új ismerőseinkről , hogy ők hol tartanak az indián kutatásban és egyéb területeken! Izgalmas kihívásnak éreztük és élveztük a helyzetet,  különösen a Mikivel aki ügyes kezű a mai napig és rendkívül pontos a munkáiban.  Így teltek napjaink nem titkolt izgalomban a találkozóig.

 

Talán azért, hogy színesebb legyen az életem, édesanyám egyik barátnője véletlenül ismerte Borvendég Deszkáss Sándort  a Sziklás hegyek varázslója , a Békepipa és több más könyv íróját Sashalmon aki  a Gordonka utcában lakott és megadta az író pontos címét. Írjak neki, sokat segíthet, hivatkoztatok rá. Meg is tettem! Válasz is jött, ám elég titokzatos volt az egész. Rajzok, ötletek,tippek. Elmentem és becsöngettem. Különösebb lelkesedés nélkül,de kedvesen fogadott.Hosszasan beszélgettünk,de nem tett rám nagy hatást. Akkor még nem tudhattam a politikai és a rövidesen megismert hazai indiánok és az ő történetét. Ne menjünk a dolgok elébe. Nem kerestem többé és leginkább azért sem,mert a néprajziban találkoztam néhány könyvvel ami visszaköszönt az ő rajzaiban. Csak sokkal később tudtam meg, hogy későbbi játszó társam így a Pista gyakran találkozott vele. Borvendégtől származott a huzalok feldarabolásából nyert "gyöngy" is. Később még sokaktól és sok félét hallottam róla.Nem kívánok állást foglalni személyét illetően és a saját tapasztalatom is kevés hozzá.

 Mielőtt a várt találkozás megtörtént volna a néprajziban olvasás közben meg szólított egy nálam kissé idősebb férfi és emlékeztetett,  tud a Boglár Lajosnál tett látogatásunkról. Van egy társaság akinek ő is tagja és ha nem bánnám mesélne a főnökének rólam. Volt meglepetés! Dehogy is bánnám! Bemutatkozott Létay Miklósnak hívják, arra ma már nem emlékszem ,hogy indián nevet mondott-e!? Erről az eseményről is számot adtam a törzsnek de a leírtaknál többet nem tudtam a jövőt illetően mondani.

                                                                             

Azután ősszel megtörtént a bakonyi személyes találkozás sashalmi otthonomban. Előre kell bocsátanom, rendkívül jó hangulatban zajlott az egész összejövetel! Cseh Tamás  ( Füst A Szemében ) hunkpapa  és Sellei Aba ( Sok Hód ) voltak a látogatók. Elmondásuk szerint a Bakonybél központtal, a környező hegyek erdőségeiben, két táborban hadi játékot folytatnak és a meglévő létszám növelése volt a cikk megjelenésének  az oka. Örültek annak, hogy jelentkeztünk és részletesen ismertették a játék szabályit .Az alaphelyzet a következő volt: Sok Hódhoz  mint fehér emberhez  csatlakozott  három oglala aki elhagyták  a fő csapatot. Ezek azután   álnokul háborúba keveredtek  a Füst A Szemében főnök  hunkpapa csapatával szemben. A  két csapat létszámát tekintve nem volt kiegyenlített , ezért abban lehettünk a segítségükre ha csatlakozunk a Sok Hód csapatához törzsünkkel. Ebben meg is egyeztünk és eredeti nevünket kissé módosítva ogalalák lettünk. Az eredeti dakota úgy is egy összefoglaló név volt ,gond nélkül módosíthattuk a nevünket. Ezennel meg alakultnak tekintettük a hazai oglala törzset. További részletek megbeszélése után a meghívást köszönettel elfogadtuk és csatlakoztunk a bakonyi hadijátékhoz . A jövőben  Sok Hóddal fogom a kapcsolatot tartani, aki térképpel is ellát az 1970.augusztus 16.és 22.közötti hadijátékra. Kéz szorítással bucsúztunk a jövöbeli ellenségtől és a fehér embertől egyaránt.

 

 

 

 

Kép