Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

 

 

         A 

                                  Sok  Ünnep  Éve  

                                     

                                                 1975. augusztus 15.- 24. 

 

       A szokásos és megszokott módon készülődött csapatunk erre az évre. A középpontba az idei évben a tavalyi viselet után a táncok kerültek. Meg kellett tanulni a lépés kombinációkat és le kellett fordítani a szakkönyveket. Egy új gondolatom is támadt, ami a könyvekkel volt kapcsolatos. Arra gondoltam, hogy minden területen le kellene fordítani az alap műveket és sokszorosítva mindenkinek a kezébe adni. Ezt  gondoltam ki arra, hogy tudásszintben egységesek legyünk csak úgy mint minden másban. A külföldön tanult és látott táncokat gondoltam ki erre az évre. Viszonylag könnyű volt a dolgom mert olyanokat tudhattam magam körül mint Hajlott Hát Karcsi, vagy Szürke Sas Lóránt, akik rengeteg tudást halmoztak fel és olyan területeket is bombáztak,mint a lakota nyelv és még sorolhatnám tovább. Ilyen társakkal könnyű volt tervezni és a várható eredmény majdnem biztosra volt vehető. A véletlen is segítségemre sietett. Egy hétközi lalárda alkalmával a dunai Andorral könyvek kerültek szóba és kiderült, hogy a saját szórakoztatására könyveket fordít és szívesen átad a már elkészültekből. A lefordított  Sitting Bull könyvet nyomban a kezembe adta és így kényszerpályára kerültem. Átütő papírt kellett venni és elszánt gépírásba fogni minél gyorsabban. A zenei részhez már volt kiszemelt áldozatom Ölyvecske személyében, Fehér Toll pedig mindenben és mindenkor szívesen részt vett, miközben  futó szalagon készültek az újabb hímzései és tárgyai. Anélkül, hogy bár kit méltatlanul kihagynék, nem volt nehéz kivitelezni az elképzeléseimet. Első soron természetesen minden felötlött gondolatommal Napvirágot  árasztottam el és megkonzultáltuk a kivitelezhetőségét. Rengeteget és hasznosan segített mindenben. Az éves személycserék is felütötték a fejüket. A kő tipik között  az éves összejövetelen is több határozat született a játékkal kapcsolatban. Az egyik az volt - amit a Sok Hód mint sértett szorgalmazott,- hogy egy évre kizárjuk a Bakonyból Csetanszapát. Az oglalák nem foglaltak állást az ügyben, így érvénybe lépett a határozat. Ám ennél volt egy Kép sokkal fontosabb döntés. Megalakultak a  Varjú indiánok !!! Beérett a Red Cloud év! Végre nem hunkpapa oglalák egymás ellen harcról szól a játék. Remek fickókból állt fel az ellenség. A teljes névsor nem áll rendelkezésemre, így a teljesség igénye nélkül vagyok kénytelen írni. Előfordulhat, hogy  néhány remek varjú ember  kimaradt a kezdeti névsorból a legjobb szándékkal is. Az ő elnézésüket kell, hogy kérjem! A Tűz Péter kezdi a sort, mint varjú orvosságos, a Fehér Szarvas mint akinek régi vágya volt a varjú díszítő  világ megjelenítése a táborban, a Sanci, a Vidra.... Valamennyien rengeteget tettek azért, hogy a játék néprajzilag hiteles legyen. Ez volt a legfontosabb változás amelyben sikerült egyezségre jutnunk Budapesten!

2012.09.19.-én a Facebook-on megjelent az itt látható varjúkról készült fénykép és ennek kapcsán kiderült,hogy nem ide való mert az a fénykép egy évvel későbbi táborban készült. Ennek kiderítésében és a hitelesség helyreállításában köszönet illeti Fehér Szarvas Pistát és Ferde Hát Karcsit, valamint Ákost aki rákérdezett az időpontra. A képet továbbra is itt szerepeltetem mert nem rendelkezem 1975.-ben készült fényképpel.

     Elérkezett a tábor ideje! Hallatlan nagy volt a lelkesedés. A szokottnál is nagyobb!  A hunkpapáknál kell kezdenem a táborállítást mert a kő tipikben a tábor helyéről nem esett szó. Ezért a rokonaink kezdetben a megszokott tisztáson vertek tábort. Később a Horse átjött hozzánk és szóba került a dolog. A népem megkérdezése nélkül áthívtam a hunkpapákat a Nagy Tisztásra, így együtt lett volna a nép. Úgy gondoltam, hogy egy ogalal és mellette egy hunkpapa sátor álljon. Horse haza ment és nagyon tetszett neki ez a meg oldás. Akikor Kép közöltem a mieinkkel ezt, először fordult elő, hogy nemet mondtak, hozzá kell tennem, jogosan! Engednem kellett, így amikor az első harcosok megérkeztek elmondtam a változás, amibe rögtön gondolkodás nélkül bele is mentek. Végül mi oglalák maradtunk a helyünkön és hunkpapa rokonaink a Nagy Tisztás bejárata oldalán állították fel a tipieiket. Amikor rendkívül szép látvány tárult mindkettőnk elé. Mindketten egy másik tábor képét szemlélhette, aki kilépett a sátrából. A két tábor a kölcsönös meghívás lehetőségét is magába rejtette. Szuverén programjainkra meghívhattuk a másikat, akár nézőnek, akár résztvevőnek. Családias lett a hangulat és mind a két oldal kapacitálva volt programot készíteni és tanulhattunk egymástól valami újat.

   Augusztus 17.-én kezdődött el a közös táborunk. A hunkpapa résztvevők nevei megmaradtak, így  íme a törzsük : Horse , Kis Medve, Szú, Haj, Farkasfog, Tücsök,  Vizes Madár és Vizes Takaró és Hajlott Hát is a hunkpapákkal táborozott. Az asszonyok pedig Háttal Mosolygó, Béka  és Fénysugár voltak. Füst szombaton érkezett az asszonyával, akit úgy hívtak, hogy Kicsi Asszony. Az oglala tábort pedig a következők lakták : Fehér Toll, Vadló, Balkéz, Mokaszin és Hóvihar, Napvirág valamint az Ölyvecske.

   Dísz ruhákat öltöttünk és elkezdődtek a programok. Eltáncoltuk a németektől tanult bolond táncot és válaszul rokonaink a hadi táncot amit egy kis beszélgetést követően még egyszer közösen is eljártunk. Füst elmondta, asszonyát a fehérek erődjéből hozta és nemsokára meg is érkezett két katona. Nem sokkal később nagy zaj támadt és az elfogott Vörös Félarc varjú harcost vezették be a táborkörbe. A tanács tipiben meg szemlélték a foglyot de a fehérek nem ismerték fel ezért szabadon el mehetett. Nagy bátorság volt a hadi táncot járó lakoták kikémlelése. A tetonok a bátorságot mindig nagyra tartották. Így telt el az első közös napunk.

  Kép   Másnap már hétfő volt és hunkpapák nagyon szerettek volna vajakat öldösni. Ezért felkerekedtek és az asszonyaikat is magukkal vitték erre a vállalkozásra. Mi nem vettünk részt ebben, itthon a következő dolgainkkal foglaltuk le magunkat. A dunai csapat  minden napjai nem csak kenuzásból áll . Versenyeket is tartottak futásból, cél lövésből. Volt egy labda játék is amit az indiánoktól adoptáltak és lakrosznak neveztek. Jó magam jobban szerettem dupla labdának nevezni. Ezt onnan szerettem volna behozni és honosítani a Bakonyban is. Volt egy olyan versenyük is amikor a játékos egy tetemes követ a két lába között  hátra dob. Értelem szerűen az nyert aki a legtávolabbra  tudta eldobni a követ. Ezek megbeszélése volt a program amikor felhők kezdtek tornyosulni az égen és megérkezett a szokásos nagy vihar. Meg tettük az ilyenkor szokásos védekezést, majd ezt követően át mentünk a kihalt hunkpapa táborba és behajtottuk a füstlapjaikat és befedtük a bejáratokat. Így azután, amikor haza értek, mindenkit  a száraz tipije várta itthon. Szemmel láthatóan jól esett nekik ez a gondoskodás amit  szavakban is kifejeztek irányunkba.

Kép   A következő nap mi hagytuk el a Nagy Tisztást és levonultunk a faluba, egy felől  élelem szerzés céljából, másrészt mert vendégeket vártunk. Még a kő tipik között a lalárdák egyikén szóba hoztam a Kis Sziúnak a hadi tábort és meg hívtam egy neki megfelelő idő pontban a táborunkba  azt követően, hogy csapatunkkal egyeztettem a meg hívást. Korszak váltó dolog volt kilátásban. Dunai indiánok a Bakonyban!  Erre eddig még nem volt példa. Nagyon reméltük, hogy nem hiába megyünk eléjük a kő tipik közé. Nagy örömükre nem is egyedül a Kis Sziú Dezső érkezett meg, de vele volt a Varjú Jojó  Józsi  nevű társa is!  Az  élelem Kép beszerzés és a vendéglőben elfogyasztott  italok után fel sétáltunk a táborhelyünkre.
       Itthon azután meg mutattuk  a táborunkat és válaszoltunk a kérdéseikre. Elmondtuk, hogy a Tiszta Víz nevű forrásból nyerjük az ivó vizünket és azt is, hogy hol szoktunk tisztálkodni. Úgy tűnt, meg voltak elégedve mindennel. A hunkpapáknál volt két ló is, ezeknek hevenyészett karámot készítettek a patak parton a hűvösben.

   Vendégeink tiszteletére a hunkpapák át jöttek a táborunkba, ahol igen jó hangulatú beszélgetés bontakozott ki. Hol az egyik fél mesélt történeteket, hol a másik fogott hozzá. Remekül érezte magát mindenki. Azután a változatosság kedvéért eltáncoltuk a bolond táncot vendégeink tiszteletére. Közben támadt egy kis gond is. A hevenyészett karámból elszabadult a ló és igyekezett hazajutni a gazdájához a kő tipik közé. A hunkpapák ezért elmentek és azt mondták, hogy értesítenek a fejleményekről.

    Hírnököt küldtek , hogy várnak bennünket. Átvonultunk vendégeinkkel egyetemben és ott egy szertartásnak  lehettünk tanúi. Füst A Szemében testvérévé fogadta Vizes Madarat egy szép szertartás keretében. Ezt követően ismét el táncoltuk a bolond táncot, majd Füst sátrában a barátságról és a szellemekről mesélt történeteket, ahogyan az ősök tették hosszú téli estéken.

   A szerdai nap úgy kezdődött, hogy három bátor varjú belopakodott a hunkpapák táborába Kép de  észre vették őket, ám sikerült elmenekülniük. Ez felbosszantotta rokonainkat és eltáncolták a hadi táncot. Ezután hangos kiáltásokkal és hoka hey biztatással az ajkukon futva elhagyták a táborukat, elmentek tetteket számolni a varjú népen. Amíg ők távol voltak, mi játékokat és versenyeket tartottunk a mi tábor helyünkön. Gyakoroltuk a dunai vendégekkel a lábaink között kő dobást. Kezdetben, bizony harmat gyengén ment ez a verseny szám népemnek. De a gyakorlat teszi a mestert. Órák múltán látszott a fejlődés és elő fordult az is nagy ritkán, hogy közülünk került ki a győztes. Az íjjal már sokkal kiegyenlítettebb volt a küzdelem. Látszott, hogy a mi harcosaink a hadi ösvényen is helyt tudnak állni nem csak ha versenyről van szó. Nagyon jól szórakoztunk addig, míg megérkezett a győztes hunkpapa vállalkozás és két foglyot is magukkal hoztak.

 Kép     A hunkpapák áthívtak bennünket ünnepelni és Füst nekünk adta az egyik foglyot a Vidra nevű varjút. A harcosaink tanácsot tartottak és arra a döntésre jutottunk, hogy párbajt kell vívnia az életéért a varjú harcosnak. A Kis Sziú Dezső meg kivánta próbálni magát a kés párbajban , így a küzdelem közte és Vidra között folyt le. A varjú győzött, ezért szabadon távozhatott. Egyetlen oglala se akadályozta abban, hogy győztes kiáltásokat hallatva el menjen az  övéihez. Nem voltunk maradéktalanul boldogok, hogy ez lett az össze csapás eredménye, de a becsület úgy kívánta, hogy a győztes szabadon távozhasson. Így is történt. A  Vidra futva elhagyta a táborunkat és rövidesen el nyelte az erdő jótékony homálya.

   Ideje volt átmenni a rokonainkhoz megnézni a Horse és Vörös Félarc harcát, abban a Kép reményben, hogy legalább ott  lakota  győzelem születik. Ez  talán  orvosolja a nálunk  történteket . Jó harcot láttunk. Szép hosszúra sikeredett az összecsapás. Látszott, hogy mindketten becsülik a másik harci képességét. Azt reméltem, hogy a varjúnak nem lesz esélye, mert orvosságos társammal lesz a Nagy Szellem. Lándzsákkal történt a megmérettetés és változó sikert mutatott a küzdelem. Hol az egyik döfés látszott már már találatnak, hol megfordult a kép. Nem volt izgalom mentes a látvány! Végül egy jól irányzott döfés a hunkpapa győzelmét hozta. Vörös Félarc elterült a földön és lakota győzelmi dalokat vertek  vissza a hegyeink. Mindenki maradéktalanul boldog volt ettől. A vendégünk nem tudta osztani örömünket, ami teljesen érthető volt.

 Kép   Azután nemsokkal Fehér Toll és  Mokaszin elmentek felderíteni  a varjak táborát és egy éjszakai vállalkozásról beszéltek.  Sajnos Füst A Szemében, a hunkpapa Mokaszin, Vizes Takaró és Vizes Madár is felpakolta csomagjait a szekérre amit a Pista bácsi lova levitt a kő tipikbe. A harci vállalkozás feledésbe merült, helyette rokonainkkal jó történetek mesélésével múlattuk az időt úgy éjfélig.

  A csütörtök egy közös oglala - hunkpapa vállalkozással indult. Lesöpörte az egyesített lakota had a meglepett varjakat. Teljes győzelmet arattunk az ellenség felett. Sikeresnek éreztük magunkat, jó eredményekkel büszkélkedhettünk. Együtt voltak a lakoták, táncaink és játékaink vannak immár, létezett egy rend fenntartó Kit Fox csoportunk, győztes csatából jöttünk haza és szép ruháinkban mutatkozhattunk.Az is nagy dolog volt, hogy dunai vendégeink voltak a hazai indián játékban. Este pedig egy rend kívül hangulatos dolog jött felszínre, amire senki sem számított . A szokott tábor tűzünk mellett felhangzott egy indián ének. A hunkpapák énekelték a Kit Fox , lakota nyeven a Tokala dalt, amit a Frances Densmore  Teton Music című könyvből tanultunk. Amikor befejeztek egy strófát, nyomban bele fogtunk mi is. Amikor mi fejeztük be, akkor a hunkpapák fogtak bele. Leírhatatlan volt a hatás, ahogy a hegyek víz hangozták a dalainkat. Később a rokonaink átjöttek és elkezdődött a daltanulás és a közös éneklés. Később az egész könyv le lett fordítva és kottázva. A sokszorosítása is megtörtént, mindenki tanulhatott belőle. Ez az este sem akart véget érni,hisz rendkívűl jól éreztük magunkat!

     Péntek volt az a nap amikorra ki godoltuk a Bölénytánc lebonyolítását. Ezt a táncot is a Kép németeknél láttuk és tovább fejlesztettük, ugyan is Fehér Toll készített egy bölényfejet és azt viselte a tánc alatt. Készülődtünk a tánchoz, amikor a hunkpapákat elözönlötték a varjak erős fehér és renegát oglala segítséggel  harc vette a kezdetét! Tehát előkerült Sok Hód és ogalalái , Folyó Víz és a Karvaly ! Népünk mindent félbehagyva a hunkpapák segítségére sietett. Látványos csata kerekedett. Mindenki teljes erejét megfeszítve küzdött. Hol itt, hol ott lehetett hallani a kiáltást, hogy talált! Hosszú ideig senki sem tudta, hogy ki áll nyerésre. Végül a lakoták győztek. Folyó Vizet és egy másik varjút megölték, a többiek összekötözve végig nézhették a Bölénytáncunkat. Első körben az oglalák, később pedig közösen táncoltunk.A haditánc következett, a Vidrát pedig egy cölöphöz kötötték. A tánc végén Vadló lándzsával ledöfte a varjú harcost. Vörös Félarcra célba lőttek úgy, hogy a pajzs volt az arcára erősítve. Repülő Kő / Tűz / és Haj nyilpárbajt vívott, a varjú könnyű sérülést Kép szenvedett. Most a fehér ember következett! Szürke Kalap / Sok Hód / kalapját vették tűz alá a hunkpapa nyilak. Ő oda hemperedett és a fogai közé vette a kalapját. A hunkpapa Háttal Mosolygó Anka elvette tőle és színes ruhacsíkokkal és zöld ágakkal fel díszítette azt. Nagy volt a derültség az egész tisztáson. A fehér embert szemmel láthatóan bosszantotta a dolog. Duhaj jó kedvünkben eljártuk a Bolond Táncot és a két orvosságos faágakkal és korbáccsal kiűztek a fehér embert a tisztásról. Ezt Kép követően Hajlott Hát tanácsára egy napzáró lakomát tartottunk és sokat énekeltünk bele az éjszakába.

  Kép A szombat azonban gyorsan elvette a jó kedvünket. A varjak megtámadták a táborainkat és fényes győzelem volt a jutalmuk. Szétszórták harcosainkat és csak utóbb, amikor némileg rendeződtünk tudtunk a megmaradt létszámmal egy útól éréses  harcba bocsátkozni. Természetesen ez is sikertelen volt számunkra. A varjak örülhettek ezen a napon. Valahogy egyikünk sem bánta a történteket. Közös elhatározással meglepő jó kedvel testületileg lesétáltunk a kő tipik közé. Ott sem volt feszélyezett a hangulat és még sötétedés előtt vissza indultunk közös táborunkba. Nekünk nem maradt más lehetőségünk,mint egy záró tábortűz és sok jó beszélgetés a történtekről. Az idei tábor a másnapi hazaindulással ért a végére.

 

Az idei tábor meglehetősen sikeres volt. Ebben minden résztvevő tökéletesen egyet is értett. Sok tekintetben nagyot sikerült lépni és jól sikerült a varjak belépése a játék vérkeringésébe. Határozott  jelenségé váltak már az első táborukban és nem csak külsőségekben, de a hadi események is ezt igazolták. A hazautazás is jó rendben lezajlott és különös, de nem történt olyan dolog, amiről a krónikásnak be kellene számolnia. A kő pipikben  egyöntetűen kellemes táborról beszélt az egész nép. Természetesen a haza utazás nem azt jelentette,hogy az indiánnak erre az esztendőre vége. Az ismeretek bővítése, rengeteg munka a bőrökkel, gyöngyökkel, tollakkal és felsorolni sem lehet  mi mindent kellett elvégezni a következő, még sikeresebb esztendő kedvéért.

 

 

 

 

 

 

                                                                            

Kép