Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

 

________________________________________________________________________________________

 

 

 

 

                                                                                                

red-cloud-idosen.jpg

_______________________________________________________________________________________

         

                                                          Oglala Béketábor a Dunán

                                                     1985.

 

________________________________________________________________

 

 

 

 

 Az 1985. évi tábor a szokásos lelkesedéssel indult és nem voltak nyomokban sem agasztó jelei annak, hogy mitől ne sikerülne hasonlóan, mint az elmúlt évi tábor. Reményeink szerint még jobbnak kellett lennie. Ahogy leülepededtek a dolgok, egyre tisztábban látszott, hazánkban még nem volt ilyen sikeres és mozgalmas tábor. 

 

Azután a tél folyamán lassan kialakultak olyan magánéleti változások  amiknek köszönhetően átalakult a törzs összetétele. Örvendetes dolog volt Kan Sas csatlakozása hozzánk, aki a magán életében sportfotós volt és kiválóan értette a szakmáját! Hamar kialakult a kölcsönös szimpátia és humorával lendített a csapat kedélyállapotán.

   Lassan, ahogyan haladtunk az időben kialakult a létszám az oglala törzsben a Dunán. Madárkarom, Farkas, Íjász, Szürke Sas, Magányos Ember, Kan Sas  és Sok Ing állított tipit a dunai oglala táborban egy újabb jó év reményében.

   Legnagyobb örömömre mind a két fiam is együtt táborozott velünk és a kutyánk Topi is. A technika nem ad lehetőséget, hogy több fényképet feltegyek ezen a helyen, ám a fényképalbum 1985. oldalán láthatók a  szereplők, illetve a videón is sikerült megörökíteni a történtek egy részét.

 

 

                                                                                                  

 

 Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy arra ismét senki sem figyelt, hogy a fotós legalább egy képen rajta legyen, így a  Kan Sas Gelyza nem szerepel sehol. Nagyon sajnálom, mert értékes embert ismertem meg benne és hogy mit tud a szakmájában azokról a barnított képei ékesszólóan beszélnek!

  

 A tábori élet remek volt ám a természet csúfot űzött velünk. A Duna olyan alacsony vízállású volt, hogy az egyik nap amikor lesétáltam a partra azt gondoltam, hogy nem látok jól! A meder közepén a Kis Sziú és a Jonh a Varjú társaságában térdig gázolva haladtak a túlsó part irányába! Hihetetlennek tűnt a látvány! Más felöl pedig elég rémisztő is volt! A videón látni is lehet, hogy nem is szigeten táboroztunk, mert nem volt víz a sziget körül.

   Ez a jelenség azonban nem vette el a jókedvünket és éltük a vidám napjainkat. A program azonban nem volt teljes a létszám miatt, főleg versenyeket rendeztünk a szomszéd tábor meghívására. Esténként azért jókat énekeltünk és a szomszéd táborban western zene is hangzott a tűz mellett. Egy ilyen alkalommal a sötétben valaki véletlenül rálépett a banjóm nyakára ami rosszul tűrte az aktust és ketté tört a szegény pára. Később John barátom meg gyógyította a beteget amiért nagyon hálás vagyok a mai napig!

    Mint rendesen, most is gyorsan haladt az idő és lassan a táborbontásra került a sor. Ekkor került elő a jövő tervezése és lehetőségeink mérlegelése. Senkinek sem jutott eszébe, hogy nehézségeink lehetnek a jövőt illetően.

 

   Magáról a táborról messze kevesebbet tudok írni, mint az azt megelőző évben, ami annak is betudható, hogy a személyes átrendeződések a polgári életben, magával hozták a tábori események beszűkülését. Az éneklésünk minősége is visszaesett és a szertartásokat is át kellett rendeznünk. Ami a régi maradt az a hangulat volt és ebben sokat tett Kan Sas személye.

  

 A tábori élet remek volt ám a természet csúfot űzött velünk. A Duna olyan alacsony vízállású volt, hogy az egyik nap amikor lesétáltam a partra azt gondoltam, hogy nem látok jól! A meder közepén a Kis Sziú és a Jonh a Varjú társaságában térdig gázolva haladtak a túlsó part irányába! Hihetetlennek tűnt a látvány! Más felöl pedig elég rémisztő is volt! A videón látni is lehet, hogy nem is szigeten táboroztunk, mert nem volt víz a sziget körül.

   Ez a jelenség azonban nem vette el a jókedvünket és éltük a vidám napjainkat. A program azonban nem volt teljes a létszám miatt, főleg versenyeket rendeztünk a szomszéd tábor meghívására. Esténként azért jókat énekeltünk és a szomszéd táborban western zene is hangzott a tűz mellett. Egy ilyen alkalommal a sötétben valaki véletlenül rálépett a banjóm nyakára ami rosszul tűrte az aktust és ketté tört a szegény pára. Később John barátom meg gyógyította a beteget amiért nagyon hálás vagyok a mai napig!

    Mint rendesen, most is gyorsan haladt az idő és lassan a táborbontásra került a sor. Ekkor került elő a jövő tervezése és lehetőségeink mérlegelése. Senkinek sem jutott eszébe, hogy nehézségeink lehetnek a jövőt illetően.

                                                                                        

                                                                                               

oglala-a-dunan-1985.archiv-a-fiaim.jpg

 

    Amint sorra vettűk a lehetőségeinket, egyre rosszabb kép tárult elelénk a létszámot tekintve. A szomszédainkkal is egyeztetni kellett az időpontot, hogy az ő időbeosztásukkal egy időben tudjunk mi is tábort állítani. Rögtön kiderült, ez egyáltalán nem könnyű dolog. Mindkét fél számára a magánéleti szabadságok összeegyeztetése korántsem egyszerű feladat volt!

    Sorra vettük személyenként a lehetőségeinket.

   

     A Farkas esetében a termésének betakarítása természetesen életfeltétel  volt, hisz ez fedezte az egész évi bevételének a döntő részét. Nem tehette meg, hogy mindent ott hagyjon és megjelenjen a táborba nyaralni.

     Az  Íjász akinek a kenu építés hozta a pénzt, természetesen nem télen volt a több dolga, hisz a kenukat nyáron szokás használni. Itt is jelentkeztek problémák!

     A Kan Sas is nyáron volt leginkább elfoglalva és jelezte, hogy rendkívül jól érezte magát a táborba, de nem lát semmi garanciát arra, hogy nem túrják ki a munkájából, ha pont a táborra esik valami fontos sportesemény, ahol tudósítania kell a fényképein keresztül az olvasókat.

     A  Szürke Sas sem látta biztosítva, hogy a főnöke arra az időpontra adja ki a szabadságát amikor ő kéri, hisz előre be kell jelentenie az időpontot az év elején.

 

 

                                                                                               

oglala-a-dunan-1985.archiv-sok-ing-allo-kep.jpg

 

 

    

   Baráti beszélgetés folyt a témáról és végül abban maradtunk, hogy  nem feltétlenül ennek a rossz variációnak kell bekövetkeznie. Nem is hangolt le senkit a felmerült probléma. Eddig is megoldódtak a problémák, miért ne lenne ez jövőre is hasonlóan? Ennek jegyében búcsúztunk el egymástól és jó hangulatban ért véget az idei tábor.

   

  

  

   Azt még nem tudhattuk, hogy a következő táborig sok érdekes dolog fog történni. Az egyik meg határozó ami történt az az volt, hogy Pete Seeger meghívott kelet Berlinbe egy februári koncerthétre és Madárkarommal elmentünk a Radebeulbeli indián múzeumba és egy ottani indián barátomnál aludtunk a cheyenne King-nél.

   Remek dolog volt újra látni a múzeumot, hisz már régen jártam ott. Terveztem, hogy ha engedi az időm, írok egy kis ismertető füzetet a kiállítás anyagáról és anno rengeteg jegyzetet és fényképet is készítettem ennek érdekében. Madárkarom viszont csak hírből ismerte az intézményt, most Ő is hasznosíthatta az ott látottakat. Láttam rajta, hogy falta a látnivalókat és boldog volt, hogy eljutottunk ide. Csak úgy, mint amikor levél érkezett nyugat Németországból az ottani oglala csapattól és ebben meghívtak az idei powwow-ra. Rögtön egyet értettünk abban, hogy élünk a lehetőséggel! Megkaptuk a vízumot és lázasan készültünk a nagy utazásra és meg is valósítottuk. Ismét egy új világ nyílt meg előttünk. Egy egészen más, mint a keleti barátainknál.

 

Dunai barátaink egy tábor előtti kenu túrára invitáltak Madárkarommal ami a Rábán történt és a bakonyi feketeláb Jóbarát féle csapatával is kapcsolatba kerültünk és lent is voltunk a táborukban.

   Az oglala csapat viszont 86.-ban már nem táborozott sem a Bakonyban sem pedig a Dunán. Ez az állapot a mai napig tart, de hivatalosan az oglala csapat nem szűnt meg. Csapatunk közül néhányan a mai napig lejárnak a Bakonyba, de nem szervezett törzsként. Mások szép emlékekkel más utakon járnak és már nem indiánoznak. Továbbra is kapcsolatban vagyunk egymással és az 50.- évfordulón együtt ünnepelhettem Ölyvecskével, Napvirággal és Madárkarommal a Bakonyban! A férfiak közül Ferde Hát és Hold a Sátrában volt jelen. Személyes véleményem az, hogy rendkívű hiányzott Fűst A Szemében személye és minden ami hozzá tartozott és amit képviselt!