Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 


 

 

 

                                                                                               

 

little-wound.jpg

 

                                    

 

 

                                      

                         Oglala Béketábor a Dunán   1984. 

 

 

        

                                                            

 

 Az 1984. évben új ismeretség révén Halasy - Nagy Endre és ifj. Novotta Ferenc kapcsán új média kapcsolatunk ért be és megjelent egy képriport a bakonyi " indiánok" életéről és mindennapjairól az Utazási Magazinban. Ez azonban már nem eredményezett a játék szempontjából semmi újat, összes haszna csupán annyi volt, hogy a külvilág egy részének ismét tudomására jutott, hogy hazánkban is létezik egy indián játék.
 

 

p3280079.jpgp3280075.jpgp3280076.jpgp3280077.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 1984.évi Oglala tábort  a Kisoroszi  közelében található egyik szigeten állítottuk fel a dunai indiánok mellett a harmadik tábor gyanánt. Ez kiváló lehetőséget jelenthetett, hogy egymást meghívva programokat szervezhettünk és kölcsönösen mozgalmassá tehettük egymás tábori életét. Az oglala tábor így nézett ki a középső táborból nézve. A középső dunai barátaink tábórától  körülbelül hasonló távolságra az " öregek" faluja zárta a sort.

                                                                                          

                                                                                                 

1984.oglala-tabor-a-dunan..jpg

 

  Ez a hatalmas és váratlan változás Budapesten került tető alá. Mint addig is, ebben az évben szintén gyakran találkoztam régi dunai barátaimmal és kölcsönösen megosztottuk a gondjainkat és sikereinket. Beszélgetéseink adták az ötletet, hogy felvessem a merésznek tűnő gondolatot, oldjuk meg a problémáinkat. A dunai barátainkat hasonló gondok feszítették mint a mi törzsünket. Egy szóba is össze lehetett foglalni a próblémát: magányosság. Ez nálunk a közönség hiánya volt, mig a dunai csapat úgynevett " öregek " tábora  már a korukbó adódóan már nem voltak abban a helyzetben , hogy látványos dolgokkal felpezsdítsék a tábori programokat. Lassan camping jelleget öltött a táboruk, ahol szép csenbe egy remek baráti társaság eltötötte a nyári szabadságát. Ezt adták a tudtomra találkozásaink alkalmával. Ez szülte meg bennem a gondolatot, hogy feltegyem a kérdést, mit szólnának ha az oglala csapat átköltözne a szigetre és egy tisztes távolságra felállítanánk sátrainkat, mint önálló törzs és egymás játékát ezzel izgalmassá tehetnénk.  Legnagyobb meglepetésemre szinte azonnal egyhangúan igent mondtak és űdvözölték az ötletet. Most a sajájaimmal kellett megosztanom a dogot és ekkor is kellemes meglepetés ért. Teljes volt a lelkekesdés és több szót nem is vesztegettünk a dologra hanem a tervezésbe kezdtünk.                                                                                            

 

 

 

 

 

  Mint főprogram a Róka tisztújító azaz a Tokala vagy Kit Fox szertartás tünt a leginkább követhetőnek azok számára  aki ilyenfajta szertartást még nem láttak.  Külsőségében is rendkívül monumentális ez a szertartás  a teljes testfestése miatt. Ezen a helyen a víz a mosakodáshoz nem jelenthetett gondot. A Clark Wisler könyvet is magammal hoztam és bár több alkalommal csináltunk már  szertartást, most tökéleteset szerettünk volna bemutatni a szigeten. Tapasztalható volt a pozitív várakozás a mozgalmasabb és tartalmasabb táborok iránt. Láthatóan megmozdult valami. Érezhető volt a levegőben a változás szele. Mind a három táborban a henyélést a mozgolódás váltotta fel.

    Mielőtt tovább rohannék az eseményekkel, egy kis időre vissza kell térnem a vázlatosan ismertetett  dunai tábor létrejöttéhez. Komoly gondot és fejtörést jelentett az átköltözés lebonyolítása. Semmi ilyen irányú tapasztalatunk nem volt! Hogy kerülnek a Bakonyból a Dunára a sátortartó rudaink ? Meg kellene nézni a táborhelyet ahol a  tipiket szándékozunk felállítani. Ha vége a tábornak vajon hol fogjuk ezeket tárolni a következő évi táborig ?  Sok más probléma is felmerülhetett, amikre fel kellett  készülni. Mindenki hallott már a dunai árvizekről és a barátainktól is ismertünk történeteket amelyek ezekről szóltak. Volt olyan év, - elmondásuk szerint,- amikor a szigetre be sem tudtak menni a magas vízállás miatt. Intenzíven érdeklődtem az ilyen és hasonló problémák felöl és ezekre rendre megkaptam a jó válaszokat. Abban azonban biztos voltam, hogy  semmi esetre sem fogok a saját fejem után menni.

    Tekintve, hogy  Kisoroszi jelentősen közelebb volt, mint a Bakony, néhány " kirándulást " megengedtem magamnak egy kis terepszemlét tartandó, elautóztam a jövendő táborhelyet megtekinteni. A sajátos aljnövényzet  láttán, voltak nem titkolt aggódalmaim a táborhelyet illetően. A kaszálás nagyon is elkerülhetetlennek tünt ezen  a terepen. Ez nekünk jelenthetett csak problémát, hisz barátaink együtt éltek ezzel a jelenséggel. Nem kívánom szaporítani a szót az ilyen és hasonló kihívásokkal, legyen elég annyi, hogy minden gond nélkül sikerült eljutnunk a táborba és barátaink mindenben készségesen segítettek tanácsaikkal és ha kellett tevőlegesen is.

   Ezen a ponton ismét rákényszerülök egy kis kitérőre. Mi ugye síksági indiánok lévén nem ismertük a kenut. Dunai barátaink azonban éltek a folyó adta lehetőséggel és több kenuval is rendelkeztek. Baktay Ervintől már nem tudakolhatom meg és valószínű, hogy mástol sem fogok választ kapni arra, hogy miért alakult ez így.Mint az köztudott, a síksági indiánok nem ismerték a kenut! Itt pedig  különböző síksági indiánokat játszottak a barátaink. A kelet német barátainknál találkoztam azzal a számomra sajátos helyzettel, hogy a táborukban megtalálható volt lakota, feketeláb, varjú és sok más nemzet fia. A kor amiben zajlott a játékuk az az  ezernyolcszázvanas évek viseletében történt mint hazánkban is, ám a mai powow amerikai minta szerint. Mi a Bakonyban - tisztelet a kivételnek,- nacionalisták voltunk és akiben a hunkpapa vér csörgedezett az a saját csapatában hunkpapákat akart látni. Ez volt igaz a varjakra, cheyennekre és így tovább. Elképzelhetettlen számomra az, hogy én más legyek mint oglala. Ehhez szűklátókörüen és nyakasan ragaszkodom az egész életemben. Oglala voltom nem engedi meg  azt, hogy  mondjuk varjakkal, vagy feketelábúakkal táborozzak. ( Mint látni fogjuk ez is alakult a későbbiekben.) Az NDK barátaikkal azért maradt félbe a remek kapcsolatom, mert ott ez nem volt természetes. Az akkor még nyugatinak számító német oglalák meghívásának  örömmel mondtam igent! Az a törzs oglala volt!!  Most pedig azzal találtam szembe magam, hogy egyik gyermekori, - ma már dunai, - barátom feketeláb indiánt játszik! Ez csak egy a sok közül amit meg kívánok említeni. De vajon, hogy jön az oglalaságom össze a kenuval. Márpedig körvonalazódott bennem a felismerés, hogy a Dunán táborozni kenu nélkül szinte  elképzelhetettlen. Mindezt meg is osztottam az oglala csapatunk minden tagjával, mondván vegyünk egy kenut. Talán ekkor fordult elő először  a csapat fennállása óta , hogy nem volt osztatlan a lelkesedés a tervem hallatán!  Hosszas mérlegelés után átlátták a kenu szükségességét, ám csak a szükségnek engedve döntöttünk egy kenu vásárlása mellett. Később, azért  amikor feloldódtak az elsö meglepetések, mindenk kipróbálta a kenuzás örömeit. Azt azonban nem titkolhatom, hogy nem váltunk kenúzó néppé! Végül is részletfizetéssel megállapodtunk egy kenú vásárlásába.

 

 

 

 

1--88-.jpg                 1--104-.jpg              

Az első dunai béketáborunk a következő asszonyokkal és harcosokkal nézett elé az ezt megelőzően még ki nem prólált táborozási kísérletnek : Ölyvecske, Napvirág és Madárkarom, Hold a Sátrában, Szürke Sas, Medve, Magányos Ember, Mezőben Álló, Farkas, Ijjász  és Sok Ing. Ölyvecske és Medve felállították a tipijüket, de gyermekük a legifjabb oglala védelmében a szúnyogtámadások ellen, azzal védekeztek,- hogy ahogyan ez itt nem volt szokatlan, - naponta hazautaztak és másnap vissza jöttek a táborunkba.

   A szokott oglala precizitással és jó rendben építettük a táborunkat. Az azonban a szokottnál  is jobban érezhető volt, hogy mindenki érezte a kihívást, a bizonyítási vágyat. Az elsö esti tábortüzünk lángjainál megszólalt a dobom Farkas kezében és kórusunk belefogott a dalainkba. Vendégeink  elmondása alapján, azt hitték az első taktusok után, hogy lemezt raktunk fel és annak énekét hallják a táborunkból! Természetesen ez nagyon hízelgő volt számunkra! Újfennt éjszakába nyúlt az éneklés és megelégedetten tértünk nyugovóra aznap este.

   

A másnapi ébredést követően  össze ültünk, hogy konkrét formába öltsük az elképzeléseinket. Sorrendet készítettünk a tervezett táncok és szertartások tekintetében, majd amikor sikerült végezni a feladattal, valamelyikünk átment és ismertette a szomszéd tábor lakóival, hogy őket se érje a dolog váratlanul.

     Az ismertetés alkalmával a Kis Sziú szóba hozta a hadi táncot, így ez is bekerült a programba. Ezt szemmel látható örömmel vették tudomásul. Estére pedig meghívást kaptunk a szomszédba egy westerndalos kötetlen beszélgetésre. Ennek viszont mi örültünk.

                                                                                   

1--79-.jpg

 

    

      Másnap elérkezett a tervezett programok lebonyolításának  az ideje. Jó előre elmentek a másik törzs táboraiba a hírvivőink, ahova énekelve érkeztek és hangos szóval mindenkinek a tudtára adták az oglala táborba készülő táncok és szertartások megrendezését. Ezekre mindenkit meghívtak családosan és egyedül is. Szép látványosságnak bizonyult ez a  szokásos indián eljárás és nem maradt eredmény nélkül. Némi idő elteltével ismét átmentek a hírvivőink, és a szokásoknak megfelelően megismételték a meghívást. A kitűzött időpontra meg is érkeztek mind a két táborból a kedves vendégeink. Felélénkült az oglala táborkör. Lassan mindenki helyet foglalt a tánctér körül, majd a kikiáltó bejelentette a haditáncot és azt, hogy mindenki csatlakozhat a harcosainkhoz a megkezdés után. Így is történt! Láthatóan tetszett a jelenlévőknek  a látott haditánc és kis idő múlva a körben letelepedett harcosok is bekapcsolódtak a táncba. Előbb a Kis Sziú, majd sorban a John, a Sólyom, a Varjú….A  Farkas dobolt és vezette asszonyinkat az éneklésben. Rövidesen fergeteges hangulat kerekedett a szigeten.

 

                                                                                              

1--103-.jpg

 

                                                                                    

   

       Ha volt is egy kis bizonytalanság a közös táborozást illetően, ez az első közös tánc teljesen meggyőzött mindenkit arról, hogy jól döntöttünk. Fesztelenné vált a közös tánc és láthatóan azok is élvezték, akik nézőként voltak jelen és nem táncoltak. Senki nem unatkozott és az ezt követő közös tánc végleg alkalmas volt, hogy jó kedvre derítsen mindenkit. Talán mondanom sem kell ez az NDK- ból hozott és a hegyeink között is nagyon népszerűvé vált " Bolond Tánc „ volt. Itt a nők és a gyerek is szóhoz juthattak. A ritmus váltogatásával Farkas jól kézben tartotta a hangulatot. Már csak az volt a kérdés, hogy mikor reked be az énekléstől? Szerencsére ez nem történt meg. Úgy tűnt, hogy napestig tart ez a tánc! Mindenki mosolygott, jó volt látni a vidám arcokat.

 

                                                                                                         

1--89-.jpg

 

      

      

      Miután nagy sokára mindenki fáradni látszott , tartottunk egy rövid szünetet. Erre azért is szükség volt, mert a másik NDK-ból hozott táncunkra fel kellett készülni. Ez a „ Bölény Tánc” volt és a kellékek felöltése, valamint  némi festés elvégzése is időt vett igénybe. Jó volt látni a sok megelégedett arcot, a beszélgető embereket amint várták a következő eseményt. Nem is várattuk őket sokáig. A koreográfia szerint megjelent egy legelésző bölény a tánctéren, majd vadászok tűntek fel. A bölényt keresték körbe – körbe táncolva. A bölény egyszer csak megérezte a veszélyt és lábával a talajt döngetve, szökkelő menekülésbe kezdett. A tánclépései egyre inkább a fáradságáról tanúskodtak. A vadászó harcosok pedig időnként szintén megpihenve a kör közepébe térdeltek ahol a szellemeket hívták segítségül a sikeres vadászatukhoz. Ez a történet számtalanszor megismétlődött, közben a dob és az ének kitartóan kísérte a táncosokat. Amikor meglelték a bölényt, az menekülésbe kezdett, ám a vadászok mégis útól érték és beteljesedett az állat sorsa. Magányos Ember volt az akitől a kegyelem döfést kapta. Tetszetős, szépen végrehajtott tánc volt! Általános elismerést  aratott.

 

                                                                                                         

1984.duna-boleny-tanc-kozpen..jpg

 

 

     A következő tánchoz megváltunk a „ Bölény Tánc „-nál használt kellékektől és a kikiáltó hamarosan a következő társas tánchoz hívogatta a táncosokat. Itt egymás mögött  álltak a táncosok és oldalt lépegetve haladt a tánc körbe – körbe. Ez kevésbé volt fárasztó mint a „ Bolond Tánc „ de már mindenkire rá fért a pihenés. Kedves tánc volt ez is és szívesen vettek részt benne a táncosok.

 

                                                                                                             

 

1984-duna.jpg

 

 

 

     Ha volt  is valakiben félelem a közös táborozás iránt, az nyom nélkül eltávozott a szigetről! Pár nap alatt olyan hangulat úralta a táborokat, mintha mindíg is közösen álltak volna a sátraink! Mosolygó, derüs arcokkat lehetett látni mindenfelé. Ez igen csak jó volt mindenki számára. A szeretett játék már nem esetleges volt, hanem motiváltá vált a programoknak köszönhetően. Ha nem táncoltunk, hát a szomszédaink rendeztek versenyeket, vagy kenu oktatással egybekötött laguna túrán vehettünk részt! Ismerkedett a vizi élettel az oglala csapat!

 

 

                                                                                                      

1984.-duna-pipazas.jpg

                                                                                     

 

Nem volt üres járat, szinte mindig történt valami valamelyik táborban. A dunai barátaink az általuk rendezett versenyek szinte mindegyikében elvitték a diadalt, de mert ezek is kíváló hangulatban zajlottak, közűlünk senki nem vált kedvtelenné. Sőt! Kihívásnak tekintettük a felzárkózást a különböző versenyszámokban. A kenu verseny tünt a legnagyobb gondnak, hisz azt  egyedül én gyakoroltam a múltban Íjjász barátom jóvotából. Ám ez a fajta tudás még messze nem volt alkalmas versenyzésre. A technikát sikerült elsajátítanom azokban az időkben amikor minden hétvégén hajóba szálltunk és feleveztünk akár Kisorosziig. Ám, ez még minden verseny alkalmával csak annyira volt és lehetett elég, hogy egyel több lett az induló és biztos az utólsó helyezett, mégpedig a személyemben. Ez alól az a kivétel lehetett, ha valaki a barátaink közül valamilyen véletlen elkövetett technikai hiba kapcsán kiesett a kenujából és az felborult. Mondanom sem kell, hogy erre nem igen került sor. Hasonló esetben lehettem az utólsó előtti  befutó. Mindennek ellenére imádtam az ilyen vesenyeket. Legalább annyira vonzott az a fajta prémvadász élet, amelyet  a korabeli Kanadában éltek, mint a síksági indián. Kedvenc filmem egyike a Csabda volt, amit a magyar mozik is bemutattak - szerencsére. A többi versenyszámban jobbak voltak az esélyeink. A futás, a kés és lándzsa dobás, a két lábközött hátra hajított kő, vagy a labda játék jobb eséllyel kecsegtetett mint a kenuzás. Lelkesen részt is vettünk mindegyik számban. Itt, már nem volt olyan a lemeradásunk és szorgalommal bármit elérhettünk,- hitünk szerint. Ezek a csábító kihívások kellő alázatra intettek és utat mutattak a jövőre nézve. A mi táboraink eléggé egy témacsoport körében zajlottak és észre kellett vennünk azt, hogy hasznunkra válhat ha ezekben is otthonosabban mozgunk! Ímé egy sor tökéletesítésre váró feladat a táncaink,énekléseink és a szertartások mellé!

 

                                                                                                    

p9280070.jpg

 Azután, - a tervezettnek megfelelően, - eljött a szertartás ideje egy nem túl forró napon. A  már leírt módon a kikiáltó Hold A Sátrában személyében, szépen felöltözve Farkas dobkiséretével kihirdette a készülő eseményt és meghívott mindenkit az oglala faluba. Ezt a későbbiekben még két alkalommal megismételte. A szomszédoknak ilyen módon szintén volt idejük, hogy elkészülhessenek. Nagy volt a sürgés - forgás minden táborban. Nálunk azért, mert semmiképen nem akartunk semmit a szerencsére bízni! Átvettük a tanultakat és az az ötletem támadt, hogy most megvalósítjuk a hiteles teljes testfestést, amint az egy szakirodalmi könyvől és a laírások alapján ismertünk meg. Osztatlan sikert aratott a felvetés és nyomban hozzá is láttunk. Sárgára pingáltuk az egész testünket és a kezeinket, valamint az alsó lábszárunkat feketére ahogyan a festményen látható. Félelmetes volt a látvány! Mi magunk is teljesen meg voltunk döbbenve ! Lenyügöző volt a hatás. Abban egyeztünk meg, hogy nem fedjük fel magunkat idő előtt, minél később lássák  meg a vendégeink a kifestett harcosokat. Asszonyink is viseltek arcfetést és elfoglalták a helyüket a fekgönygyőlített oldalú sátorban. Szépen festettek a gyöngyözött felsőrészeikben és szarvasbőr ruháikban. Rendkívűl csinosak és szépek voltak!  Büszkék voltak harcosaink rájuk. Ez a mozzanat már kellő képpen felkeltette mindenki figyelmét. A felgöngyölített sátor is kiváltott némi érthető  kiváncsiságot.

 

 

                                                                                                          

1984.-oglala-a-dunan---asszonyaink.jpg

 

 

 

 Ezt követte a férfiak bevonulása a Tokala tipibe. Halk moraj futott  át a nézők során, egymást biztaták, hogy aki nem arra nézett éppen, forduljon arra, mert a látvány bizony megéri! Valóban, nem mindennapi látvány tárult a szemlélő elé! Impozáns volt a látott kép. Mi magunk sem számítottunk ekkora hatásra. Most sajnáltuk igazán, hogy az összes filmünket elhasználtuk és nem hagytunk erre az alkalomra legalább egy tekercset. Helytelenül az volt a közvélekedés, hogy a Róka szertartás kevésbé mozgalmas és a táncok látványosabbak. Be kellett, hogy lássuk, nagyot hibáztunk ebben a tekintetben! Bele kellett, hogy törődjünk, a Tokala tisztújítóról nem fog mozgó film készülni. Ez akkor nem igazán érdekelt senkit, mindenkit a pillanatnyi események kötöttek le. Minket is magával radadott a pillanat, ami mindenkből a legjobbat hozta ki. Szinte forrott a levegő!

   Sikeresen és gördülékenyen haladtak az események és több alkalommal is észre kellett vennem olyan improvizálást, amely egyértelműen hasznára volt az egésznek. Telsesen sikerült lekötni a vendégek figyelmét !

 

 

                                                                                                               

1984.-a-tokala-tipiben..jpg

 

Bevonultak a harcosaink  egyenként a tipibe, szépen  rendben.  A sort  Mezőben Álló kezdte majd Magányos Ember, Szürke Sas, Farkas, Hold A Sátrában. Őket  Medve követte , a tipi mellett foglalt helyet tolldíszben az Ijjász és a legvégén Sok Ing  foglalta el a helyét.  Asszonyaik festői képe tette teljessé a látványt ! Lassan teljes lett a csend. Azután, Farkas felszólított az esemény megkezdésére. Még néhány pillanat és elkészültem a pipa megtömésével.

 

 

                                                                                                             

1984.-kit-fox-sator..jpg

 

A következő napirend a pipaszívás volt, majd a tagok köteleességének az ismertetése. Mindenkinek tudnia kellett a kijelőlt feladattal járó szigorú kötelességét és annak pontos szabályát. Mindezt, akár élete árán is teljesítenie kellett. Nagy hangsúlyt helyeztük ezen részletekre, csak úgy mint a kiválasztásra, ami olvasható volt a társaság megalakulásának évében. Most, a vendégeink kedvéért még nyomatékosabban és hangúlyosabban mondtam el, hisz először fordult elő hasonló szertartás  a Dunán.

 

 

                                                                                                               

1984.-roka-szertartas..jpg

 

Azért, higy a meghívott vendégek ne csak a tisztségviselők feladatait, kötelességeit és egyéb részletek, de a társaság létrejötté is megismejék, szükség és szokás volt, hogy körbejárva a nézőket is felvilágosítsák a történtekről. A tánc és a többi mozzanat is ismertetésre került. Nagy figyelem követte a le és föl sétáló, majd tánclépésben haladó hírnököket az egész esemény ideje alatt. Minden arcon kiült az elismerés a látottak hatására. Sokan megörökítették az eseményt. Rendkívül jó volt a hangulata a gördülékeny bemutatásnak.

 

 

                                                                                                      

 

1984.-roka-tarsasagrol..jpg


 

 

 

 A kiszemelt új meghívott korbácsos személye pedig még jobban odafigyelésre késztette a dunai barátainkat, ugyanis a Kis Sziúra esett a választásunk. Az eset pedig rendkívül sajátos volt! Az addigi gyakorlattól eltérően a Kis Sziú semmit sem tudott arról, hogy ő a kiszemelt harcos. Bíznunk kellett abban, hogy egyáltalán ott lesz a vendégeink között. Az nyilvánvaló volt, hogy egy határozottan felkészült harcost választottunk, de nagyon valószíű volt, hogy néprajzi ismeretei a társaságokról semmi esetre nem teljesek. Ezért csak a pillanatnyi helyzetfelismerésében reménykedhettünk. Magam elég jól ismertem és bátran szavaztam rá, hisz egy megfontolt embernek ismertem meg az idők során, akit nem lehetett zavarba hozni egykönnyen. Nem is csalódtunk. Bár egy pillanatra meglepődött, de ez nem tünt fel és nem akadályozta a szertartás menetét. A többi részletben hangos szóval eligazítottam, - ahogy ez rendesen is történt az ilyen alkalmakkor, - és találékonyan tette az addig még sosem végzett dolgát. Reméltem, hogy így fog történni, hisz ő volt az első aki bekapcsolódott a táncba, vagy minden egyéb programba. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket és ezzel is nagyban hozzájárúlt a szertartás sikeréhez. A dunai barátainknak láthatóan tettszett az egész ceremónia dolog. Nem kis örömünkre siker koronázta ezt az elképzelésünket. Teljes volt a jóérzés mindenkiben.

 

 

                                                                                                    

1984.-tokal-ceremonia..jpg

 

 

                                                                                                        

 A Kis Sziú mint újdonsül korbácsos tisztségviselö tánca a képgalériában látható egyéb fényképekkel együtt ! Érthetően jó hangulatban térünk este nyugovóra. A Dunában ezt egy alapos fürdés előzte meg, de ez nem volt probléma mert hát itt azért bőven volt víz. Természetesen a szokásos esti közös éneklés pedig nem maradhatott el. Szépen  hangzott a dobbal és csörgőkkel is kísért  a közös ének, igy megkoronázva a mai nap hangulatát ! Tekintve, hogy a film nyersanyag elfogytt, készítettem a fényképekből egy videót ami itt megtekinthető! Talán ezzel sikeresebb lesz megérteni mind azt, amit leírtam a testfestésről.

 

 

  Természetes dolog volt, hogy mint mindíg, most is elérkeztünk a tábor végéhez. A szokottnál sokkal nehezebben néztünk szembe ezzel a megváltoztathatatlan ténnyel! Egyszerűen azért, mert ilyen egyértelműen jól sikerült táborra soha senki nem emlékezett ebben a játékban. Ez okozta a táborbontás letargiáját! Vontatottan ment az egész ügy! Meg és megálltunk, munka helyett inkább beszélgettünk és felemlegettük a szebbnél szebb részleteket és eseményeket. Jobbnak tűnt  a beszélgetés  annál sem mint  azt látni, hogy egyre fogynak a sátrak és a tipik az autók csmagtartójába kerülnek. Az egyébként gyönyörű természet és a folyó egyre sivárabbnak látszott a tipik nélkül. Sokan közülünk a munka folytatása helyett lesétáltak a Duna partra és a vizet bámuták, kavicsokat dobáltak a folyóba. Minden időhúzás ellenére elkészültünk a táborbontással. Most érkezett a következő nehéz szakasz, a barátoktól történő búcsú. Kölcsönösen azzal vigasztaltuk egymást, hogy fergetegesre sikeredett , minden tekintetben kiváló  évet  sikerült idén  zárnunk. Mindenki odaszánt munkája meghozta a gyümölcsét és sikerült maradandó nagyon jó emléket  hagynunk egymásban! Ezért érdemes indiánozni! Ez a boldogság tudatosult kivétel nélkül mindenikben. Nem szomorúan hagytuk el a táborhelyet,  hanem  arról beszélve búcsúztunk, hogy pillanatok alatt itt lesz a következő tábor és újra találkozunk tipijeink között. Beindítottuk az autókat és harci dallal az ajkukon elindultunk a gát irányába, majd a szigetre érve elhagytuk végleg a tábort. Irány Budapest! Ez felemelően jó év volt!!

 

 

 

 

____________________________________________________________________________________

 

 

 

                                                                                                       

little-wound.jpg