Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                              

 

 

red-cloud-1880.-1.jpg

 

 

 

 

                     Oglala béketábor "  Szertartás Tábor " 

 

                                                 Bakonybél  1983. júliusban

 

 

       Mint előre megbeszéltük, a 1983. évben a szertartások igényes kivitelezésén volt a hangsúly. A  rendelkezésre álló szakirodalom előzetes tanulmánya után választuttuk ki azokat a ceremómiákat, amelyek minden tekintetben alkalmasak voltak a kivitelezésre. Egy új asszony tagunk is le kívánt jönni a táborba és a működő Western Panoráma Band koncertjein gyakran megforduló hunkpapa varázsló  Horse és a cheyenne Madár is jelezte, hogy lelátogatnak a táborunkba. Később ez annyiban módosúlt, hogy  a Szakadt Lábszárvédő és a Bölénylány is megtisztelt látogatásával. 

 

 

                                                                                                       

img_0001.jpg

 

    Természetesen a tevezett szertartások kevésbé voltak mozgalmasak és látványosak és egy előre nem látható problémát is rejtettek magukban. Ez később jelentkező gondot és fejtörést jelentett. Kezdetben minden ment a maga útján. Az Ölyvecske hiázott nagyon a csapatnak. Ő első gyermekét várta így nem jött le a táborba a férjével Medvével egyetemben. Az egész oglala csapat  egyemberként várta az örömhírt.

    

img_0002.jpg

  

 

    A tábor állítása a szokott rendben megtörtént. Nem a Nagy Tisztás oglala  sarkába álltak a sátraink a szokott helyen, hanem kissé közelebb a Tiszta Víz forráshoz . Itt a hunkpapák szinte mined évben kialakítottak egy fürdőzésre alkalmas helyet. Ez jól jöhet az izzasztó kunyhózáshoz. A tábor állításának szerves része volt  ennek a váznak az elkészítése, hasonlóan a halotti állványéhoz. A két műtárgy emelte a  tábor hangulatát.

     Nem kellett különösebben kapkodnunk, hisz bőven volt időnk mindenre, alapos munkát végezhettünk. Este azután fellobbantak a tüzeink a tipikben és a központi tűznél is. Megköszörültük a torkunkat és éjszakába nyúló éneklésbe fogtunk. Mint rendesen, mindenki élvzte a hatást. Mindenki biztos volt a tábor sikerébe, így vártuk az előttünk álló napokat

 

                                                                                                     

img_0019g.jpg

 

     Minden táborra az ember a  legtöbb ruháját elkészítve hozza, ám így is rengeted a tennivaló a már kész tábor körül. Ezek igen csak időrabló tevékenységek de azért  szívesen végzi mindenki. Azután pedig elkerülhetetlen a szertartás elpróbálása, hogy minden gördülékenyen menjen ha a vendégeink megérkeznek. Ezen a ponton érkeztünk a problémához amire már utaltam. Ha nincs vendég és csak magunkban vagyunk, senkinek nem játszunk. Ez is lehet lelkes elfoglaltság, ám összehasonlíthatatlan azzal ha valakinek bemutatjuk a begykorolt elemeket. Adódott a felismerés, a béke tábor vendég igényes!

 

                                                                                                               

img_0020r.jpg

 

 

                           

       A vendégeink megérkezése előtt egy közös döntés értelmében legyalogoltunk a kő tipik közé. A fő cél az anyagbeszerzés volt, de természetesen szívesen találkoztunk az ott élő falusi barátainkkal is. Így is történt a dolog, és miközben az asszonyink a bevásárlással foglalatoskodtak, a harcosok az ívóban poharazgattak a helybeliekkel. Mikor az asszonyink megérkeztek, búcsút vettünk és haza gyalogoltunk a hegyeink közé. Másnap azután asszonyaink nagy vidáman hozzáfogtak az ebéd főzéséhez, az pedig nem volt más mint egy nagy adag lecsó oglala módra. Feltünően nagy volt az asszony nép jó kedve, de kérdezősködésünkre nem mondták el, hogy mi váltotta ki a jókedvüket ! Értetlenül szemlélük ezt a nagy vidámságot.

                                                                                                         

img_00188.jpg

     

 

     Vendégeink az  ígért időpontban megérkeztek a táborunkba.  Fekete Ló kezdeményezett egy pipaszívási ceremóniát abból az alkalomból, hogy együtt lehetünk.

     Ma már nem tudom, hogy kinek a kezdeményezésére, de készült erről az alkalomról, - így a szertartásról egy nyolc miliméteres film is amit itt a történelemben meg is tudok osztani és azt gondolom, hogy szép emlék. A  program rendkívül jól sikerült és megérte a befektetett munkát! Pontosan sikerült bemutani a  begyakorolt elemeket és a végén a gőzfürdőzés is hibátlanul ment végbe. Szemmel látható volt a siker!

                                                                                                      

A ceremóniát a vendégek meghívása követte. A kikiáltó hangos szóval adta mindenki tudtára a közös étkezést. Körbe ültük a tűzhelyet, majd Tűzcsináló és Madárkarom vezetésével asszonyink kiosztották a lakomára szentelt eledelt. Ekkor derült fény a főzéskor tapasztalt jókedv okára. Később Tűzcsináló elmondta, hogy a paprika szeletelése közben nem hogy a nyelvét, de a puszta kezét is csípte a paprika. Ezt asszonyaink mindegyike tapasztalta és ezen mulattak egymás között.Belegondoltak abba, hogy a harcosok mennyire meg lesznek lepődve az első falatok után amikor a szájukba veszik az ételt! A várt siker nem is maradt el! A hunkpapa és a cheyenne gondolkodás és gyanú nélkül hozzáfogott a lakomához. Mi többiek az illemet betartva egy kis késéssel akartunk hozzáfogni az étkezéshez, így volt aklalmunk felfigyelni a meglepett arcokra! A két vendég kezében a szakszerűen fából faragott kanál megállt a második falat illetetése előtt és lopva egymásra pillantottak. Harci jókedv suhant át tekintetükön és folytatták az étkezést! Nem sok idő telt el és patakokban folyt kifestett arcukról a veríték! A festék  pillanatok alatt megfolyt az ábrazatukon és egymást látva mosoly suhánt át az arcukon. Mint később nevetve elbeszélték a történetett, az első pár falat után annyira elzsíbbadt a nyelvük, hogy a következő kanál szájba vétele, már egyáltalán nem okozott gondot. Egymást biztatták , vajon ki bírja tovább  a kihívást. Horse váltig állította, szereti a cheyenn barátját, de egy hunkpapa azért csak hunkpapa. Madár viszont beszéd helyett is evett! Mi - a többiek, - fuldokoltunk a nevetéstől! E jó kedv mindenkit megakadályozott abban, hogy akár csak egy kanállal is egyen a méreg erős lecsóból. Ez az evéscsapa jó ideig eltartott, majd miután kiürültek a tányérok, sűrű hau-zást követően nyelvükel csattintva megkérdezték, hogy kaphatnának e még ebből a fenséges lakomából? Azután, - válaszra sem várva, - felpattantak és ismeretlen okból elsétáltak a patak irányába és  aggasztóan hosszú idő múlva kerültek csak elő. Az  megfolyt festéktől teljesen megtisztúltak és vidám arcot próbáltak az arcukra erőltetni. Az egész tábor pedig a sok nevetéstől teljesen kimerülten feküdt a Nagy Tisztáson. Maradéktalan volt a jó kedv!  Az esemény nem volt előre megtervezett, így és senki nem haragudott senkire a történtek miatt. A későbbiekben is jó kedv kerekedett, ha szóba került a történet. A kő tipik között is hosszú ideig felemlegettük az akkor megesett vendégeskedést.

 

                                                                                                  

img_00178.jpg

 

       A nap hátralévő részében közös énekléssel töltöttük az időt, ám mint mint minden jó dolog ez is véget kellett, hogy érjen és a vendékeknek is haza kellett menniük. Elbúcsúztunk egymástól és elnyelte énekléssel távozó barátainkat az erdő! Sokáig néztünk utánuk és érezni kezdtük a magányunkat. az esti tábortüz sem volt olyan, mint a megszokott. Nem beszélgettünk sokat, mint ahogy más alkalmakkor és korán nyugovóra tért a tábor.

      A hátra lévő idő az idei táborból azért visszatért a szokott medrébe, de lelkében mindenk érezte a vandégeink hiányát!  A programjainkról hiányzott a néző közönség csak úgy mint az esetelegesen a programhoz csatlakozó kivülálló becsatlakozó személyek jelenléte. Ezen tapasztalatok alapján ismét valamit újitanunk kell a jövőt illetően! Volt min gondolkoznunk a jövőt islletöen, ha  ezen az úton kívántunk haladni. A felismerés azonban nem vette el a kedvünket a megkezdett úttól, sőt ! Az egybehangzó vélemény az volt, hogy nagyon jó az út amit választottunk és új kihívásnak kellett megfelelnünk, ez pedig igen is kedvünkre való volt. Nem is gondoltuk, hogy hamar érkezett a megoldás! Mert, hogy mindennek megvan az ideje!

     A táborbontás a szokott rendben történt, rendbe tettük a hátra hagyot tisztásunkat ahogy az természetes volt mindannyiunk számára. Azután következett a cipekedés és az autóka pakolás ceremóniája a magaslesnél. Amikor mindenki elkészült, legurultunk  Bakonybélbe és a szokásoknak megfelelően elköszöntünk a falusiaktól. Kora délután pedig viszontlátást mondva a hegyeinknek elindultunk utunkra. Ez az év is véget ért és emelt lélekkel néztünk a következő év felé! Hau!

 

_________________________________________________________________________________________

                                                                                           

red-cloud-foto.jpg