Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

                                                                                  

Kép

    

 

                   " A Tél, Amikor Levél Tipije Leégett "

                                         1977.augusztus 12.- 21.

 

      Az 1977.-évben ami a sorból kiemelkedik az egy sajnálatos baleset volt, így erről az eseményről kapta a nevét az idei év.  Sajnos, rengeteg mulasztás terhel ettől az évtől kezdve, mert a fénykép albumom rendezése ekkor véget ért. Ebben az évben a magán életünkben megkezdődött Érden a családi ház építésünk és ebben rendkívül sok segítséget kaptunk a törzs számos tagjától. Őlyvecske, Fehér Toll, Lovas Ember Attila, - aki tavaly a hunkpapáknál ismerkedett az indiánnal-,gyakorlatilag minden hétvégéjüket az építkezésen töltötték!  A  tipimet is felállítottuk és a kimerítő fizikai munka után tábortüzet raktunk és indián dalokat énekeltünk. A felsoroltakon kívül sokan mások is megfordultak nálunk és a sashalmi összejöveteleink helyszíne lassan áttevődött Érdre. Apósomtól kaptunk egy két helységből álló faházat ami lakható volt és megkönnyítette a vállalati munka utáni építkezést. Lovas Ember készített egy festett táblát ami a bejárati ajtó fölé került a következő felirattal : Big " Misery " Reservation  Sioux  Oglala Territory   Idegenekre lönek! Price for making photos 1 $ or bottle whishky. Caution! The warriors claim sistematic whishky! Rendkívül jó hangulatban zajlott az építkezésünk és boldogok voltunk Napvirággal látva ahogy emelkedtek a falak és felkerült a födém is a helyére. Ezt az évet az egy szinten legyünk program jegyében képzeltük el, ami arról szólt, hogy az elkészült fordításokat annyi példányban legépeltük, hogy mindenkinek jusson egy belőlük. A fényképeket ki fotóztuk és Napvirág aki értett a film előhíváshoz, elvégezte az idevágó munkákat. Ölyvecske a Teton Music kottáit készítette, valamint a Pipa könyv rajzait sokszorosította. Fehér Toll felfedezett egy kulacs készítő céget és onnan sikerült vásárolnia számunkra nyers ló bőröket. Ezek kikészítése a szakkönyvek alapján új kihívás volt. Az építkezésen volt mész bőven a tervezett derítőben pedig be lehetett áztatni a bőröket. Nagyon élveztük ezeket a még azt megelőzően soha nem  végzett feladatokat. Volt aki csörgőket fedezett fel egy játékboltban és könnyebb  lett a  gyöngy helyzet is mert a boltban pony méret is érkezett. A teljesség igénye nélkül leírt módon készültünk az idei táborba. Örültünk annak is, hogy a terveink szerint sorban meg tudtuk valósítani a tervezett évenként programjainkat. Az elsö év a ruházkodásé volt, azután a játékok az akichita róka megalakítása, a zenei rész, a szertartások...

  Ebben a szellemben indultunk a táborba augusztus 12.-n  és értelem szerűen a gyülekező Érden volt. A rengeteg csomagot a vállalati UAZ mikró busszal  terveztem megoldani. A Ferde Hátnál volt a hunkpapa csomag gyűjtőhely és azok felrakodását követően Érden a sajátunkat pakoltuk be az autóba.  A következő csapattal indult a tábor: Fehér Toll Mátyás és asszonya Pocoktól Félő Asszony, Vadló Dezső, Ölyvecske Marika, Lovas Ember Attila, Madár Pista Napvirág és én mint Hóvihar. Bakonybélbe érve üdvözöltem a hunkpapákat , a két asszonyt, valamint Horset és a Pakut. A terepjáróval nem tudtam behajtani egészen a tisztásig, mert egy elképesztő dagonya keletkezett a patak és a hegy között. Itt lettek a csomagok kirámolva, majd ezt követően elindultam Pestre az UAZ-zal, mert vissza kellett adni a vállalatnak. Busszal tértem vissza Bakonybélbe 13.án és felgyalogoltam a Nagy Tisztásra  Füst a Szemében és asszonya társaságában a táborunkba amely teljesen készen várt. Egy eddigihez képest újdonság is várt rám. Az első halotti állvány. Eddig ez sem volt a táborokban, jó lehet ez is hozzá tartozik egy indián tábor képéhez.

  Vasárnap, 14.én Horse átjött az ogalal táborba és nagyon lekötötte a Pocoktól Félő Asszony  ruhájának látványa. Azt már tudta, hogy Napvirág és Ölyvecske impozánsan mutat a táborban, ám azt nem tudta mire vélni, hogy egy újabb gyönyörű kep-et lát. Nem tudhatta, hogy miután a ruhakészítés minden oglalára nézve érvénybe volt a Fehér Toll asszonyára is  igaznak kellett lennie! Mivel a hölgy nem volt egy gyöngy hímző típus, Fehér Toll készítette el az öltözetet számára. Ilyen volt a csapatunk lelkülete, összetartása minden területen!

   Hétfőn meglepetésszerű varjú támadás történt a táborunk ellen és ádáz csata után teljesen legyőztek bennünket. Azzal a lendülettel, ahogyan érkeztek átrohantak a hunkpapa rokonainkhoz  akik egy másik tisztáson állították  fel a sátraikat és őket is legyőzték minden g gond nélkül. Teljes volt a kudarc! Néhány késpárbajt követően a diadalmas vajú csapat Füst A Szemében főnököt és egy másik harcost meg kötözve távoztak a falujukba. Nagyon rossz volt a hangulat a Teton nép körében.

Kép     Magas nap környékén azután a hunkpapák lebontották az eddigi táborukat és mellénk költöztek a tisztásra. Sokkal védettebb lett mind a két nép, jobb eséllyel vehettük fel a harcot a varjú ellenséggel. Ölyvecske akkor készített a naplójában két rajzot a sátraink elhelyezkedéséről. Ez a rendezkedés némileg elvonta a figyelmet a súlyos vereségekről és mivel nekünk nem volt ebben dolgunk, az új nevén morfondírozott  mindenki rajtam kívül. Az én új nevemet egyszerűen kaptam. Mégpedig Sok Hód volt az aki odalépett hozzám és azt mondta, hogy tudja az indián szokást miszerint a legjobb harcosoknak ad a nép skalp ingeket mint vezető tisztviselőknek. Nekem pedig már négy ilyen is volt. Úgy fognak mától nevezni, hogy Sok Ing. Ez maradt a nevem azután a mai napig is. A LovasKép Ember pedig átkeresztelkedett Róka Hasra. Meg voltunk elégedve az új neveinkkel.

    Azt követően,hogy elkészült a hunkpapa csapat a kiegészítő körrel, éneklésbe kezdtünk. Mind a két fél előadta a tudományát, majd lassan mindenki visszavonult a sátrába. A mi sátrunkban azonban folytatódott az éneklés, majd amikor lassan mindenki elköszönt és nyugovóra tért, Róka Has Attilával  áténekeltük az éjszakát egész pirkadatig.

  A keddi nap békésen kezdődött és így is folytatódott. Füst A Szemében a sátra előtt matatott míg Levélke és Napvirág téteknek való nyakláncokat készített. Az ogalal férfiak pedig a Tokala  szertertáshoz készültek. Róka Has és Cheyenn tipijét őssze fűzték egymással szemben és félig fel göngyölték a ponyvát, ezzel elérték azt, hogy mindenki láthatta mindazt ami belül történni fog a szertartás alatt. Minden ilyen esemény nyilvános volt és társadalmilag fontos eseménynek  számított.

    A szertartás az előre megbeszéltek szerint, hibátlan volt és mindenki élvezte, akár néző volt, akár szerepő.  Clark Wissler könyve alapján készítettem a koraográfiát és mindenki pontosan a megbeszéltek szerint tette a dolgát. A festések is jól mutattak. A  test sárgára volt festve, míg a lábszárak feketére. Sikerült mindenkinek rókabőrt is szerezni és az oglala aszonyok énekeltek fenségesen. Az igazsághoz tartozik, hogy  Pocoktól Félő Asszony arra hivatkozva,hogy nincs jó hangja az éneklésben nem vett részt.  Általános volt az elismerés a tábor lakói között a látottak tekintetében.A szertartás után jó kedélyű játék következett, amit szintén mindenki élvezett. Aztán lassan megnyúltak az árnyak és a menetrendszerű köd és pára is beülte  a Nagy Tisztást, jelezvén lassan az éjszakáé a főszerep. Másnap, azaz szerdán a hunkpapa rokonokhoz erősítés érkezett Négy Szél és asszonya személyében.

  Még meg sem pihent az új harcos és az egyesített lakota nép minden előzetes készülődést elhagyva hadi ösvényre lépett. Abban állapodtam meg Füsttel, hogy az oglalák a hegy felől, a rokonaink pedig a patak mellől lepik meg a varjakat. Hasonlóan ahogy a varjak,  mi is szinte átfutottunk az ellenségen. Vissza térve sátraink közé abban éllapodtunk meg, hogy a férfiak mind kialusszák magukat és az éjszaka leple alatt felszivárgunk a hegyoldalba és a várható varjú  támadást onnan hiúsítjuk meg. Lesz meglepetés amikor a varjakra leözönlünk a hegyről. Itt vártuk a  reggelt. Természetesen meg is érkezett, ahogy vártuk a varjakkal együtt! Valóban lett meglepetés! Gyorsan le is győztük őket és három fogoly varjú üldögélt összekötözött kézzel az ébredő asszonyaink nem kis örömére a tábor közepén. Némi tanácskozást követően abban maradtunk, hogy Füst egy késpárbajban kipróbálja magát és annak eredményétől függetlenül a másik két varjú harcost elengedjük hírvivőnek. Füst megnyerte a párbajt és a varjakat útjukra bocsájtottuk. Érthetően jó volt a hangulat és ezeket az eseményeket meg kellett ünnepelni. Bölénylány vezetésével a hunkpapa lányok felálltak  félkörbe és hívták  a mi asszonyainkat is. A hunkpapa titkok embere egy skalppal díszített lándzsát nyomott Ölyvecske kezébe és Füst is így tett Napvirággal is. Egy gyönyörű dalt énekeltek tánc közben és rendkívül felemelő volt a látvány és a hangulat.

   A táncot játék követte. Horse és Haj karika játékot játszottak, amihez Napvirág és Ölyvecske is csatlakozott. Jókat lehetett derülni a játékban azon, ahogyan a felek igyekeztek elcsípni a repülő karikákat. Hangos nevetés töltötte be az egész tisztást. Később dupla labdához állt fel a két csapat. A megszokott keménységet most nem gyakoroltuk és senki sem sérült meg. A játékot a hunkapák nyerték meg, de ez nem okozott rossz kedvűséget nálunk. Ezt követően Napvirág és Ölyvecske fát ment az erdőbe gyűjteni és két hunkpapa is segítségükre volt ebben. Elsőre Farkasfog és Vizes Madár segített, de később Füst A Szemében is segített a travoákat cipelni. A munka közben jó kedélyű beszélgetés és nevetgélés zajlott közöttük. A nap vidáman telt és amikor ismét eljött az este felcsaptak a tűznyelvek a központi tábortüzünknél. Itt is jó hangulat volt, ám egyszer csak belépett a tűz fényébe Füst A Szemében és leült közénk. Arra panaszkokott, hogy megítélése szerint a hunkpapa asszonyok nem viselkednek megfelelően és arra gondolt, hogy átküldi őket, hogy  az oglaláktól tanuljanak. Később ezt ki bővítette azzal, hogy Horse is méltatlanul viselkedik időnként. Miután ezeket elmondta felállt és kilépett a tűz fénysugarából. Ma amikor ezt írom arra gondolok, hogy játszani akart egy kicsit és túl jó volt a hangulat és félt,hogy ez a játék rovására megy. Mindíg is nagyon szeretett játszani és előállni új dolgokkal. Ennek ellenére én sem értettem akkor ezt a történést és tartottam a népemnek egy beszédet arról, hogy mindenki a környezetének játszik ezzel emelve a másik élményét. Ezt természetesen az oglala csapat remekül tudta és tudtommal osztotta is a nézetemet. Ettől zajlottak gördülékenyen a csapaton belül a dolgaink. Így ért véget 18.-a csütörtök a táborban.

    Mint rendesen, elérkezett a következő nap és 19.-re és péntekre virradtunk. Az éjszaka a hunkpapa férfiak észrevétlenül kilopózkodtak a táborból és nem tudtuk hová lettek. Jó magam arra gondoltam, hogy felbuzdulva az előző eseten,  meg kívánják ismételni a meglepetést úgy, hogy az oglalákat nem tudatják a tervükről. Mindazonáltal, amikor a varjak megjelentek a színen, rokonainknak nyoma se volt. Mivel az indián szabad ember és úgy cselekszik ahogyan akkor gondolja és ezért senki felelősségre nem vonhatja, ezért senki nem hozta szóba azt, hogy miért maradt magára az oglala csapat. A varjakat egy teljesen sima harcban legyőztük. Mivel nem is éreztünk nagy diadalt ezért némi dorgálás után sértetlenül szabadon engedtük a foglyainkat.

   A délután úgy festett, hogy játékkal fog eltelni és a hadi játék szempontjából hiába valóságban. Annak viszont nagyon  örültünk, hogy Kis Medve  tegnap megérkezett a hunkpapák közé, mert ő  a sorkatonai szolgálatát töltötte a civil életében. Át is jött az ogalalákhoz és együtt játszott a mieinkkel táljátékot és meghánytuk vetettük a közös dolgainkat.

   Nem sokkal a fent emlitett idilt követően egy  teljesen jóakaratú kívánsággal állt elő Róka Has barátunk Ölyvecse irányába. Nevezetesen sárga vizet szeretett volna inni. Ölyvecske nem látott ebben semmi kivetni valót és elindult a Tiszta Vízhez friss vízért. Róka Hasra maradt az Ölyvecske tipijében égő tűz felügyelete. Nos ekkor tette be a lábát az ármány és döbbenetes dolgok láncolatát hozta magával. A szél kissé felélénkült és a tipi bejáratára hevenyészve oda dobott ajtó takaró lángot fogott. Napvirág figyelt fel a szokatlan jelenségre és riasztotta a tábor lakóit. A csendes délután, nyomban arculatot váltott. Minden irányból mentő alakulatok érkeztek a helyszínre.Horse a mi táborunkban tartózkodott, míg Kis Medve és Háttal Mosolygó a hunpapák felől érkezett menteni a menthetőt. Volt aki a fűző fákat igyekezett kihúzgálni. más valaki az egyre jobban lángoló sátorra vizet öntött, Vadló pedig pokróccal igyekezett segíteni. Ha a varjak támadtak volna, akkor sem lehetett volna nagyobb rohangálás a tisztáson! Élénken emlékszem, - mintha ma történne, - hogy a sátorban ugorva azon munkálkodtam, hogy Ölyvecse ruháit megmentsem az enyészet lángjaitól. Kezdetben azon voltam, hogy a csomókat kioldjam, de hamar ráébredtem, hogy ez igen csak nehézkes és igen csak hosszadalmas megoldás! Éles késhez folyamodtam és a harmat függöny magasságban felkötözött ruhadarabokat levágtam és kidobáltam a tisztásra ahonnan a többiek kellő távolságba menekítették.

   Idő közben a tisztásra érkezve Ölyvecske megdöbbenve látta, hogy a táborunkból valaki elköltözött! Amikor azonban jobban szemügyre vette a tábor kört elérkezett a felismerés , hogy ő az aki elköltözött!! Természetes értetlenséggel szemlélte a látott valóságot. Minden, különösebb pánik nélkül, kezében a friss vizes kannákkal besétált a volt sátra elé. Itt értesült a sajnálatos eseményekről. Miután rögzültek  benne a látott és hallott dolgot, sopánkodás helyett az oglala büszkeséget felöltve megköszönte a megmentett értékeket azoknak akik segítettek ebben a nem mindennapi eseményben és megtisztelt bennünket, hogy elfogadta Napvirág meghívását és velünk lakott a hátra lévő napokban. Ez az esemény nem volt szokványos és így ezen történet után lett az év erről elnevezve az oglala kalendáriumban.

   Miután megnyugodtak a kedélyek a harcosok meghívat mindenkit egy lepényevésre és a laza dupla labda játékot követően,. Ezt egy tanácskozás követte aminek a tárgya az volt,hogy lemegyünk-e a faluba, vagy meghívjuk a varjakat béke napra. Vadlónak egy cseppet sem tetszett a varjak meghívás és közölte, hogy harcolni fog ellenük. Felhívtuk a figyelmét arra, hogy a Tokala rendfenntartókkal is szembe találja magát, ha a vendég varjakra támad.

    Szombatra , augusztus 20.-ra ébredtünk. A napot a természettel kezdtük, sétáltunk az erdőben és hallgattuk a patak csobogását a héja rikoltását amint a magasban körözött. Fenséges a bakonyi erdő és az az érintetlenség amit amit hellyel közzel még tapasztalni lehetett akkortájt. A sétában asszonyaink Ölyvecske és Napvirág, Fehér Toll és Pocoktól Félő Asszony továbbá Róka Has vett részt. Visszatérve díszruhát öltöttünk és vártuk a varjakat. Időközben megérkezett Ferde Hát fogadott fiával Kis Varjúval. A fogadott fiú a varjú néphez tartozott. Az első pillanatban, ahogy a vendég varjak megjelentek Vadló lándzsával rájuk támadt, ám a Tokala Róka Has  korbácsával megakadályozta a rend bontást. A megérkezett varjakon szemmel látható volt a meglepetés és félelem ült ki az arcukon. Rendkívül szép jelenet volt. Az incidens után Füst sátrában tanácskoztunk és megkezdődött az ünnepség.

    Elsőre a bölénytáncot jártuk el és rendkívül hatásosan sikerült. Szóltak a dobok összekeveredve a csörgőkkel táncolók kiáltásával, toll díszekben roachban...! Az asszonyok pedig énekükkel feltették a koronát a szertartásra. Szinte ide lett varázsolva a dübörgő bölényeket levadászó harcosok képe. Teljes volt az őszinte beleélés.

   A másodiknak bemutatott   skalp tánc  is hibátlan volt és ekkor  a lakota asszonyok is táncoltak. Ezt követte Füst A Szemében láttam tánca, amiben egy varjúval párbajozott, majd Róka Has egy lándzsás csata jelenetet mutatott be. Őt Horse követte és eltáncolta Fekete Ló halálát. Amikor a történet a halálos találathoz  ért, Füst felkapott egy lándzsát és rávetette magát egy varjú vendégünkre. Ez is remek és spontán jelenet volt! Őt is lefegyverezte a korbácsos Tokala rend fenntartó, így nem esett baja a varjúnak.

   A táncok után az oglala oldalon  meg gyújtottuk a tűzet és a vendégek át jöttek ide. Látszott a varjakon, hogy nagyobb biztonságban érzik magukat itt az oglala táborrészben, ahol a Tokala akichiták  védelmében tudhatták magukat. Később Kis Medve és Farkasfog mint harcos, valamint Bölénylány és Fénysugár a hunkpapák közül. Együtt énekeltünk. Közben a korácsos elvette több harcos fegyverét, így a Horsét is, aki nem sokkal később lándzsával a kezében ismét megjelent. Róka Has megint lefegyverezte. Egyre nagyobb lett a feszülség a tisztáson és hogy fokozódjon, a hunkpapák harci dalba fogtak. Mindenki a fegyvere után kapott. A Tokalák felálltak a tűztől és a két tábor közé csatár láncot vontak. A varjak izzó tekintettel figyelték az eseményeket  valószínű,hogy egy kicsit sem érezték biztonságban magukat. Kis Medve és Farkasfog át rohant az övéikhez. Egyre feszültebbé vált a légkör. A Tokalák fegyvereikkel és testükkel védelmezték a varjakat, ellátva a feladatukat és biztosították a rendet. A lökdösődés és taszigálás csak azután ért véget miután Róka Has dörgő hangon szét kiáltotta, hogy a rendbontókat korbáccsal szétkergeti. Ekkor elhallgatott a dobolás a hunkpapa oldalon. Lassan megnyugodtak a kedélyek. A Tokala-oglala csoport visszaült a tüzünkhöz és a varjakkal beszélgettem. Azután ismét énekeltünk és Horse és a Kis Medve is odajött, de nem ültek le. Az énekeket követte még némi beszélgetés és mielőtt vendégeink elköszöntek elmondtam azokat a tudnivalókat amiket a Tokalákról és rendfenntartói feladatukról tudni kell. Biztosítottam őket,hogy egy pillanatig sem voltak veszélyben és ha harcra került volna a dolog, hát szeretek velük harcolni, mert bátor férfiak, ám igazi nagy harcot csak akkor látnának, ha teton tetonnal harcol egymás ellen. Végül megnyugodva és sértetlenül haza mentek a saját földjükre békességben.

    Sajnos elszállt ez a tábori idő is. Elérkezett a vasárnap a letargikus tábor bontás rendelt ideje. Mindenki tette a dolgát és a megbeszélt időben megérkezett a Pista bácsi a lovas szekérrel. Felpakoltunk és neki feszült a ló a hámnak. Még egy utólsó pillantás  a Nagy Tisztásra, nehogy szemét maradjon utánunk és tompítandó nem éppen jó hangulatunkat egy kedvelt dal éneklésével együtt a rokonainkkal elindultunk Bakonybélbe. Aztán egy utolsó búcsúzás  az étteremben és az érkező busszal elindultunk a civil életbe azzal a reménnyel, hogy jövőre ismét együtt játszhatunk.

  Érden folytatódott az építkezés és egy nagy esemény elé is néztünk!! 1977. október 23.-án megszületett Zoltán nevű gyermekünk, mint első oglala gyermek. Természetesen volt nagy ünneplés és közös kórház látogatás. Ide kívánkozik a keresztszülők neve is, Ölyvecske és Fehér Toll. Egy kellemetlenség is bekövetkezett, december 30.-án be kellett vonulnom tényleges kötelező katonai szolgálatra a Magyar Néphadsereg kötelékébe. Itt azután, hihetetlen dolog történt! Ott szolgált mint gyermekkori barátom mint írnok és a bevonulási csapásból, nyomban áldás lett! Mindenben segített és nagy hálával gondolok a Bölény  Tibire a mai napig. Az Ő leszerelése után én töltöttem be az írnoki állást és ez rendkívül sok előnnyel járt. Szinte gond nélkül tudtuk folytatni az építkezést. Napvirág pedig talpra esetten megküzdött a hétköznapok kihívásaival. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a jövő táborban részt tudok-e venni ?! Az oglala törzs " vezetését " Fehér Tollra testáltam. Ehhez azért gyorsan le kell írnom, hogy a csapatunkban nem volt alá és fölérendeltség!! Inkább csak koordinátornak  kellene nevezni azt, aki az előállt ötleteket összehangolta. Ezért ment minden közöttünk gördülékenyen és ezt nem csak én látom így, de a világ is ezen mód vélekedett. Hálásan gondolok vissza arra, hogy Fehér Toll Mátyás  komolyan vette a feladatát és rengeteg pozitív dolog történt a katona időm alatt amit azután közösen mindenki hasznára ki is aknáztunk. A maga idejében ezekről is tudósítani fogok. Ekképpen történtek az oglala csapat dolgai 1977.évben

 

 

                                                                        

Kép