Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                                                                   

Kép

                        

                                               A " Nagy Eső Éve "

 

                                            1972. augusztus 19.- 21.

 

             A tél sem telt el események nélkül. Szorgalmasan látogattam a Néprajzi Múzeumot és jegyzeteltem. Jártam a " laláldákra" és jókat énekeltünk a western repertoárunkból a  Három Farkas Mikivel akit egyre sűrűbben John-ként emlegettek. Volt egy Visegrádi kirándulás ahol szintén a fő program az éneklés volt , ezt Borsányi kísérte gitáron. Megismerkedtem az Íjász Kép Bandival, akiről annyit tudtam, hogy kiváló  kenuépítő. Élve megtisztelő meghívásának meglátogattam Csillaghegyen ahol a kertben egy kenu állt  bakokon. Később kettő lett belőle, ugyanis épített egy varrott kenut. Ez szakasztott mása volt annak , amit  a BNV Városligeti kiállításán az USA  pavilonnál egy felállított tipivel egyetemben a látogatók megtekinthettek. Az indiánt pedig Amos Owen-nek hívták és ő megengedte a kenu Városligeti  tavon történő kipróbálását. Ennek a pontos replikáját készítette az Íjász Bandi, aki megkérdezte, hogy nem akarok-e  megtanulni kenuzni. Szívesen segít és én örömmel mondtam igent ajánlatára. Kép Mindig vonzott a messzi kanadai prémvadász életmód, hát legyen! Rendszeressé váltak a hétvégi vízre szállásaink, előbb Gödre majd egy alkalommal felhúztunk Kisorosziba is. Minderről beszámoltam az ogalal törzsünknek és elmondtam,hogy tervezünk egy hétvégi kiruccanást velük együtt. A víz mellett időnként a közeli kőbányába mentünk kirándulni,ahová egy alkalommal Füst A Szemében Tamás is elkísért bennünket, de velünk volt Barna Haj Pista is. Íjász kezdeményezésére velúr bőrt Kép vettünk és az ő szabás mintája alapján erdő vidéki kabát készült. Bandi szépen játszik száj herflin ,ahogy a száj harmonikát hívja, ami igen jó hangulatot varázsolt a közös tábor tüzeinkhez.

   Tavasszal azután megtettük az első lépéseket a duna melletti tábor kivitelézésére. Mielőtt erre rá térnék ismét új ismeretségek jöttek létre. Egy napon két fiú csengetett be hozzám és elmondták, hogy  Fekete Ló Tibor hunkpapa varázsló tanácsára kerestek meg és szeretnének megismerkedni velünk illetve csatlakozni hozzánk. Elmondtam az ogalal törzs szabályait és Fehér Toll Mályás és barátja Kövek Fia János  figyelmesen végig hallgattak és elfogadták ezeket a szokásokat. A tervezett kirándulásra Kövek Fia már el is jött.

Kép     Azután elérkezett a dunaparti  hétvége. A nem varrott kenut magam vittem fel a folyón a megbeszélt helyre a vízen. Azután sorra érkezte a többiek, először az Íjász bandi, majd az Őszinte Szív Marika akinek az új neve Levélke lett, majd Három Farkas John Miki, Öt Nyíl Atilla, Hosszú Toll Laci. Kezdetét vette a síksági indiánok vízi ismerkedése. Ekkor kaptunk némi bepillantást a Lupa szigeten a Kisoroszi indiánok életéről annak hangulatáról. A fiúk kipróbálták a kenuzást és hallhattak történeteket a Baktay csapat és a későbbiek életéről.Azt hiszem, hogy hasznos volt és mindenki jól érezte magát ezen az összejövetelen. Egyre inkább úgy festett a dolog, az Íjász csatlakozik a bakonyi oglala hadijátékhoz az idén így sorainkban tudhatjuk őt.

     Ilyen események után komoly várakozással tekintettünk az idei tábor elé. Megjelentek az első gyöngyözött skalpingek, igaz a Horse sárga alapra a sajátom pedig feketére. A gyöngy bizony rendkívül nagy problémát jelentet. Kitűnt , hogy ki mennyire kreatív és szorgalmas. A mi csapatunk esetében a lehetőségeket figyelembe véve nem lehetett panasz senkire.A készülődés a tetőfokára hágott és nagyon vártuk az indulás napját. Azután eljött ez a nap is.

     Az Engel téren felszálltunk a farmotoros brummogóra és irány Bakonybél. Az Íjász Bandi időben jelezte, hogy három nappal később jön utánunk a táborba. Sajnos már induláskor csöpögött az eső de senki nem vette komolyan a jelenséget. Amikor 19.én 11.óra 30.kor leszálltunk Bakonybélben a helybeliek azzal fogadtak, hogy két napja folyamatosan zuhog. A kocsmában megköttetett a Majorosi Ottó nevű traktorossal az üzlet és miután felpakoltunk a pótkocsira nekiindultunk a táborba. Meglepően nagy volt a dagonya már a falut elhagyva is,ám a patak völgybe fordulva egyre több lett a gond. Az átkeléseknél keményen dolgozott a traktor motorja és le kellett szállni a pótkocsiról, mert életveszélyesen csúszott a pálya. Addigra mindenki bőrig elázott és kellemetlen szél is fújt. Azután egy patak átkelésnél a traktor beásta magát menthetetlenül a talajba. Leoldottuk a rakományt, de mindhiába. Az Ottó vissza gyalogolt a faluba és segítséget hozott egy kollegája és egy másik traktor személyében. Amikor a új traktoros megtudta, hogy a tábor a Tiszta Víz forrásnál van, jól lehordta az Ottót és egymást kirángatva eljutottunk a Nagy Tisztásra. Itthon voltunk végre! Lepakoltunk és a két gép ellenkező irányba eltűnt a völgyben  a szemünk elől. Mint megtudtuk, a falu végén a SZOT üdülő mögött egy murvával felszórt erdészeti út van ami teljesen járható még személy autóval is ! Tehát fölösleges volt a völgyben az áradó és kanyargó patakok tucatjain át elvergődni a Tiszta Vízhez.

   Azokban az időkben, minden sátor állításkor az erdőben ki kellett vágni a tipi tartó rudakat.Kép Később mindenkinek lehántolt fenyő rúdjai lettek, most azonban irány az erdő és munkára fel, ez volt a jelszó! Felemelő érzés volt, amikor minden fejsze csapásnál a nyakunkba ömlött a koronákról a hideg víz. A tipiket ki kellett teríteni a fűre így azok kívül és belül is teljesen átáztak. A felállításuk volt a következő gyönyör, hisz a súlyok jelentősen gyarapodott. Az eső megszakítás nélkül ömlött tovább. A patak vészesen emelkedett, még idefele láttuk, hogy több helyen egyszerűen kiegyenesítette útját, mit sem törődve az eredeti nyomvonalával és őrjöngve tova rohant. A tipiket a sötétség beálltáig nem sikerült mind felállítani. Azt javasoltam,hogy  a hegyoldalban éjszakázzunk és próbáljunk éghető fát gyűjteni tűz gyujtáshoz. Most tünt csak fel, hogy Sok Hód és két öreg indián barátja eltűntek a másik fehér emberrel egyetemben. Mint kiderült átvergődtek a patakon és ott állították fel a tipijüket a fák között. Azt gondolták, őket nem kényszeríti a tisztás tábor képe, mint a mi törzsünket.

  Kísérletet tettünk a tűz gyújtásra, ez hosszú szenvedés árán sikerült végre. Egy külső és egy belső kőrt alakítottunk ki és felváltva próbáltunk szárítkozni és melegedni. A  tűz nem lángolt, inkább csak füstölt. Rövidesen ázott füst szagot árasztott mindenki, de boldogok voltunk, mert itt nem ömlött csak esett. Így telt el az első éjszaka.

  A következő nap a maradék sátrak állításával telt. Megpróbáltuk a lengyel kis lánnyal Mariola-val lakályossá tenni a tipimet, de közel tíz centis víz állt az egész tisztáson, így az én sátramban. A gyufáink is elfogytak vagy használhatatlanná váltak tábor szerte. Ennivalónk csak konzervünk volt, a kenyerek is eláztak. A délelőtti szemrevételezés után siralmas állapotokat lehetett elkönyvelni. A higiénia nyomait sem tudtuk felfedezni magunkon! Egy nagy tett azért volt! Fellibbent a sátorbejárat és Fehér Toll megkérdezte,hogy mit szólnék ahoz, hogy barátjával elmennének kikémlelni a hunkpapa tábort? Vitéz gondolat volt és tett is követte. A siker azonban elmaradt. Beszámoltak róla, hogy a völgyet elárasztotta a patak és dögöket is, valamint hordalékot szállít.  A hegyen viszont csúszik az agyag és a falevelek, így járhatatlan a vidék! Elgondolni sem tudtuk, mi lehet a hunkpapákkal. Az özönvíz viszont folytatódott egész nap! Másnap 21.én reggel sem változott a helyzet. Délelőtt a tipimbe lépett váratlanul Sok Hód. A hegyre hívott. Sikerült tüzet rakniuk és hívott szárítkozni. Örömmel elfogadtam, de csak úgy, ha egyesével váltásban a népem minden tagjára is érvényes a meghívás.Bele egyezett. Körbe jártam a sátrakat és tudattam a pozitív fejleményt. Szép rendbe megkezdtük az akciót. Fent a hegyen volt meleg és innivaló is. A innivaló azonban nem víz volt, hanem pálinka. Közben Sok Hód elmesélte,hogy megítélésük szerint a vidék alkalmatlan a játékra és a másik fehér barátjuk lement egy traktorért a faluba. Ha gondoljuk, együtt mehetünk haza, ők semiképp sem látják értelmét az egésznek, még akkor sem ha valaha is eláll az eső. Mi is így láttuk helyesnek a dolgot. Magas nap idején megérkezett a mentő traktor és felpakolva elhagytuk a tisztást. A szórt úton vitt minket a jármű és baj nélkül leértünk a faluba. A kocsmáros padlására felhánytuk a vizes batyuinkat, fegyvereinket és minden egyebet és úgy ahogy voltunk megrohamoztuk a beérkező buszjáratot. A buszmegállóban Füst és talán két harcosa a jegyellenőrrel beszélgettek. Mint utóbb kiderült arról egyezkedtek,hogy a viseletük miatt akadékoskodott a buszos. Velünk nem lehetett ilyen gondja, hisz mi szó nélkül felszálltunk és csak indulás után derült ki , se igazolványunk, sem pénzünk nem igen volt. Zircig tartott a huzavona és végül megoldódott az anyagi gond. Ha jól emlékszem Ferde Hát Karcsi volt a fő megmentőnk és kisegített bennünket a bajból. A civil közönség, - miután hallották nehéz sorsunk- empatikusan viselkedtek csoportunkkal szemben.

   Azt gondolom, hogy nem tisztem a hunkpapák megpróbáltatásairól írni, mert személyesen nem voltam jelen, továbbá ez egy oglala történelem szeretne lenni, ám a beszélgetésekből kiderült, sokkal rosszabbul jártak mint mi. A becsület  azt kívánja, hogy leírjam pár szóban a velük történteket. Az történt, hogy a rohanó és megvadult patak átvágta a félszigeten álló táborukon keresztül az útját! Egymást ébresztették fel és vízbe gázolva mentették a felszerelésüket a sötét éjszakában a hegyre. Reggel pedig kézbe cipekedve küzdötték el magukat a faluig. Pesten azután volt miről mesélni egymásnak.

Kép    A saját kalandunk a leszállás után a Metróban teljesedtek be ahova ágyék kötőben , egymáshoz ütődő bográcsokkal zajongva , ki mokaszinban, ki mezítláb lementünk a mozgó lépcsőn és beszálltunk a metróba. Mondani sem kell talán, volt nézőnk bőven. Az Örs vezér téren pedig egy taxissal sikerült megértetni, hogy a látszat csal, ugyan pillanatnyilag  fizetés képtelenek vagyunk,de otthon kifizetjük a viteldíjat. Így sikerült haza érkezni. Másnap természetes kisütött a nap! Ennek örültem és annak is, hogy senki nem lett beteg. Akkoriban ritkaság számba ment a saját telefon, ám Ferde Hát elérhető volt és arról beszéltünk, vissza megyünk és megszárítjuk a vizes és füstös tárgyainkat. Öt Nyíl is csatlakozott és a Mariola is szívesen velünk tartott. Augusztus 24.én ismét Bakonybélben voltunk. Neki fogtunk a ruhák szárításának és utána  elindultunk három tipivel és a közeli patak völgyébe állítottunk tábort. Fenséges volt látni azt az árnyék tábort. Ráadásul minden száraz volt. Nagyon hasznosnak ítéltük meg azt néhány napot  és örültünk, hogy  rászántuk az időnket. Azután 27.-én tábort bontottunk és vissza utaztunk Pestre és a Mariola hazament Varsóba. Azt gondoltuk, ezzel vége a gyakorlati indiánnak erre az évre.

  Nem így történt!  Sok Hód értesített arról, hogy hunkpapa  barátaink egy kirándulást Kép szerveznek a Süttöi kőbányába, ahová  szívesen látnának bennünket oglalákat is. Szeptember kilenc. és tizedikén néhányan ott tudtunk lenni a kőbányában. Nem volt nagy indiánozás de magunkra vettük ruháinkat és Fekete Ló Tibor szelebrált egy  közös pipaszívást. Kép Jó volt beszélgetni és együtt lenni ezen az alkalmon. Készült néhány fénykép is kezdetleges gépeikkel. Elég sötét volt a bányában, így ennek megfelelően a képek minősége igencsak hagyott kívánni valót maga után. Számunkra mégis szép emlék ha általuk vissza idézzük a múltat. Sajnálatos, de semmilyen  feljegyzés nem maradt fent számomra a megjelentekről, az bizonyos, hogy Sok Hód Aba, Íjász Bandi továbbá én is képviseltem az oglala szekciót. Ez volt az idei utolsó akkord az 1972. évben közösen. Jó volt, hogy  Füst A Szemében Tamás és Sok Hód Aba kigondolta ezt a közös alkalmat. Reményeink szerint a következő év már nem lesz ilyen természeti csapástól sújtott év.

                                                                                           Lassan az ősz télbe fordult és ki-ki az igényének megfelelő indián elfoglaltságába vetette bele magát. Volt aki gyöngy himzett , volt aki a szakirodalmat bújta míg mások dalokat tanultak a következő évre. Izgalmas volt, hogy ki mivel járul  hozzá a következő év sikeréhez. A létszám is egyre bővült mind a két oldalon. Ismét bizakodva várhattuk a jövő évet.

 

 

                                                                       

Kép