Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                                                                   

Kép

    

                            A " Sánta Lakoták Éve"  

 

                                   1976.augusztus 07. - 09. Duna

                                                            és

                                    1976.augusztus 13. - 22.

                                     Lakota - Varjú hadi tábor

 

    Ebben az évben is folyamatos volt a felkészülés a táborra. Közös mozifilmeket is néztünk indián témákat keresve. A csapat egyre inkább össze kovácsolódott. Napvirág egy  clubban szerzett lehetőséget arra, hogy  az észak-amerikai  indiánokról az érdeklődők újabb ismereteket szerezhessenek.

                                                               Kép

 

 

      Az 1976. év nagy nevezetessége abban rejlett , hogy szép hazánkban  100 éve alapította Baktay Ervin az első indián tábort a Kisoroszival szemben található szigetecskén a Duna parton. Kevés részlet az ami a hosszú évek alatt a dunai indiánok történetéről hozzám eljutott. Ez is lökést adott arra, hogy kötelességemnek érezzem az oglalák történetének megírását a teljesség igénye nélkül. A figyelmes olvasó, reményeim szerint,  jó néhány dolgot meg tudhatott a Duna szigeten táborozó indián barátaink szokásairól az előző fejezetekből. A Dunán kívül az a nagy különbség, hogy itt nem a hadi táborról szól az élet, nem ez képezi a játék alapját. Itt békében van a lakota a varjúval és mind a kettő a feketeláb indiánnal. Nem okoz problémát, ha összetalálkoznak a tábor helyen. Ez nem nehezíti a versenyeket, vagy a kenuzást és a saloonban is mindketten kedélyesen oltatták a szomjukat. A szigeten két tábor áll. Az"Öregek" tábora és az őket később követők tábora. Ez jó lehetőséget ad egymás megbecsülésére és közös programok rendezésére is. Nagyszerű közös tábor tüzeiknél megférnek a korabeli öltözetet viselő fehér emberek és az indiánok. Rendkívül jó hangulatban együtt énekelnek amerikai dalokat gitár kísérettel. A kenuzás pedig egyfajta élet módot is jelent.                                                   

                                                                             

Kép

 

    Mivel gyakorlatilag mindenkit ismerek közülük és a kő tipik között számosan a barátaim, megtiszteltek azzal, hogy meghívtak a 100. évfordulóra történő megemlékezésre. A meghívás az oglaláknak  szólt , örömmel és köszönettel elfogadtuk, megtisztelve éreztük magunkat. Augusztus hetedikén négyen szálltunk vonatra a Nyugati pályaudvaron. Fehér Toll Mátyás , Ölyvecske Marika, Napvirág Lujza és Hóvihar, azaz én. Kismaroson hagytuk el a vonatot és lesétáltunk a Duna partra arra várva, hogy észre vegyenek a szigeten a meghívóink. Nem kellett sokat várakozni és áteveztek hozzánk. Kenun érkeztünk meg a szigetre ahol a táboraik álltak.

Kép    Nagy öröm volt viszontlátni Három Farkas Mikit, Bölény Tibit, Solymit Andrist, Fehér Szarvas Pistát, Kis Sziú Dezit, Varjú Józsit és asszonyaikat és még hosszan sorolhatnám kezdve Vörös Róka Andorral és a többiekkel folytathatnám a sort. Máris remek és emelkedett volt a hangulat. Mind ez az égész időszakra igaz volt amit a dunai barátaikkal itt tőlthettünk, mindenki barátságos volt velünk és együtt örültünk, hogy részesei lehettünk ennek a 100 éves évfordulónak. Miután elhagytuk fehér ruházatunkat, felöltöttük az indián rutáinkat. Nagyon jó volt hallani a dícséreteket ruháink felől. A dunai barátaink nem tudhatták, hogy idén voltunk túl a ruházkodási programunk első részén és azt sem,hogy csak a legszükségesebb holmikat hoztuk magunkkal. A leglátványosabb úgy hiszem, hogy  Napvirág ép utolsó pillanatban elkészült közép kék alapú felső része volt.Ezidáig hasonló még nem készült  hazánkban, így osztatlan sikert aratott. Az nap estélyét az " öregekkel" a másik táborban egy tűznél töltöttük. Kedélyes és szívélyes beszélgetés zajlott és közben megszólalt a gitár. Számolatlanul énekeltünk a cowboy dalokat, a  vasút építő a  balladákat  és a szerelmes dalok sokaságát a korabeli amerikai népzene kincsekből. Éjszakába nyúlt a jó kedv ezért rövid volt az éjszaka.

   Másnapra a versenyek megrendezése maradt. Jó volt nézni a lelkesedést,  a győztesek Kép örömét. Látszott, hogy komolyan veszik magukat a játékban. Jól és szervezetten , gördülékenyen folytak az események. Mindenkin látszott, hogy a tudása legjavát adta. A versenyek délben befejeződtek és ebéd után folytatódtak. A kenu versenyben az oglalák nem vettek részt, hisz esélyünk sem lehetett. A mindennapok kenuzásához szokott dunai barátaink messze otthonosabbak voltak ebben a számban. Kitűnt, hogy a többi játékot a dunaiaktól ellesve mostanában hoztam és ismertetem meg a Bakonyba. Nem szerezhettünk még ezekben gyakorlatot, viszont színesíthette a Kép hadi játék mindennapjait.

    Méltó volt a megemlékezés a 100. évfordulóra. Ebben teljes volt az egyetértés. Új ismeretségek is születtek, nagyrészt az " öregekkel " kapcsolatban, hisz eddig velük még nem volt személyes kapcsolatunk. Fájó szívvel kellett búcsút vennünk egymástól a második nap végén. Szép emlékekkel hagytuk magunk mögött az egyre zsugorodó tipiket és dunai barátainkat, akik közül többen az egész nyarat itt töltik egész családjukkal. A távolság miatt könnyű szerrel még a munkahelyükre is bejárhattak dolgozni és munka után az estét a tábortűz melege mellett tölthették a táborba. Azt gondolom, hogy mindannyian hálásak vagyunk  mind a mai napig  az akkori meghívásért és a vendég szeretetért.

                                                                                    

Kép

 

 

      Azt gondoltuk, hogy a dunai vendégeskedésünk rendkívül jó alapot jelenthet az ez évi bakonyi hadi táborhoz. Mind összesen néhány nap választott el bennünket az indulásig és még sok volt a tennivaló a saját portánkon. Át kellet állni a dunai hangulatról a " Fekete Hegyek " hangulatára, a gitár után a dob szavára.

      Alig telt el pár nap és ismét utaztunk. Péntek 13.-án megérkezve Bakonybélbe az első utunk az ívóba vezetett, majd onnan a fuvarossal beszéltük meg a szállítást. Pista bácsira és Céda nevű lovára igen nagy szükség volt, mert  egyre több lett a csomag. A tipiket így is a harcosok vitték fel a gyorsabb tábor építés reményében. A többiek  gyalog tették meg az utat a táborba. Oglala csapatunk két asszonyból és nyolc harcosból állt. Név szerint asszonyaink Ölyvecske és Napvirág volt, míg a harcosaink Fehér Toll, Vadló, Mokaszin, Balkéz, Vörös Ló, Fekete Madár, Róka Fia és Hóvihar voltak az oglala törzsben. Ez a nap a táborépítés napja volt. A jól végzett munka után lassan leszállt az éj.

Kép    Másnap szombatra virradtunk . A reggeli szokásos elfoglaltságok után mindenki igyekezett a sátrát az elképzelései szerint lakályossá tenni,  a még  elmaradt utolsó simításokat befejezni. A hunkpapa rokonaink lovakat hoztak a táborba és két varjú is őgyelgett  a táborok körül. Nagyobb horderejű problémát azonban ez nem okozott népünk körében. Este meg gyújtottuk a tüzeket én pedig a tipimbe meghívtam  minden oglalát. Gyönyörű dalokat énekeltünk egész este. A hunkpapa főnök Füst A Szemében meghallotta ,hogy éneklünk és átsétált hallgatni bennünket. Távozásakor hangzott el a harci dal és így ért véget a nap.

 A vasárnap kezdetben minden esemény nélkül kezdődött. Ébredezett  mind a két tábor, komótosan hol az egyik, hol a másik  tipiből lépett elő valaki. Megkezdődött a kávé /fekete víz / és a tea / sárga víz / főzés, amire a füstlapok közül felszálló füstből lehetett következtetni. Később azután mindenki keresett magának elfoglaltságot. Ahogy a ruházkodásnak éve volt, úgy az idei év a játékok évének lett tervezve. A dupla labda játékhoz kapukat kellett  készíteni és kampós botokat vágni az erdőben. Sok időbe tellett amíg sikerült megfelelő ágat találni.Ha valaki igényesebb volt ,akkor  fel díszíthette festéssel, vagy akár gyönggyel is. Esetleg egy lófarkat kötözött rá. Erősnek kellett lennie a botnak, hisz azzal kellett a kampójába akasztva tovább futni. A cél az volt,hogy az ellenfél kapujának keresztlécére csavarodjon a dupla labda és még ezt is el kellett készíteni. A tál játékhoz a magokat szintén festéssel meg kellett jelölni és a karika játékhoz is kellékre volt szükség. A Fehér Toll például backrest-et épített, ami egyfajta hát támla. Volt olyan is aki gyöngyözött. Lázas munka folyt az oglala táborban.

    A kedélyeket csak az borzolta, hogy  varjak  kémlelték a táborainkat, ám kereket oldottak amikor észre vették őket a lakota férfiak. Egy Cheyenne nevű harcos aztán megelégelte a dolgot és harci vállalkozást szervezett ellenük. Az oglalák közül Fekete Madár, Balkéz és Mokaszin tartott vele és a hunpapákkal. El is mentek, de dolguk végezetlenül tértek haza, hogy miért az ma már nem fontos. Talán, mert a varjak nálunk leselkedtek és nem voltak a táborukban. A varjú ellenség tábora nem egy réten, hanem a fák kötött volt felállítva.  Egyéb fontos dolog aznap már nem történt leszámítva egy rövid éneklést a rokonainknál.

    A hétfői napon egy új játékot ismert meg a nép, a dupla labda , - vagy  ahogyan a szigetiek Kép hívták, - a kavirc játékot.  Náluk láttam először és rögtön utána is olvastam a Néprajziban amit tudni kellett róla.. Itt volt az ideje, hogy a bakonyi táborokba is lét jogosultságot szerezzen ez a kemény férfias játék. Miután mindenki megértette a lényeget, két vállalkozó csapat alakult és elindult az első játék a Fekete Hegyek között a Nagy Tisztáson!

Délelőtt összegyűlt az egész Lakota nép és fel álltak a csapatok. Az asszonyainknál hagytuk mint nézőknél a fegyvereinket és néhány harcos is velük foglalt helyet a nézők között. Ez bölcs dolog volt, mert a vajú ellenség több alkalommal is próbálkozott, de végül belátták , hogy túl éberek a Lakoták a játék közben is. A játék kezdetben a labda megszerzésére irányult és a kapu közelébe jutásról szólt. A futásban azonban minden eszközzel meg lehet akadályozni a másikat. Test test elleni küzdelem a javából. Itt jött el az ideje, hogy megemlítsem, Füst nem  kezdett az elején. Ez akkor fel sem tűnt nekem! Távolról szemlélte a játék izgalmait és hamar felfigyelt az én ténykedésemre. Azt olvastam egy a játékról szóló könyvben, hogy  voltak olyan játékosok akik nem a dupla labda megszerzésében jeleskedtek, hanem abban, hogy a labdát vezetőnek az útjából mindenkit el távolítsanak , így szabad utat teremtve a kapuhoz. Ebben igyekeztem jeleskedni és a Füst ezt   kifigyelte. Látta azt amint elgányolok valakit, a másikat hátulról fellököm és hasonló nem tiltott dolgokat művelek. A bot egy nagyon veszélyes eszköz ami a labda megszerzése közben komoly sérüléseket okozhat. Viszont rendkívül jól lehet elgáncsolni valakit, aki a labda megszerzésére törekszik és nem az alattomban gáncsolóra összpontosít. Nos, a főnök éles Kép szemmel kifigyelte ténykedésem és rögtön átlátta, hogy miért nem jutnak el az övéi a kapuig. Ágyékkendőre vetkőzött és bele vetette magát a küzdelembe. Akkor és ott semmit sem tudtam és csak akkor kaptam észbe amikor repülni kezdtem. Miután feltápászkodtam , mentem tovább és folytattam volna a tevékenységemet ám hirtelen össze akadtak a lábaim. Éltem a gyanúval, ez nem lehet véletlen. Mind a két esetben a hunpapa főnök ott volt a közelemben. Nem tudtam büntetlenül folytatni kisded játékomat, mert a Füstre is ügyelnem kellett.  Meg is lett a dolog eredménye! A hunkpapák lassan kiegyenlítettek. Remekül szórakoztunk leszámítva azt a tényt, hogy gyakorlatilag mindenkin voltak sérülések. A játék végére szinte mindenki sántított a férfiak között. Ám egy harcos nem panaszkodik! Aztán a tipiben elkészültek a borogatások a sajgó zúzott testrészekre. Az asszonyok a sátrak mélyén elsősegélyben részesítettek mindenkit és ezután rengeted fát gyűjtöttek össze ami bölcs előre látásnak bizonyult! Dél után néhány órával elkezdett esni az eső és  csak jóval éjfél után állt el.

   Másnap, azaz kedden korán reggel átmentünk a hunkpapákhoz és eljártuk a hadi táncot. Varjú vért akart a nép látni. A festések már elkészültek, a táncnál hesználtuk a fehyvereket, nem volt akadálya, hogy bele fogjunk a vállalkozásba. Felváltva vezettünk az oda úton, hol a Füst A Szemében, hol pedig én. Horse a hagyományos hunkpapa orvosságos nem tudott a táboron részt venni ebben az esztendőben. Kis Medve pótolta a hiányát. A varjak tábora a fák között bújt meg és némi hevenyészett karám is körülvette. Arra azonban elegendő volt,hogy nem lehetett egyszerűen berontani a táborukba. Szép harc bontakozott ki ami végül az egyesített lakota nép győzelmével ért véget. Néhány varjú sebesültet hátra hagyva egy fogollyal tértünk haza asszonyainkhoz. Ők pedig sok tűzifával az esti tábortűzhöz és a győzelem biztos tudatában finom ennivalóval várták  haza a hadi népet. A hunkpapák a varjú fogollyal Sok Madárral a a táborukban, mi pedig a tisztás végén a sajátunkban kezdtük az ünneplést. Később átjött két hírnök a Mokaszin és a Tücsök és hívtak a közös ünnepségre. Felöltöttük a díszruháinkat és örömmel eleget tettünk a hívásnak. Ott azután énekeltünk és meséket mondtunk. Még a varjú is felbátorodott és elmondott egy mesét amit az öregek szoktak téli estéken ezzel tanítva a népet. Sok sok történet után Kis Medve kezdeményezett egy bolond táncot ahol az asszonyok is velünk táncolva vigadhattunk a győztes napnak.

  A következő napon dél után ismét elő kerültek a a dupla labdák és vehemens játék bontakozott ki ismét. Napvirág és az Ölyvecske sok sárga vizet  készített, majd a hunkpapa asszonyokkal tál játékot játszottak. A mai napon is történtek lesántító dolgok az összecsapásokban, arra azonban nagyon vigyáztunk, hogy a Füsttel ne lépjünk egyszerre a gyepre. Később a kő tipik között mint Tamás és Kálmán jókat derültünk az ott történt ütközéseinken. A varjak megint a fák mögül figyeltek,de nem avatkoztak közbe. A labda játékot követően a férfiak is játszottak tál játékot. Tétek is előkerültek a játékba,

   Csütörtökön ragyogóan sütött a nap és jó volt a kedvünk tábor szerte. Váratlanul a TücsökKép jelent meg a táborunkban fehérek ruhájában, mire a Kis Medve  fenyítésül meg futtatta a tipik között. Ezt követte Kis Medve a lovaglásban, szépen volt felöltözve és méltósággal ülte meg a lovat. Több alkalommal is tiszteletét tette  nálunk. Délután a férfiak is besegítettek a fahordásba, mert este közös tanácskozás készült. Ezt követően át mentem a hungpapák táborába és ott furcsa dolgokról értesültem. Füst A Szemében elzavart néhány harcost a táborából indiánhoz nem méltó viselkedés miatt!  Füst A Szemében  két tipivel hozzánk akart át költözni! Nem sokára megérkezett Hajlott Hát, majd átjöttek a rokonaink. Füst egy holnapi harcról beszélt és utána haza mentek. Késő délután mi oglalák sétáltunk át hozzájuk.  Napvirágot és az Ölyvecskét tál játszani hívták, a férfiak pedig a holnapra tervezett hadi ösvény részleteiről tanácskoztak. Miután haza tértünk hajlékainkba, lefekvés közben még mindig a holnapi harcra gondolva hajtottuk álomra a fejünket.

  Péntekre ébredtünk. A lakoták készülődtek és elmentek megtámadni a varjú ellenséget ütést számolni és skalpokat. lovakat szerezni. Az első támadásunkat ugyan vissza verték, ám a második teljes győzelemmel járt. Győztesként jöttünk haza. Egy rövid időre megnyíltak az ég csatornái, de szerencsére rövid ideig esett az eső. Napvirág, Ölyvecske, Mokaszin és én játszottunk egy rövid karika játékot, majd felöltöttük díszes ruháinkat az ünnepségre. Fénysugár érkezett a táborunkba egy hírrel. A Pajzs Hordozó Asszonyok össze gyűltek és várnak bennünket a szertartásukra, ahol a férfiak elbeszélhetik a tetteiket amelyeket a vajakkal vívott csatában meg cselekedtek. Az asszonyok az egyik, míg a harcosok egy másik tipiben ülték köröl a tüzeket. Azután egyesével átmentek a férfiak a női sátorban és fenn hangon részletezték a dicső tetteiket. Tekintve, hogy igen hosszúra sikeredett a dolog és átment a dolog bohóckodásba, Füst úgy gondola holnap majd befejezzük a szertartást.

   Elérkeztünk a szombathoz és akkor történt egy máig se tisztázott dolog. Nem tudom ma már,hogy hol voltam, de Füst és a Kis Medve a sátramhoz ment és megütögették a tipimet  és népem szerint becsméreltek. Miután végeztek, haza mentek. Döbbent csend ülte meg a táborunkat és nekem nem volt titok, hogy igen rosszul esett ami történt. Foglalkoztatott a dolog, hogy lebontom a sátram és Napvirággal haza megyünk. A népem tanácskozni hívott és beszéltünk a helyzetről. Fehér Toll azt gondolta, hogy az esti szertartás miatt történt ami történt. Végül meggyőztek és maradtunk.Előbb a hunkpapa Háttal Mosolygó jött és hivogatot minket a tegnapi szertartás folytatása végett, mondván a  férfiak kiengesztelték őket. Mondanom sem kell, hogy nem mentünk sehova. Nem sokára Énekes érkezett és elmondta, hogy a varjak átjöttek egy béke napra és szeretnék, ha átmennénk!! Természetesen válasz nélkül hagytam a hunkpapát. Kis idővel később már ketten is jöttek, Énekes és Cheyenne. A helyzet nagyon sajátos volt. Végül Napvirág és én nem mentünk el a békenapra,de a népem többi tagja mégis részt vett ezen a záró ünnepen. A férfiak beszélgettek egy ideig és a hunkpapa asszonyok táncoltak egyet, de közben elkezdett esni az eső. Ekkor az oglalák haza jöttek. Másnap véget ért a tábor ami a célját elérte,meg tanultunk játszani és a labda játékot is igyekeztünk elsajátítani.

 

                                                                                     

Kép

       Az indián a bakonyi táborral azonban nem ért véget, mert a radebeuli barátainktól ismét meghívó levelet kaptam ami nagyon kedves volt és Napsugárral úgy gondoltuk ,mindenképpen  el kell mennünk a kelet - német táborba.

 

 

                                                                                    

Kép

 

 

                                Indian Days Radebeul

 

                                                 1976. szeptember 24. -  28.

 

 Kép       Mint minden alkalommal, ez a hosszú út isKép sikerekkel kecsegtetett. Leszállva a végtelen vonatozás után az első utunk a Karl May múzeumba  vezetett. Nem vezettem nyilván tartást, arról, hogy hanyadik alkalommal jártam a múzeumban, de minden egyes látogatás hozott valami újat. Nem abban, hogy átrendezték a Kép termeket, sokkal inkább abban, hogy más megnézendő került az ember homlokterébe. Egyre jobban a néprajzi hitelesség irányába szemléltem a tárgyakat és egyéb minden mást. Nagy vívmánynak tekintettem azt, amikor sikerült elérnem, hogy zárás után kinyitották valamelyik vitrint és kézbe vehettem az adott darabot. A jegyzeteim egyre pontosabbak lettek és amikor valamelyik ruhadarabot itthon sikerült elkészítenem, a következő utam során magammal vittem a múzeumba. A replika és az eredeti összevetése mindig nagy izgalommal töltött el. Nagyon kedves ez a múzeum számomra a mai napig is.

     A múzeum után betoppantunk a táborba. A megszokott kedvességgel és szeretettel Kép fogadtak a kelet német barátaink.  A programok már javában zajlottak, csilingeltek a táncosokon a csörgők, szóltak a dobok és vártuk, hogy énekelni is fognak. Nem ez történt. Valahová jó alapossággal elrejtve a hangszórókat, hanglemezről, esetleg hang szalagról eredeti amerikai indiánok énekeltek. Mint utóbb kiderült, nyugat német rokonok, esetleg barátok ajándéka volt az amit hallhattunk. Nekik nem okozott gondot  meg vásárolni a Münchenben székelő Hudson Bay Company boltjában az alapanyagokat vagy akár készen megvásárolni a ruhákat,fegyvereket de a hanganyag lemezeit az Indian Records Inc lemezeit,  egyszerűen meg rendelni. Igen csak meg voltunk Napvirággal együtt lepődve ezen a megoldáson! Mi azt gondoltuk, hogy számunkra az a jobbik megoldás, ha megtanuljuk ezeket a dalokat és mi magunk énekeljük a tüzeinknél, vagy a táncainknál. Mint utaltam rá, a Kép nyugatiak gyakran látogattak el a keleti rokonokhoz vagy a barátokhoz. Most is találkoztunk velük és ekkor már kevésbé voltak óvatosak, talán már tökéletesen megbíztak bennünk. A nagy örömöt az jelentette számunkra, hogy ők oglalák voltak csak úgy ahogyan mi is hazánkban. Mi több a csoportjuk Red Cloud szellemében tevékenykedett. Itt, ellentétben a Radebeul- i csapat esetében,ahol vegyes volt a nemzetek részvétele, a nyugatiak mind oglalát játszottak. Ez rendkívül tetszett mindkettőnknek.

 

    Az egyik táncot követte a másik. Nagy beleéléssel táncolt mindenki és gyakran tűnt  el Kép valamelyik táncos, hogy ruhát cserélve egy egészen más nemzetének az öltözékében folytassa a táncot  tovább. A látvány nagyon színpompás volt!  Sok ismeretlent véltem felfedezni a csapatban és kérdésemre King barátom megadta a választ. Ezeket az úgy nevezett indián day- napokat más klubbok tagjai is meglátogatják az egész NDK-ból. Most a többség Erfurtból jött, ezért volt sok ismeretlen a táncolók között. A felszerelések gazdagsága lenyűgöző, mint ezt most is meg kellett állapítanunk. A földön heverő bölény bőrökön sétáltak és mi elképzelni sem remélhettünk , hogy  valaha a mi táborainkban lesz hasonló helyzet. Ugyan ez Kép a helyzet volt egyéb reményeinket illetően. Itt olyasmikre gondolok mint például a szírti sasra  vagy arany sastollra a sül tüskére a catlinite kőből készült békepipára a sok sok olyan könyvre ami a fejlődéshez szükséges lett volna. Azt azonban le kell szögeznem, hogy minden német utam sok pozitív eredményt hozott. A sok kedvességen túl rengeteg olyan ajándékban részesültem vagy lehetőséghez jutottam, amikre még álmomban sem mertem volna gondolni. Drezdában jutottam hozzá az első 5 húros banjómhoz, mégpedig 100 kelet német márkáért. Ez nevetséges összeg volt a lehetőségen túl is. Egy ide tartó utunkat megszakítva jártunk egy eldugott prágai múzeumban is Napvirággal. Később az itt lefényképezett mokaszint el is készítettem.

   Ez az utunk is remekül sikerült. Ismét sok új élménnyel gazdagodtunk és az egész évet mind a ketten sikeresnek és gazdagnak tekintetük.

                                                                                   

Kép

 

                                                                                 

Kép