Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



 

 

 

                                                                                    

Kép

 

 

                             A Kiszáradt Patak  Éve

 

                                    1981. július 25. - augusztus 9.

 

 

 

       Az 1981.év azzal a jó hírrel kezdődött, hogy  Farkas Józsi biztosította az oglala törzset: biztos a részvétele az idei táborban. Ennek mindenki felettébb örült, hisz a civil életben már jó ideje mindenki barátnak tekintette a Farkast. Pontos és kiszámítható, megbízható embert ismertünk meg személyében és kitüntetésnek éreztük, ha csatlakozik a törzshöz. Összejöveteleinken azonnal kiderült remek zenei érzéke és szinte azonnal bekapcsolódott az indián zenekarunkba! Azokban az időkben már megalakítottam a Western Panorama Band nevű zenekart egy nem indián barátommal és már koncerteztünk is jó ideje. Az öthúros banjo iránti érdeklődése az első pillanatban nyilvánvaló volt számomra és egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy rövid idő alatt kiválóan interpretálta az amerikai nagy bluegrass zenekarok  dalait. Bőr és egyéb munkái igényesek voltak hibátlanok. Látható volt, hogy jól érzi magát velünk és ennek egyöntetűen mindenki örült. Kitalálni sem lehetett volna jobban  az összetalálkozásunkat.

     Madárkarom szintén igen aktív volt és gyártotta az újabb és újabb felszerelési tárgyait és nem telt sok időbe és hímzett nyeregtakaróban és saját tipiben gondolkodott! Annyira már ismertük, hogy tudjuk mindannyian azt, ha valamit a fejébe vesz, azt meg is valósítja. Azt gondolom, hogy kevesünknek jutott volna eszébe a gyöngyözött nyeregtakaró ötlete. Hosszú ideig lovagolt és élt-halt a lovakért. Ez rendkívül tetszett, hisz én is szeretem a lovakat. Biztosnak tűnt, hogy az oglaláknak először lesz hímzett  nyeregtakarója a hazai indiánok között. A Magányos Ember Tibor hasonlóan szerette a lovakat, tudtommal ma már össze is kötötte az életét ezekkel a nemes állatokkal. Ő sem tartozik a hanyag, felületes emberek közé és nem kellett noszogatni újabb ruhadarabok készítése terén. Kibontakozóban volt a valaha legegységesebb és ütőképesebb oglala csapat. Rendkívül jó hangulatban teltek az összejöveteleink és egyre összeforrottabb  lett a társaságunk az idő előre haladtával. Ilyen légkörben gyorsan szaladt az  idő, egyre közelebb kerültünk a tábor kezdéséhez.

    Madárkarom jóvoltából és segítségével publikálható az a névsor ami a következő résztvevőket tartalmazza a 81.évi táborról.  Az oglala törzs névsora a következő volt : Levélke vagy  Ölyvecske Marika, Napvirág Ilona, Madárkarom Mariann, Sok Ing Kálmán, Vörös Hajdísz Mátyás, Hold a Sátrában Miklós, Magányos Ember Tibor, Rókahas Attila, Farkas Józsi és Mezőben Álló Oszi. A kisebbik fiunkat a nagyszülőkre hagytuk, ám Hapedah Zoli itt volt velünk.

A névsorból kitűnik, hogy Farkas beváltotta az  ígéretét és leutazott a táborba és oglala lett Mezőben Álló is! Teljes volt a létszám és nem volt sem késés, sem pedig előbb hazautazás civil elfoglaltság miatt. Rendkívül jól érezte magát együtt ez a csapat és a jó lelkületet csak fokozta, hogy vissza költöztünk a Nagy Tisztásra az oglalák eredeti helyére! Egészen másként éreztük magunkat az " ősi " táborhelyünkön. Home, sweet  home!

   Szintén Madárkarom Mariann jóvoltából publikálhatók a hunkpapa rokonaink, - akik szintén a Nagy Tisztáson állították fel a táborukat, de külön körben,- névsora.  Füst Ember Tamás, Fehér Szarvas Pista,  Pöttyös Farkas János, Négy Szél Józsi, Hát Karcsi, Vadló Dezső, Üvöltő Farkas Imre, Kis Sziú és Kis Medve, továbbá egy indián nevét nem tudom harcos, őt a fehérek nyelvén N. Kálmánnak hívták és egy fiatal fiú Medve Fia alkották a férfi népet a hunkpapa táborban. Az asszonyokat pedig Háttal Mosolygó Anka, Bölénylány Ági, Fénysugár Mary továbbá a Kálmán, a Szarvas, a Kis Medve oldalbordái képviselték. Sokkal lazább stáblista áll rendelkezésemre az ellenség harcosairól és asszonyaikról. Csak remélni merem, hogy a jövőben ez is ki fog egészülni!

  Az ellenségeink közül Varjú harcosként a Vadember Sanci, Tűz Péter, Madárka Gerébi, Tivadar, akinek az indián nevét nem tudni, az asszonyok között  Szidja a Tábort és két másik asszony, egy puni akinek ha a neve nem is de ő maga az asszonya után kikövetkeztethető : Édes Kavics. Feketelábú indiánok is kedvet kaptak a Szent Hegyek közé jönni. Harci ösvényeket  kívántak és dicső harcosként  szándékoztak a téli szállásukra visszahúzódni. Az  ő táborukban 4-5 fiatal tartózkodott akik részt akartak venni a hadijátékban. Számos férfi és öt asszony volt Karvaly csapatában. Szép létszámnak tűnt ! Ha akadna valaki és egyesítené ezt az erőt, bizony sok bajt okozhatna a Teton nép számára. Szerencsére ez nem következett be sosem. Minden csapat a saját útján járt és nem voltak a harci vállalkozások összehangolva. A varjak a fehér embereken kívül nem nagyon szívleltek más népeket. A Feketeláb  törzs kialakulóban volt és a saját útját igyekezett járni. Egyre színesebb lett a paletta. Azt azonban még nem lehetett előre látni, hogy hasznára válik-e a hadijátéknak, csak remélni lehetett, hogy igen. Az is megfigyelhető volt, hogy kibontakozott egy erőteljes néprajzi érdeklődéssel bíró csoport és egy másik, akiket csak a legszükségesebb ilyen irányú elfoglaltság kötött le. Ők a hadijátékot részesítették inkább  előnybe. A létszám növekedése szükségszerűen magával hozta, hogy az egyes törzsek belső történései csak felszínesen lettek publikálva. Kialakult az a helyzet, hogy voltak olyan tagok akiket kevésbé ismert mindenki. A  névelvesztés törvénye pedig tovább bonyolította a helyzetet. A lényeget tekintve azonban álltak a táborok és töretlen lelkesedéssel várta mindenki  a hadijáték  kezdetét.

  Az tűnt a legizgalmasabb kérdésnek, hogy melyik tábor harcosai törik meg a csendet a hegyek között és lépnek hadiösvényre. Az új és fiatal harcosokról lehetett  ezt a leginkább elképzelni, hacsak a tekintélyes vezető férfiak valami módon vissza nem tartják őket. Ez pedig elég nehéz  volt. Az oglala csapatban egyre szorosabb lett az összetartozás, ezért  ez nem így működött nálunk. Mi minden évben egy  kitűzött cél érdekében tudatosan készültünk az aktuális évre és ennek rendeltük alá minden mást. Lépésről - lépésre tudatos munkával sikerült elérni a közösen kitűzött célt minden esztendőben és ennek nem is akartunk véget vetni! A hadi játékra nem lehetett felkészülni, de a néprajzi tudásunk mindig javítható volt talán az egész életünkön át. Ez hatotta át az egész oglala törzs szellemiségét. Ennek jegyében folytak a mindennapjaink akár a táborban, akár azon kívül. A civil életben is összetartó társaság volt az oglala. Talán azért nem volt soha vita, frakciózás és egyéb nem kivánatos jelenség, mert a hobby egy baráti társasággá kovácsolt össze bennünket. Ez  pedig egy hatalmas érték volt és alig vártuk a következő találkozást. Önzetlenül segített akár erőn felül is mindenki mindenkinek. Ez volt a pecsét a törzs eredményein.

   Mindez, - talán azért működhetett, mert kezdetekben felismertük, hogy a tudatos tervezés létfontosságát. Emlékeim szerint nem nem fektettük papírra, kőbe sem véstük, de egyfajta átgondolás volt a jellemző az oglala csapatra. Akik ebben nem váltak részesekké, tovább álltak és mindez békésen, hátsó gondolatok és érzések nélkül történt. Aki nem akart szép ruhákat, az már idejében lemorzsolódott. Aki nem látta a sok - sok beszélgetést követően az indián hobbyt hasonlóan, az szintén más utakra adta a fejét. Ezért nem volt sosem belső vita vagy egyéb egységet megrontó jelenség.

  A történet megírása amint előre halad egyre kevésbé könnyű, hisz az emlékezet messze nem tökéletes és ami nem került papírra vetve, azt ma már nehéz össze rakni. Az időrendűség úgy tűnik, hogy nem tartható fent azzal, hogy  Ölyvecske befejezte a napló írását. A megtörtént események többnyire azonban feleleveníthetőek, ha nem is időrendjük hitelességében. A továbbiakban ilyen módon vagyok kénytelen leírni a következő esztendőket és nem a napi dátumok feltüntetésének tükrében.

Kép  Mint rendesen idén is felemelő volt látni a Nagy Tisztáson álló két Lakota tábort. A Tiszta Vízhez közelebb a hunkpapa  falu sátrai álltak, mi magunk az oglala tábort a szokott helyen állítottuk fel. Ez, - mint már említettem, - egyfajta jó légkört is eredményezett köztünk. Nem tudni miért, de ez átragadt olyanokra is akik először éltek a Nagy Tisztáson idén. Elmondásuk arról tanúskodott, hogy a szívükbe zárták ezt a helyet talán a hangulata miatt. Természetesen következetesek voltunk a tábor arculatának kialakításánál mint eddig mindig. Ez pedig meghozta a kívánt eredményt, sikerült lakájossá  tenni a táborkört. Mindenki otthonosan érezte magát. A saját tipijében pedig ki-ki maga végezte a csinosítást. Mindez nagy lelkesedéssel ment végbe és az este már mindenki a legcsinosabban jelent meg a tűz fénykörében. Felemelő volt a látvány és nem győztünk egymásban gyönyörködni. Kimondhatatlanul pazar látványt jelentet az oglala tábor látványa és a tábortűz csak fokozta ezt a látványt. Csak nagy sokára tudtunk megszólalni, pontosabban éneklésbe kezdeni. Akkor pedig azt csináltuk a legjobb tudásunk szerint a szomszédos hunkpapa törzs nem kis örömére. Később azután ők is dalra fakadtak most már a mi örömünkre.

Mint minden évben most is érte támadás a táborainkat és sikeresen vettük az akadályt. A Kép varjak voltak az aktívabb nép és felettük sikerült győzedelmeskedni. Az egyik ilyen támadást követően éppen szépen kiöltözködve egy tánccal egybekötött szertartásra készült az ogalal törzs és bizony nagyon nem örültünk és minden lelkesedés nélkül vettünk részt benne. Természetesen a viseletünk meg is bánta ezt a csatát! Nem lett boldog az akinek a  gondosan elkészített gyöngyhímzése  megsínylette az összecsapást. Az esti tűz körül a győzelem felett nem tudtunk Kép boldogan örvendezni. Nem volt jó a hangulata azoknak, akiknek a tervezett szertartáshoz másnap a ruháján helyre állítási munkája akadt. A következő varjú támadást sikerült  a  fehér emberektől cserélt kockás ingekben átvészelni és nem esett kár a gondosan elkészített díszruháinkban. Ezekben kényelmes volt az éjszakát tölteni, ezért cseréltük a kő tipik között a mi bőreinkért. Egyébiránt nem becsültük sokra a fehérek tárgyait. Azt azért azt el kellet ismernie a népnek, hogy jó dolog az ha puskát szereztettünk, kést tudtunk cserélni, vagy  kondérok kerültek a birtokunkba. A kockás ingek egy másik támadás napján is hasonló haszonnal jártak. Itt is győztünk és azt követően mindenki díszbe öltözött, annak reményében, hogy ma nem ér bennünket támadás. Az oglala csapat részéről szóba sem került az, hogy mi kezdjünk harci vállalkozásba. Egyáltalán nem voltunk harci hangulatban mert a táncainkat és a szertartásokat aláásták. Ha megtámadtak akkor részt vettünk a csatában, de az fel sem merült, hogy mi kezdeményezzünk csatákat. A hangulat a táncokra, éneklésre, szertartásokra helyeződött át.

   A táncokat és a szertartásokat teljes odaadással végeztük a lehető legjobb tudásunk szerint. A kő tipik között legépelve mindenki megkapta a hiteltérdemlő fordításokat, a  dalokat és a rendtartás. A tökéletes végrehajtás érdekében el is próbáltuk ezeket és nagy élvezetet találtunk benne. A dalaink is egyre szebben szóltak és mindenkin látszott az, hogy nagyon élveztük amit csináltunk! Egy egy bakin azután jót derültünk!

   A szokásos bakonybéli kirándulás sem maradhatott ki a programból. Mivel a helyi erdésszelKép igen  jó, szinte már baráti viszonyban voltunk, hozzá is betértünk ami egy hosszabb italozásba teljesedett ki. Kedves, aranyos Laci bátyánk készletei jelentősen megcsappantak azon a napon. Két hátas lova is volt és megbeszélésünk értelmében Rókahas barátommal felmentünk lóháton mind a két paripával. Ez azért volt sokkal élvezetesebb az eddigi lovastáborunknál, mert nem igavonásra használ állatok voltak, hanem lovagolták őket  rendszeresen. Örömmel nyargaltunk fel velük a Nagy Kép Tisztásra és ott a törzs más tagjai és a hunkpapa rokonaink is felülhettek a hátukra. Füst A Szemében jó lovas volt, de folytathatnám a sort a Horse-szal a Kis  Medvével..... Tartalmas program volt ez is és természetesen jó rendben ment végbe ez is. Mondanom se kell, hogy annak azonban nem örültünk amikor vissza kellett lovagolnunk a gazdájához. Átadtuk őket egészségben, megittuk az áldomást és a szórt úton haza gyalogoltunk a Nagy Tisztásra a népünkhöz.

 Bakonybél volt Füst  A Szemében, Sok Hód, Tangua és Bagolyszem mint alapítók  alaptábora, de régen foglalkoztatott  egy expedició gondolata a hegyeinken túlra azaz Csehbányára,  hasonlóan  mint amikor a Nagy Tisztásra találtam. Arra gondoltam, hogy Napvirággal is megbeszélem a dolgot és a fiunknak sem árt egy kis gyaloglás. Mivel térkép nem volt a birtokunkban a útról, csak az ösztönömre hagyatkozhattam. Pontosan nem emlészem, hogy hány fős volt a felderítő csapatunk, de nem volt  teljes a létszám, mert arra emlékszem, hogy Vörös Hajdíszt megkértem,hogy  rakjon nedves fából tüzet és amikor fél órányira járunk megpróbálom a füstoszlopot lefényképezni. Mivel ez sikerült érdekes fénykép került a birtokomba. Látszólag a Nagy Tisztás nem is egy völgyben van! Volt meglepetés a kép láttán.

                                                                                

az-oglala-tabor-messzirol..jpg

   Szép kis séta volt a felfedező utunk, közel annyi időt vett igénybe, mintha Bakonybélbe mentünk volna gyalogosan a völgyön keresztül. Azt megelőzően nem voltam ezen a helyen és egyrészt látni szerettem volna, másrészt megérteni azt, hogy Füst A Szemében miért nem ezt a települést választotta? Amikor kiléptünk a fák közül már csak egy rövid sétát kellett megtenni és meg is pillantottuk az első házat a falu szélén. Amint haladtunk a központ felé jó hangulatban szemléltük a falut és lakóit akik rendkívüli természetességgel álltak szóba velünk. Sokukkal később még közelebbi kapcsolatot is sikerült teremteni. Elmondtak minden fontos tudnivalót a falu életéről a tóról,- amit meg is néztünk,- és megtudtuk azt is, hogy  elég kieső helyre csöppentünk. Nem volt nagy élet ezen a helyen, mert kiesett minden fontos útvonalból,- ellentétben Bakonybéllel. Az anyagbeszerzés is nehézségekbe ütközött  mivel  a vegyesbólt és a kocsma nyitvatartása korlátozott volt az igények szerint. Szerencsére a megfelelő időben érkeztünk és mind a kettőt az utólsó pillanatban ugyan de  még nyitva találtuk. Kenyeret azonban nem kaptunk, mert csak annyit rendelnek ami el is fogy és ilyen váratlan látogatásra nem voltak felkészülve. Az itallal azért más volt a helyzet. Azonban meg kellett állapítani, hogy az is időszakosan tartott nyitva mert nem volt senki aki látogatta  napközben. A buszjárat is a munkások szállítására korlátozódott azokban az időkben. Miután lemostuk az út porát és magunkhoz vettünk a táborban maradok részére egy kis vásárfiját innivalóból, a tóban fürdőztünk egy kicsit. Azon a véleményen voltunk, hogy máskor is ellátogatunk a  ide. Kedves, jó hangulatú hely volt Csehbánya, ezzel a lelkülettel intettünk neki búcsút és fogtunk neki a haza felé vezető útnak.

 A táborban az elkövetkező időszakban táncolni szerettünk volna és a Tokala szertartás is a terveink között 1981.-oglala-napkozben..jpgszerepelt.Fel kelett eleveníteni a koreográfiát és nem ártott náhányszor elismételni az egyes részeket, hogy gördülékenyen menjen az egész. Ez természetesen minden időnket lekötötte, erre helyeződött teljesen a hangsúly a táborban. Egyre tudatosabban és teljes lelkesedéssel készült mindenki és kíváncsian vártuk a remélt eredményt. A szomszéd hunkpapáknál csend honolt a táborban általában és nem igen látszott hasonló  tervezése. A hunkpapa orvosságos időről- időre átnézett hozzánk és egy alkalommal megkérdeztem arról, hogy valami hasonlót nem tervez-e , azt mondta, hogy nem mert Füst A Szemében terveket szövöget egy vállalkozásról és még nem forrot ki a terve egészen. Addig nem is gondol másra amíg ez ki nem alakul és a hadifőnök nem szólítja a harcosokat a vállalkozásba. Azt azonban ő sem tudta megmondani, hogy ez mikor lesz. Jó magam sem jártam másként amikor beszéltem a Füst A  Szemében barátommal, sejtelmesen azt mondta, hogy  a varjakra is  fáj a foga, de a feketelábúak is megérdemlik, hogy megtanulják tisztelni a lakota népet. Lázas készülédés helyett  a szép beszédek ideje volt a fegyver és a további tervezés. Közöltem vele a mi terveinket és megjegyzés nélkül tudomásul vette. Nem volt meglepve, hisz látta a készülődéseinken, hogy uj-kep.jpgvalami szertartás készül az oglala faluban. Más hunkpapáktól és a Horse-tól is értesülhetett korábban a tervezett szertartásról amire a hunkpapa varázslót beterveztem. Ezt azonban akkor még csak a mieink tudták. Az volt a tervem, hogy az oglala akicsita sorába behívom Fekete Ló orvosságos barátomat lándzsásnak. Ezt szépen meg is beszéltük egymás között és a koreográfiát e szerint gyakoroltuk. A hunkpapa részére  ez meglepetés volt, ezért ő nem tudhatott a dologról! Amikor átnézett hozzánk akkor semmi jele nem volt annak, hogy részese lesz a ceremóniának. Minden amit tudott az volt, hogy egy Tokala tisztújítási ceremónia készülődik az ogalaláknál. Ez azért sem szívároghatott ki mert csúnyán elronthatta volna a programot, hisz  pont erre a meglepetésre épült a történet.

Talán már feltünt, hogy az idei év neve a kiszáradt patakról vált ismerté mindenk számára. Sajnálatos, de ebbenaz esztendőben valóban teljesen nem volt a patakban jó ideje egy csepp víz sem! Ez természetesen nagyban megnehezítette minen tábor életét. Inni már régóta nem lehetett a bakonyi patakokból, de fürdeni azért még lehetett bennük ha valaki felduzasztotta a medrében. Ez azért nagy segítség volt a mindennapokban a tisztálkodásban és a mosogatásban. Ivóvizert a Tiszta Vizhez jártunk mindíg is, hisz az egy  remek forrásból táplálkozott. Ez most1981.-ogalal--eletkep..jpg is a rendelkezésünkre állt!  A patak kiszáradása azért nehezítette meg a dolgunkat, mert az oglala férfiak teljes tokala festését meglehetetlenítette. A fekete és sárga festéket a program végén valahogy el kellett távolítanunk magunkról! Mivel gyakorlatilag teljes testfestés lett volna a kívánatos, itt engedményeket kellett tnnünk! Hosszú megbeszélés után arra az álláspontra jutottunk, hogy a festésben engedményeket teszünk. A gőzkunyhozás azonban maradandó csorbát szenvedett! Az és a teljes testfestés ebben az évben sajnos el kellet, hogy maradjon.

  A kijlőlt napon azután azért fohászkodtunk, hogy sem a varjak sem pedig a többi ellenségünk ne törje ketté a ceremóniánkat vad harci üvöltésükkel és harci buzgóságukkal. Érdekes volt megfigyelnem, hogy a legkevébé nekem jutott az eszembe. Próbáltam elterelni 1981.ogalal--tanc-a-paraban..jpgmindenki figyelmét erről a valós problémáról, de azért nem hagyott nyudodni engem sem ez a veszély! Egyikünket sem lekesített egy csata a gondosan sok pénzért és időbefektetéssel elkészült ruháinkban! Az  utóbbi években is, de különösen azóta, hogy egyre másra szaporodott a létszám, egyre kiszámíthatatlanabb lett a válalkozások időpontja és mértéke. Ez vagy arra kényszerít, hogy semmitevésbe burkolódzva várj, vagy te menj harconi. A néprajzi indián komoly hátrányba kerül !! Ez egyre  többünk fantáziáját foglalkoztatta. Tapinthatóan áttevődött a hangsúly a néprajzilag hitelesebb és talán értékesebb játék irányába az időnként vitára okot is adó hadi táborral szemben. Az is lehetett a háttérben, hogy nem mindenk tudta teljesen átélni az imitált kés vagy a lándzsa és a nyílvessző  okozta sebeit ? Lehet, hogy lustulunk és inkább szeretünk este a csöndben a csillagos eget bámulva a természetben gyönyörködni ? Lehet az is, hogy sokan azért nem szólalnak meg a tüzeknél, mert nem mindenki tudja mesterfokon művelni a csak a bakonyban elterjedt beszédstílust a " bakonyi unalmast". Tény, hogy az idők múlásával folyamatosan átalakult a kezdeti hangulata a harcnak és az újak természetesen álérttelmezték az egész rendszert. Azt nem tudom és jogomban sem áll, hogy minősítsem! A lényeget tekintve nem volt hadászatban lelkes az oglala csapat!

   Annál lekesebben és sikeresen lezajlott a Tokala tisztújítás. Vörös Hajdísz és Róka Has volt a két kikiálltó. Ők 1981.oglala--szertartas-tanc.jpgpompázatos ruháikban átsétáltak hunkpapa rokonainkhoz és hangos kiálltásokkal és szóval adták hírűl az oglala táborban készülő eseményt. Csak remélhettük, hogy a hunkpapa orvosságos is átjön a táborunkba! Abban teljesen biztos voltam, hogy néprajzilag naprakész és elég kreatív ahhoz, hogy szépen eljátsza a váratlan helyzetben is a szerepét! Mint utóbb kiderült nem kellett csalatkoznom. A feladata az volt, hogy két Tokala azaz Róka harcos hangosan tudtul adja mindenkinek, hogy meghiv a társaság soraiba valakit és ezt követően a sorok között járkálva megragadja a kiszemelt harcost. Ez természetesen vonakodik elfogadni a megtiszteltetést. Ezt legalább háromszor megismétlik, majd bevezetik a jelőltet a felgönygyölített oldalú  tipibe ahol ismertetik a tisztséggel 1981.-oglala--a-ceremonia-satorba-erkezes..jpgjáró kötelességeit. A tipiben a régi vezetők ülnek olyanok mint a korbácsosok az ételőrzők ...Ezek hangosan üdvözlik a kiválasztottat és felmutatják a tisztséggel járó felszereléseket és egyéni tárgyakat. Mint minden síksági indián társaságnak legalább két , de  általában négy egyforma skalpinge volt, ezeket  viselniük kellett a szolgálat közben is. A skalping viselés nagy rangot jelentett ! Ha érdemtelenné vált valaki egyszerűen visszavették a skapinget. Horse nem mutatatott semmi meglepetés és rendkivül jól eljátsztotta a szerepét ezzel is megemelve az esemény rangját! Hibátlan volt minden nem kis örömünkre! Új Kit-Fox harcos volt a sorainkban, egy hunkpapa lett Tokala rendfentartó a hunkpapa titkok embere Fekete Ló szamélyében!  Pompás nap volt ez a Nagy Tisztás Népe a Lakota nép számára.

   Természetesen a már említett ok miatt a gőzkunyhózás kivitelezhetetlen volt, így az elmaradt. ezzel együtt 1981.-oglala-tuz-mellett..jpgáltalános volt a jó hangulat a táborkörünkben és az esti tűz mellett. Sok szép dalt énekeltünk szinte már unásig ismételve és finomítva ezeket. A dalok közti szűnetekben vissza tért az az elképzelés, hogy ez az út látszik a legalkalmasabbnak  az oglala nép számára. Az egyre növekvő népesség és az új táborok miatt a hadijáték nem szenvedne hátrányt abban az esetben sem, ha az oglala törzs nem járná a hadi ösvényeket,hanem a néprajzi úton járva. ilyen módon járulna hozzá a bakonyi játék egészéhez. Több módon megközelítve a problémát  igyekeztünk a legalaposabban megbeszélni a lehetőségeket. Nem akartunk senkit sem megbántani és az sem került szóba, hogy a hadi játék hagyományát megkérdőjelezzük. Nyilván meg van annak az oka, hogy sehol sem játszották az indián hobbyt hadi körülmények között és gyanakvó és értetlen arcot vágtak ha ez szóba került. Ha nem a korabeli amerikai pow-wow alapján indiánozott valamelyik csapat hanem az 1860.- 70.es évek ruházatában, akkor sem merült fel a hadijáték lehetősége sehol. Persze, hogy ha valamivel több figyelemre szánták a mi játékunkat, a beszélgetéseinkben a külföldiekkel, rögtön előkerültek olyan érvek amelyeket mi magunk is jól tudtunk és strucc-politikát gyakorolva  nagyvonalúan túl néztünk rajtuk. Mindezeket a dolgokat alaposan meg kellett beszélni és nem gyakorolhatott senki nyomást  a társaságra. Nálunk teljesen működött a demokrácia és ez már több súlyos dolog esetében mindent  gond nélkül megoldótt.  Sehol nem keletkeztek tüskék és ma is barátok vagyunk és szívesen találkozunk egymással. Soha nem alakultak külön frakciók és összesúgások, mindenki nyíltan elmondta az állápontját minden kérdésben. Ezért azután mindenki jól érezte magát a törzsben. Most is megkellett megvitatnunk a jövő útját, hogy közösen tudjuk vállalni a törzs jövöjét.

1981.oglala---a-legjobb-csapat..jpg  Erre az egész hét a rendelkezésünkre állt. Ezért azután nem kapkodtuk el a dolgot. Azt tapasztaltuk, hogy a hadi mozgolódás nem volt túl intezív egyik táborban sem. Kicsit leült a hadi lelkesedés a többi táborban is és nem sok vállalkozás tötént a hegyeink között.  A hunkpapa rokonaink irányából érkeztek hírek arról, hogy Füst A Szemében fontolgat egy hadi ösvényt, de nem láttunk különösebb mezgolódást a sátraik között és sem magányosan, sem pedig velünk oglalákkal nem jött létre harci válalkozás. Lassan az idei tábor vége felé értünk és kifulladni látszott az idei lelkesedés. Voltak szép számmal hasonló esztendők és  úgy tünt, hogy ahogyan gyarapodik a táborok száma úgy a  hadikedv is alább hagyott. Az embernek az volt a benyomása, hogy mindenki a másikra várt. Mivel nem voltak híreink egymásról, ezért egyre inkább lazult a lelkesedés. Csak a tábor végén derült ki az, hogy hány harci cselekmény történt az adott évben. Természetesen ez nem jelentett semmi rosszat, csak fényesen beszélt arról, hogy nincs koordinálva semmi, ezért bármikor töténhet egy egy rajtaütés. Háttérbe vonultak a nagyszabású egész nemzetet felvonultató összecsapások. Az egyéni kiscsoportos próbálkozások kerültek előtérbe. Ennek viszont azért nem örültünk maradéktalanul, mert még jobban veszélyeztette a táncainkat és a szertartásainkat.

    A törzsünk tovább gondolta a jövendőt és könnyedén eljutott a döntésig az elkövetkező napokban.  Meg kell 1981.-oglala-eszmecsere.jpgpróbálnunk azt a fajta táborozási formát ami a legközelebb áll a szívünkhöz és a legjobban lelkesít. A énekek, szertartások és a táncok tűntek a legalkalmasabbnak amiben a legjobban érezzük magunkat. Ez a hadijáték keretei között viszont kivitelezhetetlen volt. Más időpontot kellett találnunk ami nem zavarja a hadijátékot sem az pedig minket. A következő oglala tábor tehát a hadijáték előtt lesz, vagy az után,- született meg a megállapodás! Mérhetetlenül izgalmasnak tünt ez az elhatározás! Gyakorlatban ezt a Bakonyban ugyan ezt már egyszer kipróbáltuk 1971.-ben és bevált, ám az akkori történet azért egészen más volt. Akkor azt kellett tesztelni, hogy az új emberek be tudnak- e  illeszkedni a játékba és tudnak-e hozzátenni valamit a meglévőhöz ? Most azonban egy félig megkezdett létformát kellett kipróbálni, egy  egységes csapattal más körülmények között. A csapat úgy találta, hogy ennek 1--81-.jpgbejelentését ne én, hanem Vörös Hajdísz, Rókahas és Magányos Ember kivitelezze. Ennek értelmében az utólsó előtti napon díszes ruháikat magukra öltve átvonultak a hunkpapa rokonainkhoz és közölték az oglala elképzeléseket a jövőt illetően. Füst A Szemében tudomásul vette a hallottakat és a harcosaink hazatértek az oglala táborkörbe. Másnap reggel a hunkpapa csapat sátrat bontott és ennek végeztével elhagyták a Nagy Tisztást és elmentek a békenapra ahonnak annak végeztével hazamentek a kőtipik közé.

   Ezen az estén mi is meggyújtottuk a központi tábortüzünket és rengeteg dalt énekelve búcsúztattuk az idei tábort és ezzel a hadijátékot is. Lelkesen szóltak a dalaink és nem éreztünk semmi  rosszat a jövőt illetően. A csapatunk egységesnek tünt és egyakaraton volt. Bíztunk egymásban és tudtuk, hogy ha nem lenne jó a tervünk akkor sem okolnánk egymást, hanem levonva a tanulságokat újra munkához látnánk a siker érdekében. Ezzel a lelkülettel indultunk haza a kőtipik közé és a barátságunk a hegyeinközül a fehérek világába tevődött át a következő táborállításig.

 

_______________________________________________________________________________________

 

 

                                                                                                            

americanhorse.jpg