Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

                                                                                    

Kép

 

 

 

                               1980.  Cheyenne - Oglala Barátság Éve

 

 

                            1980. 07. 25. -  08.10.

 

 

 

 

     Új reménységekkel telve kezdtük a 80.-as éveket. Három új emberünk nem várható módon aktivizálta magát! Tibor helyzete volt a legszerencsésebb, így vele tudtunk a legsűrűbben találkozni. Mariann szülei felderítést végeztek érdi otthonunkban és az új oglala asszony ezek után rendszeresen megjelent az összejöveteleken. A Józsi dacára a távolságnak, szintén igen aktív volt! Igyekeztünk minden formában segíteni a felzárkózásukat. Megkapták a fordításokat csak úgy, mint egyéb a felszereléseik elkészítéséhez szükséges információkat. Mind a hárman lelkesen és szorgalmasan hozzá is láttak a feladataik elkészítéséhez. Más vonalon is történtek változások. Ahogy egyre szorosabb lett az oglala és a cheyenne csapat kapcsolata, megérlelődött a gondolata annak, hogy tekintettel a két csoport létszámára, vonjuk egybe a létszámokat egy közös táborkörben. Érden volt is egy közös gyűlés és ott megállapodtunk a részletekben. Tekintve, hogy hunkpapa rokonaink egyedül is komoly hadi létszámot tudhattak magukénak, a Nagy Tisztáson egyedül is megvédhették magukat. Ez nem volt elmondható sem az oglalákról sem a cheyennekről. Az utóbbi kettő az örökös vesztes státuszát jelentette volna. Ha a cheyennek a Nagy Tisztásra költöznek, ebben az esetben a varjak kerülnek reménytelen helyzetbe. A kiegyenlített létszám volt a kívánatos az izgalmas és igazságos hadijáték szempontjából. Füst A Szemében főnöknek egy találkozásunk alkalmával elmondtam az észrevételemet és alaposan átbeszéltük a helyzetet.Ezt követően meg is egyeztünk az oglala-cheyenne tábor létre jöttében. Az volt a megállapodás, hogy e két tábor elvonul a Nagy Tisztásról  egy  másik közeli táborhelyre. Ezt azután mindenkinek a tudtára adtuk és ennek tükrében kezdődött a készülődés az idei hadijátékra. Új barátaink sajnos első táborukat nem a Nagy Tisztáson, az oglalák eredeti táborhelyén kezdték.

     Mind ez azonban nem volt érdemben akadálya a lelkes készülődének. A Mariannt Vörös Hajdísz segítette és szépen haladtak a dolgok előre. Erről az érdi összejöveteleken meg is bizonyosodhatott mindenki. A Tiborra is vonatkozott az imént  leírt haladás. A Józsi szintén jó meglepetéssel szolgált mindenki számára. Vele ritkábban találkozhattunk a távolság és a költségek miatt, de minden találkozás alkalmával meggyőződtünk jó ízléséről és precíz munkájáról  valamint a  szorgalmáról. Egymást  lelkesítették az új oglaláink mindannyiunk nem kis örömére. Egyre jobb közösség volt kialakulóban.

    Cheyenne barátainkkal rendszeresen megbeszéltük  az elvégzett dolgainkat és megállapodásainkat is többször átbeszéltük. Mivel ez a szövetség senki ellen sem  irányult, idejét láttam, hogy Füst A Szemében is értesüljön róla. Találkoztunk  és felvázoltam a kialakulóban lévő cheyenne - oglala  tábor elképzelést és annak okait. Nem mutatott meglepetést és egyet értett velem az új létszám problémában is. Egyet értettünk abban is, hogy a sikeres hadijáték egyik ismérve a közel egyenlő létszám harcosok tekintetében. A többi már a játszó felek leleményességén, ügyességén dől el. A hunkpapa harcosok létszáma sosem volt kevés az utóbbi időkben, így a Nagy Tisztáson magukat is meg tudták védeni hatékonyan. Sem az oglala sem a cheyenne törzs  külön-külön erre nem volt képes. A varjú törzs is szépen gyarapodott és szóbeszéd volt arról, hogy lesznek vízi  és hegyi varjak. Az ottani létszám tekintetében nem volt ok aggodalomra. Az is szóba került köztünk, hogy összességében áldás a létszám gyarapodás, de mivel nincsenek összefogó találkozások a kő tipik között, nem mindenki ismer mindenkit. Végül abban maradtunk, hogy ez nem olyan nagy probléma, mert a főnökök kezeskednek az új harcosok felől. Ezek után Füst is egyet értett a terveinkkel és abban állapodtunk meg, hogy idén egy próba erejéig megtartjuk a cheryenne és oglala erőegyesítő közös tábort a " Szúnyogosban" egy tisztással a Nagy Tisztás mögött. Mind a ketten úgy gondoltuk, hogy ez javítani fog az erőviszony kérdésében és jobb lesz  tőle a hadijáték is.

    Oglala szempontból is érdekes a szállítás könnyítése érdekében az a tény, hogy  családunk vásárolt egy Skoda 1000 Mb típusú személygépkocsit  ma már meghökkentőnek tűnő  10.000 Forintért, természetesen használtan. Napvirággal és Hapedah-al életünk  első személyautójával mehettünk le a Bakonyba! Nagy könnyebbséget jelentett ez mert szorgalmasan készült mindenki a táborra és egyre több felszerelési tárgy készült. A csapat tagjai is derekasan részt vettek a munkában. Madárkarom Mariann  is hozzálátott a saját ruhájához és mutatós darabokat produkált!  Magányos Ember Tibor ruházata is hibátlan volt. Mindenki sikerének tekintetük az új oglalák eredményeit. Azon azonban mindenki sajnálkozott, hogy harmadik csatlakozó oglalánk Farkas, Józsi idén nem tarthatott velünk a táborba.

     Így azután az idei oglala csapat  résztvevői a következők voltak : Ölyvecske Marika, Madárkarom Mariann, Napvirág az asszonyom, Hadedah a fiúnk,  Sok Ing névre hallgatva jó magam , Vörös Hajdísz Mátyás, Rókahas Attila, Magányos Ember Tibor. A  szokásoknak megfelelően Érden volt a találkozás így pénteken jó időben meg is érkezett Ölyvecske az Imrével és annak fiával a Skodájukkal. Innen indultunk együtt  a Bakonyba. Végre ismét a tábor és Bakonybél, az erdők, rétek, patakok és források, indián játszó társaink. Boldog volt mindenki! Reméltük, hogy az elképzeléseink mindenki javát és a hadijátékot fogják szolgálni!

    A faluba érkezve találkoztunk Horse  és Fehér Szarvas barátunkkal és sok cheyenne is volt a kocsmában. Lelkes üdvözlések után a szórt úton felautóztunk a vadlesig. Innen azután vállon felcipekedtünk a táborhelyre amely a megbeszélések szerint nem a szeretett Nagy Tisztás volt. Onnan a tipi rudakat kellett volna ide szállítani az egy rétnyire lévő közös táborhelyre. A Nagy Tisztáson nagy meglepetésünkre campingezőket találtunk, akik tudatlanságukban felhasználták a rudainkat és a willow badjaink nagy részét ! Mentségükre szóljon, hogy segítettek kivágni az újakat és az áthordásukban is segítségünkre voltak.

   A cheyenne barátainkat nem érte veszteség, így a szokott szorgalmukkal nekiálltak a táborépítésnek a szórthoz vezető út közvetlen bejáratánál. Nem maradt más hely számunkra, mint kissé távolabb egy hangulatosan szép tisztáson a tisztás végén fogtunk  munkához. Ez a hely nagyon megtetszett mindenkinek. Akkor még nem tudhattuk, hogy szokatlanul sok itt a szúnyog! Rá is ragadt a név: Szúnyogos. A mai napig ezen a néven ismert a bakonyi indiánok között!

   A tipi állításba fogtunk azonnal, amikor az összes rúd a tisztásra került. Lendületes sátorépítésünket leplezetlen kiváncsiság övezte a Madárkarom és Magányos Ember részéről. Szerencsére az első tipi  rögtön bajok nélkül elkészült. Nem így az Ölyvecske lakosztálya! Visszaköszönt az 1971,-es táborban történt ügyetlenkedés és  az ő tipije némi gondolkodást követően egyszerűen összedőlt ! Szégyen ide, szégyen oda, ismét neki futottunk a feladatnak ami most maradéktalanul jó rendben ment végbe. Állt az Ölyvecske tipije. Volt is elégedettség! Haszna azért volt a dolognak. Az első táborozók saját szemükkel láthatták, hogy ha összedől egy sátor az bizony veszélyeket is hordoz magában és komoly sérüléseket lehet ekkor szerezni.Madárkarom Mariann  jóvoltából maradt egy rajz a sátrak elhelyezkedéséről. Így festett az oglala táborkör: a cheyennek felől nézve egy gőzkunyhó váza volt látható, majd jó néhány lépésre tőle állt Vörös Hajdísz Mátyás tipije. Az ő szomszédságában Levél Ölyvecske Marika sátrának füstnyílása kémlelte a napot. A következő sátorban  Rókahas és Magányos ember lakott. Mellettük pedig a mi két tipink helyezkedett el. A nagyobbikban Napsugár Ilona a feleségem, Hapedah gyermekünk és én Sok Ing éltünk a tábor ideje alatt. A kis vadásztipimet használtuk a táborba nem való, mégis szükséges fehér ember tárgyak raktározására. Egy rúdra kötözött bölénykoponya, egy keretre feszített bőr és a halotti állvány tette egésszé a táborképet.

                                                                              

Kép

 

   Másnap július 26. volt és jó hangulatban ébredt mindenki. Előre látható volt a program. A tábor hangulatán és nem kevésbé az egyes sátrak  csinosításán, berendezésén volt a hangsúly. Mindig is gondosan  ügyelt népem az oglala a hangulatra, mert bizony nem indiánnak születtünk, meg kellett teremteni az indián hangulatát . Ehhez a szép ruhák viselése és hangulatos táborkör látványa elengedhetetlenül szükséges!A mai  napon ezen munkálkodtunk csak úgy mint a szomszédban a cheyenne nép is. A munka közben Ölyvecske barátja humora biztosította a derűt. Időnként hangos nevetést hordozott a szél a szomszéd felé. Általános volt a jókedv ezen a napon és mindenki örült annak, hogy itt lehetünk a természetben. A szúnyogok csak a második napon kezdtek támadásba.

     A 27.-e nem kezdődött jól! Ölyvecske az Imrékkel visszament a kő tipikbe egy nem indián dolog miatt és előre láthatólag a hét végén jönnek vissza.  Ha minden jól megy Rókahas Attilával  együtt fognak érkezni . Más, intő jelek is látszottak! Nem a kő tipik között megbeszéltek szerint álltak a táborok és előre látszott, hogy az összeköltözésnek stratégiai szempontból öngólt lőttünk. Így azután az egész létszám kiegyenlítési kísérlet már az elején csőddel  fenyegetett. Sajnos a későbbiekben ez valósággá is vált. Mindenki,- régi indián szokás szerint,- ment a maga útján a pillanatnyi elgondolásának megfelelően. Ilyen mód, a két külön tábor nem jelenthetett a varjak számára komoly akadályt a hadi vállalkozásukban.Ha  bármelyik tábort támadás ér a másiknak esélye nem volt a hatékony közbeavatkozásra. Hiábavalóság volt az egész. Mindazonáltal békésen integettünk egymásnak, vagy köszöntöttük egymást abban az esetben, ha valaki közülünk áttévedt a cheyenne táborba. Így tettünk mi is családunkkal amikor átmentünk hunkpapa rokonainkhoz látogatóba. Nem kellett a táborukon keresztül átmenni a Tiszta Vízhez mert új helyünkön is találtunk egy csermelyt amely nem volt bővizű forrás, ám a szükségleteinket fedezte. A táborok közül az ogalal volt a legtávolabb Bakonybéltől, őket a cheyenne barátaink és a hunkpapa rokonaink követték. A varjú nép pedig egy egészen más területen tanyázott, szép távolságra a hegyeinktől. Jelen helyzetünkben róluk nem rendelkeztünk semmi információval.

                                                                           

Kép

 

  A vasárnapot, miután rendezkedéssel töltöttük, estére meggyújtottuk a központi tüzünket és felöltöttük a ruháinkat és gyönyörködtünk egymásban. Énekeket vettünk elő a repertoárból, majd történeteket meséltünk a múlt ösvényeiről. Jó volt együtt lenni. Észre sem vettük az idő múlását és már magas hold is elmúlt, amikor fekhelyeinkre tértünk.

    Augusztus másodikán az Imre visszahozta autóval az Ölyvecskét és a Rókahas is itt volt már. Egybe voltunk a tervek szerint. A szombat és a vasárnap nem volt túl mozgalmas. Meleg volt és ez rányomta a bélyegét a mozgalmas indián játékra is. Az árnyékot kereste mindenki és ott heverészve folytak a beszélgetések. Ezen eszmecserék egyre inkább civil beszélgetésbe csaptak át. A többi tábor sem látszott aktívnak, harci vállalkozásnak nyomát sem lehetett tapasztalni. A lombos fák védelmét kereste mindenki. A hétfő hasonlóan telt, szerencsére a patakban volt víz így az abban fürdőzés enyhített a hőségen. Kedden azután mozdult valami az indián irányába. Magas nap előtt átmentünk a Nagy Tisztásra, ahol a cheyennek rendeztek egy nagyon szép Kutya szertartást, utána padig a harcosok táncoltak. Felüdülés volt a sok meleg nap után. Bár, a hőség elmúltával esténként tüzünk körül énekeltünk, mégis jól esett az előző év hangulatának felidéznünk ezzel a látogatással.

                                                                                

Kép

 

     Szerdán azaz hatodikán kihasználva az enyhébb időt , felkerekedtünk és lesétálunk a szórt úton a faluba. Ölyvecske és Rókahas maradt az oglala táborba és fát gyűjtöttek a központi tűzhöz és a többi sátorba is. Úgy tűnt, a varjak is feléledtek a hőség elmúltával és szorgoskodó oglaláink  arra lettek figyelmesek, hogy a ceyenne tábort megtámadták a varjak! Végre harci kiáltásokat hordozott a szél a levegőben. Rókahas arra kérte az Ölyvecskét, hogy menjen a fák védelmébe, ő maga pedig átrohant a cheyenne táborba és bele vetette magát a küzdelembe. Már nem volt segítség a megjelenése sem. A varjak legázolták előbb a hunkpapa tábort, majd  átrohanva így tettek a cheyennekkel is. Ölyvecske emlékei szerint büszkén sétáltak fel és alá a táborban és kiélvezték a diadalukat mielőtt elmentek volna a saját falujukba. Nagy valószínűség szerint az oglala táborba is bemerészkedtek, mert Ölyvecske majdnem belefutott az egyik harcosukba. Mindezen eseményekről mi magunk mit sem tudtunk és későn délután érkeztünk haza a faluból.

   Miután részletesen értesültünk a történtekről, egy éjszakai visszavágásba állapodtak meg harcosaink és egyre forróbb lett mindenki vére a bosszútól. Ekkor egy váratlan dolog történt! Néhány turista sétált át az úton és felbőszül harcosaink számára ez olaj volt a tűzre. A végső tőrdöfést az jelentette, hogy néhányan besétáltak az egyik tipibe miután felhajtoták a bejáratokat ! Ez a fehér ember világában is kimeríti a kopogás nélkül berontok  valakinek az otthonába kategóriát.   Rókahas szidalmazta előbb őket, majd korbácsot ragadva bekergette a riadt fehér embereket az erdőbe. Nagy derültséget  váltott ki a jelenet mindenkiben. Jaj a varjaknak! Szalonnát sütöttünk és étkezés után kifestettük magunkat harci díszeinkkel és bele vetettük magunkat  az erdőbe. Megkezdtük a harci vállalkozást!

   A megtorlás nem maradéktalanul valósult meg. A varjú tábor közelébe érve tartottunk egy hevenyészett hadi tanácsot. Ez arról szólt , hogy két részre osztottuk a harcosokat. Az egyik csoport a patak felől támad, míg jó magam a hegy felől fogjuk harapó fogóba a varjakat. Arról semmilyen ismeretünk nem volt, hogy hány varjú harcos tartózkodik a táborban. Sőt, semmi létszámra vonatkozó ismeretnek nem voltunk birtokában.

    Ilyen körülmények között nem volt semmi meglepő abban , hogy simán pórul jártunk! Vörös Hajdísz csoportja a helyismeret hiánya miatt lassan és nehézkesen kelt át a túlpartra. Amikor felbukkantak a táborban minket már megkötözve találtak. Mi belopakodtunk a varjak sátrai  közé és mivel csak  két vajú tett-vett a sátrak között az  elsőt leszúrtam, ám a másik egy asszony volt. Rögtön riasztotta az egész tábort és  felbőszült harcosok tódultak ki a sátrakból. Pillanatok alatt létszámfölény alakult ki és mivel Vörös Hajdísz csoportja sehol sem volt, menthetetlen volt a vég. Felőrölték csapatunkat és sorra megkötöztek bennünket. Fogalmuk nem volt Vörös Hajdísz kontingenséről. Amikor felbukkantak a patakpartnál, könnyedén legyőzték az elcsigázott oglalákat. Vörös Hajdíszt azonnal megölték felháborodásukban. Ő mint halott ki is került a látókörünkből. Mint később kiderült komótosan összeszedte a tárgyait és mivel sötét volt, elindult haza, mondván úgysem lát semmit a táboron kívülről a többi eseményről ami velünk történik.

    A varjú nép tanácsot tartott az oglalák további sorsáról és arra a döntésre jutottak, hogy késpárbajt kell vívnom a népemért. Ha legyőznek, mindenkit leöldösnek, ám az én győzelmem esetén mindenki békében haza mehet sértetlenül. Azt gondolom, hogy nagylelkű ajánlat volt és örömmel vállaltam. Az meglepett, hogy kést választottak fegyvernek, mivel köztudott volt a népek között, hogy gyerek korom óta sokat gyakoroltam, így elég elfogadhatóan bántam ezzel a fegyverrel. A párbaj oglala sikerrel végződött és a varjak állták szavukat, mindenki szabadon elmehetett. Emelt fővel elindultunk haza. Ez az út elég viszontagságosra sikeredett. Hirtelen sötét  felhők borították be az eget és ettől lassan olyan sötét lett, hogy  már egymást sem láttuk még a völgyben sem. Megkértem a harcosokat, hogy egymás övébe kapaszkodva libasorba kövessenek és így vezettem lépésről, lépésre a csapatot. Lassan haladtunk és teljes csendben azért, hogy ha valamilyen akadályt észlelek, kiáltásommal fel tudjam hívni a többiek figyelmét a veszélyre. Az első patak átkelésnél már jelentkeztek a gondok. Rókahas belecsúszott a patakba és a kikecmergése után el is csúszott. Hangos nemtetszésének nyomban hangot is adott! Ez így ment jó ideig, majd egyszer csak én is átestem valamin ami  az úton keresztbe feküdt. A valami váratlanul meg is szólalt! Vörös Hajdísz vackolta be magát az ösvényen és úgy gondolta, itt tölti az éjszakát. Nem akarta felvállalni azt, hogy elkeveredik a Bakonyba, helyesen úgy döntött, hogy pirkadat után folytatja az útját haza a táborunkba. Rendeztük sorainkat és ismét nekivágtunk a kemény sötétnek. A patakba csúszás rendszeressé vált,és ilyenkor megszólalt a sor vége Rókahas személyében a méltatlan bánásmód és az épp elme kérdéskörébe utalva mindazt amit  itt és most művelünk. Egy idő után felhagyva minden óvatossággal harsány hahota borzolta a vadállomány nyugalmát. Amikor, a hunkpapa tábor halló távolába értünk, már nem okoztunk riadalmat , hisz mindenki felébredt az éktelen kacagásra, Színesen ecseteltük a történteket, majd tovább haladtunk a cheyenekhez és végül pirkadat magasságába megpihenhettünk a saját táborunkba.

  Itthon azután Ölyvecske, Napvirág és Madárkarom is értesült a vállalkozás történéseiről és ők is elmondták, hogy velük mi történt távollétünkben. Ide kívánkozik, hogy mind Napvirág mind pedig az Ölyvecske arról beszélt nekem, hogy Madárkarom teljesen közénk tartozik. Ez az első tábora, mégis olyan mintha mindig közöttünk lakott volna. Részt vesz mindenben, nem kell szólni, hogy mi az elvégzendő a táborban, nem vonul félre, vagy tűnik el  a sátrába,tényleg azt gondolná az avatatlan szemlélő, hogy ezek az oglala asszonyok  azért teszik rendben a dolgukat, mert évek alatt megszokták egymás gondolatát is. Mi Magányos Emberről tudtuk mindezt elmondani. Mindez, természetesen igen jó hangulatot eredményezett közöttünk.

                                                                       

Kép

 

    Nem volt felemelő a cheyenne tábor kép tőlünk nézve, mert egy kihalt tábor képét mutatta. Nem lehetett sosem tudni, hogy van-e valaki a táborban, vagy elment - e a nép otthonról? Nálunk mindig voltak a téren és nem a tipikben üldögéltünk. Egy élő falu képét nyújtotta a táborkör. Csütörtökön délelőtt a hunkpapa orvosságos Horse átjött a táborunkba azzal a szándékkal, hogy harcba hívja a népemet, ám Vörös Hajdísz azzal fogadta és vette el a kedvét, hogy elázott a mokaszinja és nincs kedve a dologhoz. Mi többiek sem voltunk lelkesek az éjszakai kaland még élt bennünk. A hunkpapa próbálkozása komolytalanságba fulladt. A Horse haza ballagott és az, hogy nem kaptunk az alkalmon, vesztünkre fordította az eseményeket! Rókahas és Ölyvecske a cheyenne tábor környékén ágakat készültek vágni skalpkeretek készítéséhez, amikor hirtelen megelevenedett az erdő! Minden honnan varjak rohantak elő és megtámadták oglaláinkat. Mindkettőjüket megsebesítették, ám Rókahas erről tudomást sem vett. Nem volt jó kedvében az éjszakai események még éltek emlékében. Mi otthon a csatazajra lettünk figyelmesek és mivel csak Magányos és én voltunk a táborba, szóltam barátomnak, hogy meneküljünk be az erdőbe így marad esély a dolgok kezelésére. Ha minket leölnek, végleg elveszett a helyzet. A cheyennekről és a hunpapákról nem tudtunk semmit.

     Mint utóbb kiderült, asszonyaink bosszankodtak a tapasztalt hozzá állásunkon. Elmondták, hogy Rókahas hangosan kiáltozott a varjaknak, " Ide lőjetek", majd faképnél hagyta őket , sőt fontolgatta, hogy egyszerűen öngyilkos lesz, ledöfi saját magát. Szó ami szó én is farmernadrágot hordtam, bár paróka azért volt rajtam. Vörös Hajdísz Mátyás  kívül rekedt a játékon és nem tudni hová lett. Magányos Embernek egyszerűen oda szóltam, hogy tűnjünk el a táborból és már a hegyoldalban is voltunk! Valóban nem volt eszményi a kívül állók számára a hozzá állasunk. Megbeszélésre, a miértekre nem volt idő! Ma amikor ezeket leírom, visszagondolva a történtekre, felütötte kissé a fejét a hadi játék  ellenesség. Egyre többet lehetett hallani sátraink között, hogy szertartásokra, táncokra és hasonló békés indiánra tevődjön a hangsúly! Rókahas meg is fogalmazta az igényét és viselkedésével nyomatékot is adott ennek! Ezzel azonban mások játékát sikerült elrontani. Egyenlőre még nem lett gyökeres változás, de azt gondolom, valahol itt kell keresni a későbbi események gyökerét! Talán nem tévedek, hogy a közös oglala cheyenne tábor sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Négy Szél vagy a Horse, de a Kis Medve hamarabb jött el háborúzni, mint a szomszédba lakó cheyenne barátaink. Nem volt forgató könyve az egész fúziónak. Békésen eltáborozgattunk egymás mellett és a varjak szabadon garázdálkodtak táborainkban.

  Aznap délután ismét megtámadták a táborunkat, ám akkor is idejében észrevettük őket és a már leírtak szerint eltűntünk  a tisztásról! Azután egy gyökeres változás állt be a történésbe. A cheyenne varázsló átjött hozzánk és hívott a Nagy Tisztásra, mert a varjakat elfogták! A tanácskozó sátorban várnak bennünket. Ott majd elmesélik és megtudjuk azt, hogy mi is történt! Átmentünk és elmondták a varjak elfogásának történetét, ám sorsukról azt mondták hogy  másnap fognak dönteni. Vegyesek voltak az érzéseink! Először is amikor megtámadtuk a táborukat nagylelkű késpárbajt ajánlottak. Másodszor pedig aktívan keresték  a harcot és mindent meg tettek azért, hogy egy szép játékban győzhessenek. Volt aki azt gondolta, hogy meg is érdemelték volna a teljes sikert. Ezen események tükrében világossá vált, hogy sem a gőzkunyhó, sem a Tokala nem lesz idén megtartva, jó lehet  erre készültünk. Nem volt biztos az sem, hogy az aktív varjak nem támadnának ránk egy szertartás közben. Titkon a díszruháinkat is féltettük egy barbár támadástól.

    Ilyen körülmények között azt gondoltam,hogy nem megyek át bámészkodni, hisz a sikerhez egyáltalán nem járultam hozzá. Napvirág ezt  az álláspontomat nem osztotta teljesen, de jó feleséghez méltóan nem ment át a Nagy Tisztásra. Végül nem lett megbeszélve, hogy nem megyünk el a varjak sorsát megtudni de szerencsére Ölyvecske díszruha nélkül elhatározta, hogy a Nagy Tisztás széléről  megszemléli az eseményeket.  Szarvas azonban meglátta és bekísérte,  hellyel kínálta. Az ott történ pénteki eseményekről Ölyvecskétől szereztünk tudomást.

   Először  Vadászó Madár harcolt Pöttyös  Farkassal. A küzdelem közben a Szarvas nyíllal rálőtt a varjú harcosra. Vadászó Madár győzött, mire a harcosok lerohanták és megölték őt. Iszonyú kiáltással halt meg a varjú férfi.  A következő varjú harcost  Bölénylány ölte meg. Horse kérdésére, hogy ki akar harcolni a varjúval, Bölénylány rárontott és késsel a fogoly varjú férfit egyszerűen  ledöfte. A következő párbajban Vadló győzött a varjú Tűz Péter ellen. Ezután Vadember diadalmaskodott Foltos Takaró felett, erre a Vadembert is leszúrták! Végül Mezőben Álló Oszi  és Varjúláb csatája maradt. Ezt a cheyenne Mezőben Álló nyerte meg és az utolsó varjú harcos is meghalt. A Nagy Tisztás egy vérmezőre emlékeztetett! A hazatérő Ölyvecske tudósított bennünket a Nagy Tisztáson történt vérfürdőről és érdeklődéssel hallgattuk minden szavát. Nem tudtam,hogy örüljek e vagy szomorkodjak a történtek hallatán!?

    Szombaton, azaz 9.-én, mégis nekiláttunk a szertartás előkészítéséhez. Minden részletet megbeszéltük és nagy örömmel láttam, hogy Magányos Ember és Madárkarom magáévá tette a dolog fontosságát és nagy örömmel részt vett az előkészületekben. Az asszonyaink festően néztek ki, végre azt tettük amit elterveztünk a tábor előtt. Megtörtént a meghívás és rövidesen meg is érkeztek a hunkpapa rokonaink és a szövetséges cheyennek is. Ők is legszebb ruháikban tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel. Horse vezette a hunkpapákat. Sajnálatos de az idei táborban nem vett részt a főnök Füst A  Szemében. A cheyenne nép  Üvöltő Farkas Imre , az  orvosságos vezetésével jött az oglala sátrak közé. Minden készen állt a Gőzkunyhó szertartáshoz. A catlinite pipa meggyújtása következett. Ezen a ponton nehézségek adódtak. Többszöri meggyújtási kísérlet után sem működött a pipa. Egy ideig nem tettem közismerté a problémát remélve azt , hogy a pipa mégis csak működni fog. A jobban szemrevételezés azonban megvilágította a problémát. A pipában ragasztóanyagot találtam! Ettől nem működött a pipa! Megkíséreltem eltávolítani, de nem jártam eredménnyel. Rókahas eszmélt a leghamarabb és megmentette a helyzetet. Bejelentette teljesen indián szokás szerint, hogy a szellemeknek nem tettszik a tervezett szertartás, ezért el kell halasztani. A vendégeink teljes egyetértésével, tehát elmaradt a ceremónia.

                                                                                

Kép

 

   Hála asszonyaink szorgalmának a vendégeinket nem kellett hazaküldeni, mert ennivalónk bőven volt . Ezért  Ölyvecske Marika, Napvirág Ilona és Madárkarom Mariann előhozta a vendégeknek szánt eledeleket. Teljesen rendben volt minden. Elégedett vendégeink hosszas lakoma után rendkívül elégedetten hagyták el az oglala tábort. Később azután némi eszmecseré követően, úgy gondoltuk, mégis gőzfürdőzünk,hisz ez lett volna az eredeti terv. Áthívtuk a cheyenne Hold a Sátrában-t és természetesen a Madárt is. Kellemesen töltöttük együtt az időt.Annak a boldog tudatában tettük mind ezt, hogy ma még lesz egy kellemesnek tűnő délutáni esemény, a békenap. Ezen a résztvevő bakonyi indiánok mind részt vehettek törzsi hovatartozástól függetlenül, mint egy közös össznépi záró eseményen. Méltó esemény a tábor idei bezárását jelképezve.

 Kép     Késő délután megérkeztek a varjak a Nagy Tisztásra ami a megbeszéléseknek megfelelően ki lett jelölve a Békenap helyszínének. Horse Tibor a hunkpapa orvosságos átjött az oglala és cheyenne táborokba és mindenkit meghívott a részvételre. Gyönyörű lávány volt a pompásan felöltözött asszonyok és férfiak menete útban a Nagy Tisztás felé. A hunkpapa rokonaink voltak a vendéglátók, ám mindenki barátságosan köszöntött mindenkit. Ezen a napon mindenki közös játszótárs volt. Az események sorát a cheyennek kezdték a Kutya Tánccal, ami rendkívül látványos és mindig öröm volt látni. Mindenki átszellemülten, figyelte a jól kidolgozott és pompásan kivitelezett táncot és szemmel láthatóan élvezte azt. Sajnos, azonban lassan szemerkélni kezdett az eső. Nem voltunk maradéktalanul boldogok, talán nem kell bizonygatnom senkinek. Nem lett volna jó, ha ez a remeknek indult Békenap az elemek jó voltából kudarcba fullad. Mindenki lassan bement valamelyik tipibe, hogy ruháinkat, pokrócainkat megóvjuk az elázástól. Szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja a kezdődő esőnek és hamarosan el is állt teljesen. Sőt! Kikukucskált a nap is mielőtt nyugovóra tért volna. Talán az ezt követő Bolond Táncra volt kíváncsi és a még többi eseményre is. Minden esetre a nép, - mintha semmi sem történt volna,- egy ádáz  Bolond Táncba fogott ami úgy nézett ki, hogy soha sem akarna véget érni!

                                                                                        

Kép

 

    A cheyennek álltak elő a következő tánccal. Azt a táncot egy nagy nappal ezelőtt már láttukKép és többen közülünk akkor is és most is részt vett benne. Egy négy elemből álló társastánc volt, ahol a takarók alól ki kellett váltani a partnert. Népszerűvé vált azonnal, annál is inkább, mert társastánc lévén mind mindenki részére jó szórakozást  biztosított. Az asszonyaink is örömmel vetették bele magukat a táncba. Jó volt látni ahogyan együtt ünnepel a nép! Nemrég még ádáz ellenfelek most egymás jelenlétének örülve egymás táncában vettek részt, vagy körülülve a táncolok csoportját átszellemülten  gyönyörködtek a többiek tánc mulatságában. Gyakran lehetett hallani dicsérő hangokat és jelzőket a nézők soraiban. Láthatóan mindenki jól érezte magát Nagy Tisztás szerte. Az egész eddigi program mindenki lelkének láthatóan jól esett. Az egyik nép a másiktól tanulhatott valamit és arra késztethette a törzseket, hogy a következő hasonló ünnepen maga is hasonló értékes táncot mutathasson be és versengésre késztettet mindannyiunkat. Ez pedig értéket hordozott magába. Minden nép büszke akart lenni a maga nemzetére. Mivel előre nem lett megbeszélve az egyik program hosszúsága sem, így minden tánc addig tartott amíg az spontán véget nem ért. A táncolók arca csak úgy ragyogott a kipirulástól és mindenki arcán látszott a boldogság attól, hogy részt vehetett benne. Általános volt a jó kedv. Azok akik kifáradtak, egymással beszélgettek és terveket szövögettek a következő Béke Napokra.

Kép     Ezt az alkalmat természetesen közkívánatra egy Bolond Tánc követte. Az előbbiekben leírtak most is érvényesek voltak és amikor hosszú tánc után mégis  csak elfáradtak a táncosok, az éneklés vette kezdetét. Egy újabb jó értelembe vett versengés kezdődhetett a csapatok között. Vajon ki tud több gyönyörű indián dalt a törzsek között? Értjük e egymás nyelvét? Nyomban ki is derült. A hunkpapák és az oglalák  gyakran versengtek egymással úgy, hogy előbb az egyik, majd a másik énekelt bele az éjszakába. Ilyenkor gyönyörűség volt hallani egymást és azt, ahogyan mindezt visszhangozzák a hegyeink. Borzongató érzés és egyben élmény is. Most arra voltunk leginkább kíváncsiak, hogy a cheyennek és a varjak milyen és hány dallal állnak elő? Nem kellett csalatkoznunk. Fergeteges éneklés bontakozott ki! Kitűnt a cheyenne varázsló hangja és kellemes orgánuma. Azt azonban meg lehetett állapítani, kogy rengeteget fejlődött az ének kultúra az utóbbi években. Lassan már alig lehetett számon tartani a dalok számát és minden tekintetben pozitív volt a változás. A Tetonok nagy érdeklődéssel hallgatták a varjakat, hisz  tőlük a harci dalokat ismerték többnyire. A jó illem azonban azt követelte, hogy ilyeneket a Béke Napon ne énekeljen senki. Bár ez előre nem lett kikötve, de mindenki magában ezt érezte is. Természetesen nem történt semmi rendbontás egész idő alatt. Azután az oglala csapat betelve a nap gyönyörűségeivel elbúcsúzott és haza mentünk a mi tábor helyünkre  a tipieink közé, hogy családi búcsút vegyünk az idei táborozástól! Mint az később megtudtuk a Nagy Tisztáson még egy hosszúra nyúlt mesélés történt. A három nemzet saját meséivel szórakoztatta egymást. Mint köztudott, ezekkel a mesékkel nevelték az indián gyermekeket,Kép őrizték a történelmüket és egyéb hasznos célt szolgáltak.

  Sátraink között megtartottuk a táborértékelő búcsú esténket a tábortűz mellett. Különösen minket  "öregeket " az érdekelt, hogy két új tagunkat, - Madárkarmot és Magányos Embert,- milyen benyomások érték. Mit gondoltak a tapasztalatok után  arról a játékról, amire beneveztek és először vettek részt benne? Mennyiben váltak valóra a várakozásaik? Ha jobban bele gondolunk, sok munkát és időt áldoztak  arra, hogy itt lehettek Kép és ezért nagyon is érdekelt a véleményük bennünket. Nem kis örömünkre a hallottak megnyugtattak mindenkit. Mi tudtuk, hogy voltak sokkal jobb táboraink már a múltban, de a hallottak alapján jól érezték magukat közöttünk. Ennek örültünk is mindannyian és mi is azt gondoltuk, hogy közénk tartoznak az új oglalák. Ezzel a megállapítással zárhattuk a táborunkat és búcsúzhattunk az idei tábori évtől és a hegyeinktől. A dolog érdemi része ezzel véget ért, de a jó kedvű oglalák felelevenítették a komikus eseményeket, amelyeken már több alkalommal is jót derültünk.  Ezek között szerepeltek a Rókahas történetetek is. Történt, hogy barátunk teát szeretett volna inni!  Ezt nagy hangon tudomására adta a falu népének. Mivel senki sem mozdult, megkérdezte, hogy miért nem ihat teát ? Vörös Hajdísz pedig csípőből tüzelt, mondván " Miért, hoztál ? A válasz sem maradt el," jól van te kis venyige"! Az éjszakai kalandunk után a többszöri vízbecsúszást követően, előkerített egy kis elemlámpát és nem volt hajlandó kikecmeregni a parti útra és hangosan kétségbe vonta  mindenki elmeállapotát mondván, hogy csoportosan látogassunk meg egy elmeszekértőt! Valószínű, hogy el fog túlórázni rajtunk, de nem kizárt az sem, hogy doktori disszertációt ír rólunk! Más esetben Rókahas valakitől kapott egy konzervet és első örömében behajította a tűzgödörbe és megára hagyva elsétált onnan. Hagyta, hogy önálló  életet éljen! A konzervdoboz pedig némi idő elteltével nekifogott és készülődött felrobbanni! A  dolog azért nem következett be, mert valakinek feltűnt a szokatlan jelenség és kimenekítette a tűz fogságából. A bakonybéli embereket sem hagytuk a hétköznapjaikba monoton mód elmerülni. A történet két szereplője Madárkarom Mariann és Vörös Hajdísz egy alkalommal betértek a Pallós Tibi vendéglátó egységébe, amely tömve volt a véletlen kedvéért! Beindult a kölcsönös meghívás mindkét fél részéről! Az eredmény könnyen kitalálható! Vörös Hajdísz a maligán sugallatára fejmosási kényszert érzett, méghozzá azonnal! A Szövetkezeti Vendéglővel majdnem szemben adódott a megoldás. Az út túlsó felén egy fodrász várta a vendégeit. Parókával a fején felállt az asztaltársaságot magára hagyva és elszánt, ám nem teljesen biztos léptekkel elindult a szakműhely felé! A véletlen úgy hozta, hogy az út túloldalán éktelenkedett egy akadály is, nevezetesen az árok. Ebben azonnal el is tűnt ! Mindez, természetesen  némi feltűnést keltett  az arra járók körében! A derültség röpke ideig tartott, mert vitéz oglala harcoshoz méltóan legyőzte az árkot és elszántan betódult a fodrászhelyiségbe, ahol  helyet foglalt egy székben. Az üzletbe dolgozó hölyeken szemmel látható volt a döbbenet, amikor tudomásukra jutott a parókában fejmosás  kíváság!  Némi ráhatás után sikerült levetetni a szükségtelen hajat és végül jó rendbe végbe ment az eredeti megmosása. Örömmel várták a megpróbáltatásuk végét és még csak nem is gyanították, hogy vért is fognak látni! Madárkarom Mariann is beszállt a mókába! Mentségére legyen mondva, semmi előre megfontolt merényletre nem készült. Ihletet kapott a fejmosásra, ami természetes igénye minden embernek. Neki még csak parókája  sincs, az árkot pedig tanulva a Vörös Hajdísz balesetéből,jól az emlékezetébe véste. Arra azonban nem nagyon emlékezett, hogy rendesen befestette a haján a választékot, lakota szokás szerint, mégpedig vörösre. Mivel az utcán tartózkodókat nem sikerült felvidítania, megkönnyebbült lélekkel behatolt a fodrászatba. Ott, nyomban sikolyok fogadták helykínálás helyett! Valóban olybá tünhetett az avatatlan szemlélő számára a festés, mintha a választékból vér szivárogna.  Nehéz volt az ellenkezőjéről meggyőzni a fodrász  hölgyeket! Aztán ez is sikerült és Madárkarom Mariann is elnyerte vágya jutalmát! Ezt pedig egy békés távozás követett és sok megkönnyebbülés  is.Mindezeken ismét jókat derültünk.

     Lassan elhalványultak a lángok és mindenki nyugovóra hajtotta a fejét a tipijében. Nem sokára az éjszakai erdő neszezése álomba ringatott mindenkit.

                                                                       

 

 

    Elérkezett a táborbontás ideje. A fehér ember naptára 1980. augusztus 10.-át  mutatott. Senki nem lelkesedik ezért az eseményért, most sem volt ez másként ebben az esetben sem. Nem csupán azért,mert itt kell hagyni a szeretett hegyeinket és az egész természetet, hanem a megszokott barátainktól is el kell búcsúznunk ilyenkor. Az nyújtott némi vigaszt, hogy a fehér ember világában is barátoknak mondhattuk egymást és a hátköznapokban is kapcsolatban maradhattunk egymással. Reméltük, hogy jövőre Farkas Józsi barátunk is velünk fog sátrat állítani és együtt játszunk a közös ösvényeinken.

     Ezen a napon nem csak az oglala tábort bontották. Hasonló módon a szomszédban is Kép hozzáfogtak a tábor sátrainak a lebontásához. Egymást követte a cheyenne tipik eltűnése és a szokott látvány a múlté lett nemsokára. Már nem láthattuk a szövetségesek hajlékait, mindenki csomagokba hordta a felszerelését. A rét vette át a hatalmat csak úgy mint az oglala tisztáson a Szúnyogosban. Azután az Imre megérkezését követően megkezdődött a cipekedés a vadlesig ,ahol az autóink várakoztak. A bepakolás után az autóink motorjai feldübörögtek és neki  indultunk a szórt úton a faluba, ahol már szép számban  voltak hunkpapák és varjak egyaránt. Aki tehette ivott valamit, egy utolsó kézfogással búcsút vettünk egymástól és fájó szívvel elindultunk a fehérek világába, otthonainkba. Isten veled Bakonybél! Ölyvecske és az Imre mellé még befért az autóba Rókahas Attila és a Magányos Ember is, így nem kellett a busszal utazniuk a főváros felé.

    Két fontos dologról még említés kell, hogy tegyek még akkor is ha nem a táborba történt. November 15.-és a reggeli órákban  a munkahelyi telefonhoz hívtak. A vonal végén Rókahas Attila azzal fogadott, hogy lenne egy lehetőség a rádióban megszólalni indián ügyben. Talált egy riportert, akit érdekel a bakonyi indián és szeretne riportot készíteni velünk. Sajnos, a Vörös Hajdísz Mátyáson kívül mást már nem lehet értesíteni, mert ma este kell a riportot elkészíteni. Igaz ugyan, hogy az általános az oglala törzsben az volt, hogy mindent megbeszéltünk és közösen döntöttünk, ám azt gondoltam, hogy hárman ebben az esetben képviselhetjük a törzset. Este a Vörös  Hajdísz Mátyásnál gondoltam a riport lebonyolítását, mert érdi otthonom messzinek tűnt a hosszadalmas utazásra való tekintettel. Ebben végül  meg is állapodtunk. A megbeszélt időben mindenki  meg is jelent és elkészült a rádió riport. Elégedetten szálltam buszra és indultam érdi otthonomba. Az utolsó buszt sikerült elérnem és villanyfény fogadott otthonomban! Napsugár azzal fogadott, hogy beteltek a napok és be kell mennünk a kórházba ahol meg is született  Hapedah Zoli  kistestvére, Ő a keresztségben a Péter nevet kapta. Magasztos volt ez az évzárás családom életébe! Oglala családom is maradéktalanul osztozott az örömünkben!

    Röviden ezek az események maradtak meg az utókor számára az 1980.-ről. Mindenkinek külön köszönetet  mondok,  akik  segítségemre voltak ezen év megírásában !  Hau!

 

 

 

 

                                                                                     

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I welcome anyone interested in the Hungarian "indian" jets oglala strain history. I wish you good and useful reading.

 

        Can not sell the land on which the people act. Crazy Horse