Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                                                                    

 

 

 

                                                                                   

Kép

 

 

                  " Táncok a Cheyenne Táborban Éve"

 

                                       1979.07.06- 08.24.

 

 

 

       A 1979.-es év javuló kondiciókkal  köszöntött be. Átvettem az írnoki munkát és gyarapodtak a csillagok a váll lapomon és bár ez rengeted munkát jelentett, ha végeztem a dolgommal, szabad voltam, mint a sas madár. Az oglala törzset is jó kezekbe tudhattam, mert a hétvégi építkezéseken Fehér Toll beszámolói bizakodásra adott okot. Sikerült kapcsolatba kerülnie egy jó nevű fényképésszel és úgy tűnt, hogy lejön a táborba fényképeket készíteni.Ebből pedig egy újság cikk is kikerekedhet. Eddig, ha cikk jelent meg az indiánról az minden esetben pozitív eredménnyel járt.

                                                                          

                                                                          

   A hétköznapokban is áldásos  volt a cheyenne ismeretség, mert szívesen segítettek olyan dolgokban amelyek az állatkertben elérhetők voltak. Immár lett sastollunk, még akkor is ha nem arany sas. Mások felfedeztek cowrie kagylókat, ami nem is kagyló, inkább csiga. Más valaki felfedezte, hogy  gyermek játékok némelyikén, így például  az NDK-ból érkező szamarakon tánc csörgők vannak. Kemény munkával neki láttunk a hétvégeken a  a lóbőrök kaparásához. A Sok Hódtól kapott eljárás hatásosnak bizonyult és a mészből kivett bőrök jó hatékonysággal szőrtelen, ám nyers bőrt eredményezett. Ebből az alapanyagból elkészült az első nagy , nem kézi dobom. Ez a mai napig jól szolgál. Arra először nehezen tudtunk rájönni, hogy a meszet hogyan  lehet hatékonyak eltávolítani a nyers bőrről. Ha fenoftaleinben ellenőriztük, akkor rózsaszín lett a nyersbőr és hiába áztattuk, nem lehetett eltávolítani belőle. Ez okozott némi nehézséget. Nyersbőr tartókat szerettünk volna készíteni, de a rózsaszín nem volt szerencsés a dobozok esetében sem. Hiába, ilyet sem csináltunk még az életünkben. Kép Viszont a dobon túl a szőrösen kikészítés remekül sikerült és festést is jól viselte. Elkészült a lóbőr takaróm és a hunkpapa orvosságos is büszkélkedhetett egy tehénbőrből készült hasonlóval. Talán lesz még bölénybőrből készült is? Ki tudja?

Vörös Hajdísz  cowrie kagylókat vett kezelésbe és orvosi fúróval készített lyukakat a felfűzéshez. Egy több új használati tárgy és ruházat készült és elmélyült a néprajzi ismeret is. Egymást segítve haladtunk egy jónak bizonyult úton. Mindenki aki nem tette magáévá az elképzeléseket és nem dolgozott az le is morzsolódott. A minőség került az előtérbe és nagyon élveztük a sikereinket  mert közösen  hoztunk össze minden erőlködés nélkül. A megtorpanás pedig szóba sem jöhetett. Az eredmények magukért beszéltek. Azt is jó volt látni,hogy a többi törzs húzó emberei jóvoltából egyre szebb lett a többi táborkép. Szerencsére kimondatlanul, de megtűrt lett az árnyékrablás és ennek eredménye az lett, hogy fényképek és mozgófilm készült a történésekről. Ezek a relikviák ma már kivétel nélkül mindenki számára hasznosnak bizonyultak.Idő közben egyre biztosabbnak tűnt, hogy a profi fényképész lent lesz a táborban és a fiát is magával hozza. Ez pedig kétségtelenül Vörös hajdísz elvitathatatlan érdeme volt!

   Saját magán életemben is változás történt és erről is számot kell, hogy adjak. Az történt, hogy a század parancsnokom esetében győzött a maligán! A  mérhetetlen mód fogyasztott  konyak következtében  kórházba került. Úgy tűnt, hogy " öreg" katona létemre nem lesz zökkenő mentes az az időszak ami a leszerelésig még hátra van. Egy meglehetősen rossz hírű százados lép az őrnagyom helyébe. Zászlóalj szinten tartottak tőle. A hivatásosak azt a példátlan hírt terjesztették róla, hogy egyáltalán nem iszik! A sorállomány pedig azt tudta róla, hogy következetesen betartotta és betartatta a katonai fegyelmet. Az ötödik századra a hírek szerint rossz időszak várt. Mi lesz az idei táborommal?

     Természetesen, bekövetkezett az első találkozás a parancsnok és én köztem. A formaságokat követően elé tettem a századnaplót aláírásra. Megdöbbenve nézte az okiratot és csodálkozva megkérdezte, hogy miért készítettem el azt, ami az ő dolga? Miután elmondtam, hogy ez eddig minden nap így történt, közölte velem, hogy az ő írnokának az a dolga, hogy otthon legyen a családjával és ha szükség van rám, akkor küld értem. Nem volt azon sem fent akadva, hogy Érden lakom. Szabályosan haza zavart! Amikor a nyári szabadságom került szóba és az, hogy Bakonybél a helyszín, elkérte a katona könyvemet és rögtön alá is írta! Ha valami, hát ez igen nagy meglepetés volt számomra. Gyakorlatilag a leszerelésemig tejben, vajban fürösztgetett! Ha valamire, erre végleg nem számítottam. Ha már így alakultak a körülményeim, lássuk az 1979.-es tábort!

     Itthon pedig az a hír járta, hogy a cheyenne csapat rendkivűl  megerősödött és várhatóan csoda szépen fognak kinézni a ruháikban. Ez szintén  jó hír volt. Néprajzilag a cheyenne varázslónál pedig jobbat keresve sem lehetett volna találni. Már előre lehetett tudni, hogy ez a törzs nagyban hozzá fog járulni az idei sikeres táborhoz. Az is látszott, hogy szépen gyarapszik a táborok létszáma, idén immár legalább négy törzs képviseli a bakonyi indián.

     A szokásoknak megfelelően július 27.-én eleredt az eső a táborállításnál. Őlyvecske Kép barátja Imre volt a Skodájával a fuvaros. Első bakonyi táborát töltötte az oglala csapattal az uti korból felcseperedett Foltos Takaró Zoli és asszonya Édes Kavics Éva. Ők másnap szombaton érkeztek  a Nagy Tisztásra. Szarvas nem hozta fel a táborba a rábízott tipiket, mert a faluba sokat ivott, így  Vörös Hajdísz és Foltos Takaró ment le a faluba és hozta fel a sátrakat. Ezt követte a gőzerővel elvégzett tipi állítás és a berendezkedés. Estére álltak az oglala tipik és a táborban égtek a tüzek.

   Hétfőre virradt! Július 30.-át írtak a fehér ember naptárai. A nap különböző tábori elfoglaltsággal telt. Foltos Takaró társasági skalpinge nem készült el, Vörös Hajdísz pedig egy ágy / willow bad / elkészültében lépett előbbre. Délután pedig egy hatalmas vihar söpört át a tisztáson ami embert próbáló volt. A tipikben nem esett semmi kár, szerencsére. A keddi nap hasonlóan telt, azzal a felemelő élménnyel, hogy nem volt vihar. A oglala táboron belül némi feszültség volt tapasztalható. Őlyvecske barátja rendkívül sokat segített mindenben, ám nem volt indián és ez a Vörös Hajdísznek nem nagyon tettszett.   Nem is rejtette véka alá az ide vonatkozó álláspontját. Nem volt szerencsés a helyzet.

Kép     Augusztus elsején Napvirággal és Hapeda  Zoli gyermekünkkel megérkeztünk a "Fekete Dombokhoz", azaz Bakonybélbe. Kis családom végre megint itt volt a hegyekben. A feljegyzések tanulsága szerint nem akartam este érkezni a táborba, de Napvirág biztos volt benne, hogy Ölyvecske jelenléte garantálja, hogy  a sátrunkban minden készen vár bennünket. Így is volt. Megérkezésünk után belaktuk a tipinket és a kis vadász tipibe bepakoltuk a fiunk miatt szükséges fehér ember kellékeket. Miután végeztünk ezzel, Vörös Hajdísz sátrába voltunk mindahányan meghívva egy bemelegítő éneklésre és beszélgetésre. Sajnos az eszmecseréinket át és át szőtte Vörös Hajdísz Imrével kapcsolatos megjegyzése. Hirtelen ért ez a helyzet és pillanatnyilag nem is tudtam kezelni. Arra az álláspontra helyezkedtem, hogy még nincs itt az ideje annak,hogy állást foglaljak. Valóban az Ölyvecske barátja nem volt oglala.

 

                                                                                        

Kép

 

   Csütörtökön virradat előtt lopakodó varjak megtámadták a táborunkat a Nagy Tisztáson. Ennek eredménye ként elfogták és magukkal vitték Vörös Hajdíszt, Foltos Takarót és a Kis Sziút. Később súlyos sebesülten jöttek haza a varjú táborból. Ez nem szegte a kedvét senkinek, hisz nem voltak halottaink. Különböző játékokkal telt a nap hátra lévő része amelyeken a Kis Sziú, Bogárka, Ölyvecske és Napvirág is részt vett. Megérkezett a vendégünk is Korniss Péter a fiával. Ő volt az új árnyék tolvaj és mint később kiderült, profi fényképeket készített. A Nők Lapjánál volt szerződése és sokat mesélt készülő könyve kapcsán az indiánokról és a rezervátumokról. Ezeknél a beszélgetéseknél még nem volt világos az ,hogy hogyan lehet a mai indiánt és az általunk 1800 körüli években játszódó hazai indiánozást össze egyeztetni. Az sem volt még egészen világos, hogy miért nem jutott még másnak is eszébe a hadi játék szerte a világon csak a Füstnek. Később ismertem fel lépésről lépésre a válaszokat ezekre a kérdésekre. A fotós tette a dolgát, méghozzá  kiválóan. Bizonyára Kép mindenki egyetért velem a mellékelt fekete-fehér  fényképek láttán. Az ő és gyermeke jelenléte egyáltalán nem jelentett veszélyt a játékra. Mi magunk hamarabb tudtunk olyasmit tenni, ami elrontotta a játékot. Mint az szintén csak később derült ki hogy, áldásos tevékenységének köszönhetően megismertünk új embereket és ekkor volt talán a legjobban összeforrt oglala törzsünk. De, ez akkor még nem volt előre látható!

   Pénteken kora hajnalban Foltos Takaró és Kis Sziú elment a Varjú táborba tettet végrehajtani. Gyorsan döntöttek és már el is tűntek a táborkörből és elnyelte őket az erdő. Ezen felbuzdulva Vörös Hajdísz és  én is harci ösvényre léptünk, minden előzetes megbeszélés nélkül. A Varjak táborát nem is tudtam, merre is keressem. Vörös Hajdísz viszont tudta az ellenség táborhelyét, így ő vezetett. Sajnos, nem volt pontos az értesülése, és a helyismerete is cserben hagyta így  dolgunk végeztével kellett  haza  térnünk a Nagy Tisztásra. Nem úgy az első vállalkozás! Kis Sziú megsebesítette a varjú Vadembert, így öregbítve Füst A Szemében főnök hunkpapa népének hírnevét. Ennek természetesen mi oglalák is nagyon örültünk.

   Idő közben a cheyenne táborban az ifjú harcosok Farkas szertartása  került megrendezésre, amelyre az oglala asszonyokat is meghívták, ám mivel bennünket vártak, nem mentek át a cheyenne táborba. Újabb érkezőkről is számot kell adnom. Két fotósunk is lett, mert a Gyuri és a fia tiszteltek meg bennünket. Rókahas is megérkezett erősítve harci erőnket. Az estét  Foltos Takaró és asszonya Édes Kavics vendégszeretetét élveztük. A harcosaink a fegyvereikkel együtt jelentek meg a tipiben a szükséges óvatossággal, hisz hadi időszak volt. Tartani lehetett a varjak megjelenésétől. Bent a sátorban jó kedvű énekléssel foglaltuk le magunkat ezért nem hallhattuk a varjakat. Arra eszméltünk, hogy a sátrainkat ütögetik. Nyomban minden harcosunk fegyvert ragadott, nem nézve, hogy kinek a tulajdona. Kiugrottunk a tipiből és  harcra készen kerestük az ellenséget, de a sötétből nem varjak kerültek a tűz fénykörébe hanem hunkpapa rokonaink. Boldogan vettük tudomásul. hogy rokonaink gyorsan átértek a védelmünkre. Amikor lecsendesedtek a kedélyek arra tettünk figyelmesek, hogy a kezemben egy éles lándzsát tartok amely Foltos Takaró tulajdona volt! Azt kaptam fel hirtelenjében. Szerencsére nem kellett használnom, mert varjú harcosnak a nyomát sem láttuk. Hunkpapa barátaink készítették a tréfát amit az éles fegyver jelenléte beárnyékolt! Intő jel volt a jövőre nézve!!!

   Szombaton a Gyuri és Foltos Takaró páros besétált a kő tipik közé mialatt a  Nagy Tisztás népe a hunkpapa orvosságos kezdeményezte dupla labda játékba fogott. Az idő járás előbb szeles volt, majd orkánná változott. Akik nem játszottak, azok  egyre zajosabbak lettek az előkerült tüzes víztől és fehér kocsmahangulat vette át a helyét a völgyben. Aztán  Horse az asszonyainkat hívta játékba, amit az oglalák  nyertek meg. Nem sokkal később a szél meghozta az esőt és egyesített támadásba fogtak az elemek. Vörös Hajdísz sátrába menekültünk ahol aztán elszánt italozás kezdődött, nem minden eredmény nélkül. Sajnálatos, de az időjárás kikezdte a tipinket, ezért családommal Ölyvecske vendégszeretetét kellett élveznünk. A sátrunk megvarrása másnap elkerülhetetlennek látszott. Így telt a mai nap a táborokban.

  Eljött a vasárnap. A tegnapi eseményeknek köszönhetően Rókahas, aki egy hétre tudott lejönni a táborba, hazament azzal a vendég kislánnyal akit Őzgidának hívtak. Korniss Péter és fia magas nap előtt előkerültek és a táborkép kedvéért megkértük őket, hogy öltözzenek indián ruhába. A fiút Kis Vidra néven hívta mindenki. A kezdeti lázadása az indián ruha ellen, hamar megszűnt és rövid idő múlva Kis Sziúval játékba fogtak és még a fiamnak, Hapedahnak is készítettek egy lándzsát. A Gyuri is kapott korabeli western ruházatot és fel is öltötte magára. Visszaállt a táborkép rendje. Viszont volt némi nem épen örömre adó ok a csapatunkban. A kölcsön tipit Édes Kavics és Foltos Takaró rendszeresen magára hagyta és a hunkpapa rokonainknál töltötték az idejüket. Mintha nem is velünk táboroznának! Egy Kép hunkpapa vállalkozás amelynek tagjai Horse, Kis Medve, Osonó Kutya János  és Szarvas voltak, két varjú fogoly harcossal és egy asszonnyal jöttek haza, hangos győzelmi kiáltásokat hallatva. Természetesen rokonaink nagy ünnepséget tartottak ahová minket is meghívtak. Feltünő volt, hogy Foltos Takaró a hunkpapák között telepedett le. Amikor a cheyennek akiket szintén meghívtak az ünnepségre meghívtak, elkezdődött a program. Először Füst A Szemében tartott ésKép hosszú és szép beszédet, majd egy tánc következett. A vállalkozás részvevői eltáncolták meglehetősen jól érzékeltetve az eseményeket

Kép                                        

Kép

 

 

és győzelmüket. Ezt követte Kis Medve és a varjú Vadember lándzsával vívott párbaja. Kép Látványos és izgalmas volt, melyet Kis Medve nyert meg. Őrömmel a szívükben a hunkpapa asszonyok  eltáncolták a győzelmi táncot. A táncot ismét egy párbaj színesítette, ebben Rókaláb diadalmaskodott  Varjúláb fölött. Következett az oglalák által  kezdeményezett Bolond tánc, mint az örömünnep megkoronázása. Az ünnepség lassan véget ért.

  Mi oglalák Vörös Hajdísz sátrába mentünk és folytattuk a nap hátra lévő részét családias légkörben. Bogárka és a Kis Sziú is velünk tartott és hallgatta beszélgetésünket. Ebből feltétlen ki kellett emelni azt , hogy az árnyéktolvaj vendégünk hangot adott annak az örömének, hogy elfogatta a meghívásunkat és részt vett az idei táborban. Messze felül múlta a várakozását az amit  itt látott és tapasztal. Rendkívül elégedettnek látszott. Mi magunk is biztosítottuk arról, hogy a népünk is örvend a jelenléte miatt és szép emlékeket fogunk megőrizni ezekről a napokról.

  Hogy rohan az idő. Már hétfőre ébredtünk azaz 6.-ára! Erre a napra a cheyenek készítettek ünnepet, táncokat és egyéb tartalmas együtt töltött programokat. Nagyon vártuk ezen eseményeket, hisz szövetségeseink eddigi ténykedése rendkívül hiteles volt nagyon sok színt vitt a bakonyi tábor életébe. Időben meg is érkeztünk, de Ölyvecske és Napvirág a sok tennivaló miatt lemaradt az első cheyenne skalptáncról. A további események azonban biztosan kárpótolták őket. Ezekben már tevékenyen is be tudtak kapcsolódni. Erről bővebbenKép is írnom kell. A tánc öt elemre volt bontható és két sorban álltak fel a táncosok. A tűz egyik oldalán az asszonyok, míg a másikon a harcosok foglalták el a helyüket. Az asszonyokat háttal Mosolygó, Nyúlasszony, Ölyvecske, Bölénylány, Édes Kavics, Fénysugár és Bogárka  képviselte. A harcosok  velük szemben helyezkedtek el úgy mint a Horse, a Szarvas, Vörös Hajdísz,  Foltos Takaró, Kis Medve, Hát és a Kis Sziú. Az asszonyok a tűz felé táncoltak a középre, a harcosok az énekeseket megkerülve melléjük érkeztek. Középen egy körtánccal folytatódott a tánc. Ezt a kiváltós tánc követte.  A nők egyenként a párjukhoz táncoltak, megfogták annak takaróját és annál fogva középre húzták a harcost. Addig táncoltak amíg valamelyik barátjuk valamilyen ajándékkal ki nem váltotta a harcost. Az ajándékot átadta az asszonynak és ezzel kiváltotta a férfit. Ilyen eset volt, amikor Négy Szél egy karláncot adott Ölyvecskének ezzel kiváltva Vörös Hajdíszt. Ezt követően a nők eltáncoltak a párjukhoz és

                                                                                   

Kép

 

 

mindketten úgy táncoltak a középre, mint a legelésző bölények. Ezt egy körtánc követte. A cheyenne Madár Pista női ruhát viselt ahogy a síksági himanik teszik. Ettől minenkinek jó Kép kedve kerekedett! Volt is bőven udvarlója!  Dicsérték szépségét, karcsúságát, sudár termetét, kecses mozgását, szelíd tekintetét, ajkának meggy színét, orrának szép ívét,bőrének bársonyát, hajának illatát. Versengtek érte a harcosok ! Rendkívül sikeres volt a cheyenne rendezvény. A mellékelt fényképen a jobb oldalon látható a Madár Pista, balra  mögötte a cheyenne varázsló áll. Az előtérben Napvirág és Hapedah, valamint Bogárka látható a cheyenne tisztáson az ünnep alatt.

    Este nagy tábortüzet raktunk az oglala táborban és beszélgetve és természetesen  énekelve töltöttük az estét,amely az éjszakába nyúlt. Legtovább Napvirág és Ölyvecske ült a tűz mellett. Édes Kavicsék Füst A Szemében tipijében  töltötték az estét. Beszélgetéseinkből kitűnt, hogy mindenki jól érezte magát és jól megszervezett  táncokat láthattunk és jó, hogy részt vehettünk benne. Sikeres volt a a nap amelyet a cheyenne barátainknál tölthettünk hunkpapa rokonainkkal együtt.

    Ezekkel a tegnapi élményekkel eltelve ébredtünk reggel. Kedd volt és mind a két árnyéktolvaj elhagyta a hegyeinket és elutaztak a kő tipibe a hétköznapjaikba. Ránk oglalákra pedig egy vendégvárás várt. Hunkpapa rokonaink számára volt meghívásunk és kellő modon szerettünk volna helytállni. Miután elkészültünk mindennel, meg is érkeztek a rokonaink. Kétszer is eltáncoltuk a Bölény táncot és asszonyaink énekeltek fenségesen.  A Bolond tánc következett és gyakran párcsere is volt. Napvirág után Ölyvecskével táncoltam és a fiunk értő figyelemmel követte a táncosok mozgását. Bölénylány és Kis Medve nyerték meg a táncversenyt, mert ők tartottak ki a legtovább. Közben egy valószerűtlen dolog is történt. Két fehér turista véletlenül előbukkant az erdőből és első pillanatban nem akartak hinni a szemüknek. Valószínűnek látszott, hogy még eddig nem hallottak a magyarországi indiánokról és szinte lemerevedve megálltak a Nagy Tisztás szélén. Harcosaink nyomban oda futottak és ütést számoltak rajtuk, majd ott hagyva a rémült civileket, folytatták a táncukat. Amilyen gyorsan felbukkantak úgy is tűntek el az erdőben a hívatlan vendégek. Sötét volt, amikor elmentek a rokonaink, ám néhányan maradtak a tüzünknél. Mivel a cheyenek is hívatalosak voltak, közülük a Madár asszonyával Egy Asszony Ágival és Hold A Sátrában  még maradtak egy kis beszélgetésre. Ekkor váratlan varjú támadás érte a hunkpapa tábort és megsebesítettek néhány harcost és nyomban  eltűntek a sötétben. Amikor lecsillapodtak a kedélyek a szövetségeseink is haza mentek. Foltos Takaróról most sem tudtunk semmit. A mai nap ezzel ért véget és fájó szívvel gondoltunk arra, hogy holnap az oglalának véget ér az  ez évi táborozás.

                                                                            

Kép

 

    1979.08.08. szerda. A hazamenetel napja. Komor hangulatban kezdődött a tipi bontás és a csomagolás. Ez mindig jellemző volt. Ki  tud örülni annak, hogy itt kell hagyni az  erdő vadjait, a hegyeket, patakokat, völgyeinket, az egész erdőséget és a természetet egyáltalán. Egy természet szeretőnek ezt nem kell ecsetelni, annak viszont aki nem szereti, annak fölösleges többet mondani. Az sem nagy öröm, ha a játszó társakat is itt kell hagyni, ráadásul. Nem volt felemelő látni a magára maradt hunkpapa táborkört visszanézve és búcsút intve a Nagy Tisztás végéről. Imre korán érkezett és gyalog sétáltunk fel az autójáig. A szekérrel Vörös Hajdísz ment, hogy felügyelje a felpakolt rakományt. Foltos Takaróék a völgyön mentek le a faluba.  A szokásnak megfelelően betértünk a presszóba és ittunk némi sört és rumot, üdvözöltük a helybeli lakosokat és a szekérről átpakoltunk az Imre Skodájába. Szerencsésen űgy alakult, hogy minden befért, de az is igaz, hogy egy tűt sem lehetett volna elejteni. Azután búcsú pillantás a Bakonynak és irány a hátköznapok a kő tipik között. Egy nagyon gazdag évet tudhattunk magunk mögött.

       

Kép

Kép

 

        Ezzel azonban nem ért véget az idei indián év. Korniss Péter tollából de leginkább fényképeivel megjelent a Nők Lapja nevű újságban a cikk amit követett a várt hatás! Beérett Vörös Hajdísz munkája és volt jelentkező a képriportra. A barátommal átolvastuk ezeket és átbeszéltük, majd abban maradtunk, hogy a kapcsolatot Vörös Hajdísz tartja a jelentkezőkkel továbbra is. Ezen levelezések eredménye az lett, hogy az oglala törzs egy személyes találkozást kezdeményezett a vidéken élőkkel. Ez november 7.-én realizálódott. Imre Skodájával mentünk, rajta kívül Napvirág, Ölyvecske, Vörös Hajdísz és jó magam utaztunk le előbb Gyula városába és haza felé pedig betértünk Helvéciára. Az első látogatás Józsinak szólt, a második pedig a Mariannak. Mindkét helyen igyekeztük felvázolni a lényeget. A fiunk is velünk utazott és határozottan jól viselte az utat és az új ismerőseinket, rögtön mindkettőt a szívébe fogatta szemmel láthatóan. A mi véleményünk is hasonlóan jó volt. Csupán azon merengtünk, hogy a nagy távolság miatt nem hűl-e ki a lelkesedésük ?! A harmadik jelentkező szerencsére budapesti volt és vele hamarabb sikerül találkozni. Ő volt a Tibi. Akkor még nem volt látható, hogy a most képbe került társaság talán a legjobb összetételű oglala törzs van kibontakozóban. Más örvendetes esemény volt az év végén! Letelt a sorkatonai szolgálatom decemberben és a NÁTÓ-n látható volt a megkönnyebbülés. A jövőben már nem is féltek a Varói Szerződéstől.

 

 

 

 

 

                                                                              

Kép