Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

     

                          NDK  Indian  Days Radebeul

                                         1974. szeptember 14.- 15.

 

 

      Elkerülhetetlennek tartom, hogy ne ágyazzam be a magyarországi oglalák történelméről szóló írásomba a fejlődésünket nagy mértékben elő segítő múzeumi látogatásainkat és annak a mai napig tartó hatásait. Mint említettem már, a legnagyobb örömünkre a Deák Ferenc utcai Röltex boltba előbb nagy, majd később pedig úgynevezett poni méretű gyöngy érkezett. A helyes méret az apró szemű győngy lett volna, de mi ennek is rendkívül örültünk. Csetanszapával sem időt sem energiát nem kímélve a gyöngyözés oltárán adóztunk. Mindent megmozgattunk azért, hogy felderítsünk minden további lehetőséget. Kiderítettük, hogy a szocialista berkekben is van gyöngy gyártás nem csak Japánban. A hely neve Jablonec. Merész tervet szövögettünk, meg kellene keresni a gyárat és ott vásárolni helyben. Ezt pedig egy másik felfedezéssel összeegyeztetve sok új dolog kerülhetne a látó szögünkbe.

    A Néprajzi Múzeumban végzett kutatásaim közben a kezembe került egy német könyvecske ami arról tudósított, hogy van egy indián múzeum a Német Demokratikus Köztársaságban. Be kopogtattam az NDK centrumba és az ott dolgozók elláttak a további szükséges tudnivalóval. Dezdában , közelebbről annak elő városában Radebeulban található a Karl May Múzeum. Minden egyben volt! A törzsünk is nagy figyelemmel kísérte a felfedező utunkat. Úgy szólt a terv, hogy elvonatozunk az akkor Bratislavába azaz Pozsonyba és ott majd igyekszünk meg tudni a további részleteket. Ott azután szembesültünk a rideg valósággal. Ne utazzunk oda tanácsolták a helybeliek, mert ott csak gyártás folyik, de eladás nem. Bele kellett nyugodnunk a tényekbe. Mindennek rendelt ideje van, lám már van gyöngyünk pedig a kezdetekben nem is álmodhattunk  róla!

  A tervünk második pontja megvalósításához láttunk hozzá. Fel szálltunk egy  Drezdába Kép induló vonatra és végeláthatatlan órákon keresztül rázkodtunk a célunk felé. Nem kis út, ám később volt olyan eset, hogy egy héten belül kétszer is megtettem. Megérkezésünk után szinte gon nélkül villamossal elértük célunk. Nem tudtuk és nem is tudhattuk, hogy mit is fogunk ott látni. Találgatásaink, - természetesen voltak. Az egyik félelmünk az volt, hogy May Károly Winnetou kiállítását fogjuk megszemlélni több dimenzióban és ezért utaztunk ilyen sokat. A másik félelem tárgya pedig az volt, hogy olcsó művi dologba botlunk.

Kép   Leszálltunk a villamosról és némi séta után ott álltunk a múzeum előtt. Rendezett, kertvárosban voltunk. Nem dübörögtek az autók,  pompásan megfelelt indián lelkületünknek. Megváltottuk a belépőt és beléptünk a röng fa épület első helységébe. Jobb volt az első benyomás mint amitől tartottunk! Igaz, hogy az ezüstpuska oda volt támasztva a kandalló falához, mégis az egésznek volt hangulata. Tovább haladtunk és a változás hihetetlen volt! A kiállított tárgyak eredeti indiánoktól begyűjtött ruhák és eszközök látványa fogadott. A vendég csábító Winnetuzás az első teremben maradt és ezt a valóság váltotta fel. A kiállítás minden területet felölelt és nem győztünk a látvánnyal betelni! Ha másért, ezért érdemes volt az utat megtenni. Ezt mindenkinek látnia kell a csapatból!! 

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

   Jött a következő látvány ,egy dioráma. A síksági világunkból. Mint a prospektusból kiderült a Kép férfi skalp inge eredetileg  American Horse tulajdonában volt. Mondanom sem kell, azonnal beleszerettem és később meg is csináltam a mását. Nem győztünk álmélkodni! Közel 850 tárgyat lehet meg szemlélni és ez bizony egy nap alatt szinte felületesen is csak nehezen realizálható. Másnap ismét a múzeum lett az otthonunk. Természetesen igyekeztünk válogatni, hisz minket azért a síksági tárgyak és ha lehetett a lakota ki állított tárgyak foglalkoztattak. Rendszeressé váltak a látogatásaink, időnként pedig csak magam utaztam ki. A Napvirággal voltam a múzeumban a legtöbbet és neki ki is választottuk azt a rendkívül dekoratív felső részt és a ruhát. Voltunk itt tanulmány úton csapatosan és rendszeresen rajzoltunk és fényképeztük a kiállított és kiszemelt darabokat. Fényképeztem is bár az tilos volt így a kezdetleges fényképező gépekkel komoly nehézséget jelentett. Szerencsére, a múzeum gondoskodik képeslapokról, dia filmről, idegenvezetésről és egyéb szuvenírről is. Sok gondolatom támadt a múzeummal kapcsolatban,hogy minél többekhez eljusson a híre. Mindenek előtt, írtam egy cikket a múzeum létezéséről a Pajtás újságban, hogy a hazai fiatalság el juthasson ide.

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ ________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Kép     Egy alkalommal jegyzetelés jegyzetelés közben, megállt mögöttem egy hasonló korú férfi és türelmesen megvárta, hogy befejezzem a munkámat,majd németül beszélni kezdett hozzám. Természetesen nem tudtunk szót érteni,mert egyikünk sem beszélte a másik nyelvét. Meg kérdeztem,hogy beszél-e angolul, mire intett és eltűnt.Nagy sokára visszajött egy másik fiúval, aki angolul bemutatkozott mi szerint Rainer Köning-nek hívják. Éreklödött, hogy milyen okból rajzolok ilyen elszántan és elmondta, hogy van egy indián  hobbita csoport Derezdában és Radebeulban. Volt nagy meglepetés! Azután át gondolva, hogy miután itt létezik egy indiánokról szóló múzeum, ami emberközelbe hozza az indiánokat és nem azt váltja ki ami az én hazámban tapasztalható, már el is múlt a meglepetésem. Később azon kellett nagyon is elgondolkodnom, hogy nálunk is szocializmus van csak úgy mint az NDK-ban és itt nem csinálnak politikát az indián játékból.Későbbi kapcsolatunk alatt kiderült, hogy szinte minden nagyobb városban van kisebb - nagyobb indián  társaság.

  Tájékoztattam a magyar indián játékról, a dunai és a bakonyi táborokról egyaránt. Amikor a hadi tábor került szóba, diszkrét érthetetlenséget láttam a szemükben. Abban maradtunk, hogy később részletesebb megbeszéljük a hadi tábor miben létét. Amikor  mellékesen meg említettem azt, hogy lehetőségünk van lovakat vinni a táborba  , igen csak fel csillant a szemük . A kenu szintén tetszést  aratott. Arról viszont nem volt tudomásuk, hogy hazánkban létezik indián játék. Dió héjban ez volt a meg ismerkedésünk története. Végezetül meghívást kaptunk az ő táborukba ami gyökeresen más jellegű volt mint amihez mi voltunk szokva.

   Eleget tettünk örömmel és nem titkolt kíváncsisággal meghívásuknak asszonyommal Kép Napvirággal. Mindez 1974.szeptember 14.és 15.-re szólt. A hely máris meglepetés volt számunkra! Közel esett a múzeumhoz és villamossal elérhető volt. A kertes házak egyikénél megleltük a keresett ház számot. Az utcán bámészkodókat láttunk és átvágtuk magunkat közöttük a bejárati kapuhoz. Itt őrszem állt. Megszólítottam angolul, de eredménytelenül. Ezt követően átadtam a meghívónkat és bebocsátást nyertünk. Meglepő kép tárult elénk! A bekerített telken egy western várost találtunk és néhány tipi is állt félkör ívben. A bekerített teleknek voltak szomszédai ahol családi házak álltak és villa jellegű épületek. Számunkra teljesen idegen volt ez a környezet. Ám még korán sem ért vége a meglepetés sorozatnak. Hazánkban ilyen western falu nem lévén, életünkben először láttunk ilyet. A western filmek hangulatát árasztotta a látvány! Volt saloon, posta állomás és minden egyéb kellék és a hozzá tartozó marha hajcsárok, pisztolyos, puskás western figurák, korabeli ruhákban hölgyek és indiánok.

Kép   Hozzánk léptek indián meghívóink és üdvözöltek bennünket. Bevezettek egy nagy tipibe és tudatták öltsük magunkra a ruháinkat, mert rövidesen meg kezdődnek a programok. Így is történt. Folyamatos volt az álmélkodásunk. Őszintén szólva le voltunk nyűgözve a látottaktól. Valószerűtlenül nagy volt a gazdagság!! Mi akik pompásan festettünk és elismerést váltott ki a Bakonyban idén a ruházkodásunk, koldusnak éreztük magunkat ebben a környezetben. A vágyaink teljes tárháza volt itt felvonultatva! Eredeti arany sas tollas fejdíszekKép , catlinite pipák, sülözött ruhák és késtokok, a bölény bőrök a földön és rajta mászkáltak. A fegyverek is eredetiek voltak, hatástalanítva! Elképzelhetetlen , hogy a karhatalom miért nem lép fel ellenük! Tömény értetlenség volt az osztályrészünk. Nem kívánom  tovább sorolni azokat a " kincseket" amiket itt láttunk és nem tudtuk elképzelni sem,hogy  mi módon juthattak mindehhez a szocializmusban. Nekünk még a gyöngy is problémát jelentett! Természetesen a dolgok rendjében és idején ez is kiderült.

  Most azonban az foglalkoztatott mindkettőnket, hogy mi lehet itt a program? Nincs harc, Kép és nincs  Duna sem .... A válasz hamar megérkezett. Miközben a német indiánok a mi korunknak megfelelő ruházatot viseltek ( az 1800.as évek) elmagyarázták ,hogy az egész  világon van indián játék. Vannak indián clubbok nyugat Németországban, Finnországban, Franciaországban és sorolták  tovább egészen az Egyesült Államokig , akikről tudtak. Világszerte átvették a pow pow alkalmakat az eredeti indiánoktól.Ezek tánc ünnepségek, dobbal, csörgökkel esetenként furulyával kísérve táncaikat. Természetesen mind ehhez énekelnek és rendkívül jó hangulatot érnek el. Nem sokára erről mi is meg bizonyosodtunk. Meg jelentek a táncosok és bevonultak a körbe. A bokáikon és a lábszáraikon  végig csörgőikkel sajátos hangulatot teremtettek. Felemelő volt!

 Kép   Fel tűnt mindkettőnk számára, hogy a táncosok is színes képet mutatott. Voltak itt cheyenek -minta King nevű barátunk, - varjak, lakoták, arapahók és fekete lábuak is. Mi csak oglalában tudtunk gondolkozni, itt voltak szép számban akik a tánc közben is pár kőr után a tipijükben ruhát cseréltek és egy másik nemzet ruhájában folytatták a táncukat. Dobjaikkal és a csörgők csilingelésével, a kórusuk énekével mintegy ide tudták varázsolni azt az élményt, ami vissza nem adható. Indián tábori ünnep volt a javából! El kellett ismernünk, értik a dolgukat.

Látni való volt, hogy a táncosok tanult koreográfia szerint teszik a dolgukat és nem Kép esetlegesen lépegetnek.  A szükséges tanulságokat azonnal le kellett, hogy vonjuk. Később lefordítottam  egy az indiánok táncaival foglalkozó könyvet és legépelve mindenki elérhetővé vált az oglala csapatban. Ha már itt voltunk egy olyat ami könnyedén elsajátítható táncot megtanultunk és hazahoztuk. Ez a bolond tánc volt. Tudtommal a mai napig is táncolják a Bakonyban és később a dunai csapatnak is megtanítottuk. Kedvesen segítettek bennünket mindenben, ha kérdeztünk tőlük. Diszkréten szóvá tették a gyöngyeink méretét és amikor elmondtuk a hazai gyöngy helyzetet, Napvirágnak adtak olyan közép kék gyöngyöt amivel a múzeumban lefényképezett ruha mását elkészíthette. Táncot-tánc követett és amikor valaki kifáradt akkor újak léptek be a kőrbe. Két tánc közben a vezetőjük szónokolt, természetesen németül, amit sajnos egyikünk sem értett. Ezzel együtt remekül éreztük magunkat ebben a furcsa világban. Az indián day végén vendéglátóink elutazásunk előtt elhívtak a saját civil otthonunkba és vendégül láttak bennünket. Első kelet Német meghívásunk ezzel ért véget.

  A történet azonban nem ért véget, hisz további meghívások is történtek. A következő alkalommal már Napvirág az itt kapott gyöngyből  készítette  gyöngyözött felsőjében és ruhájában jött el. Egy másik alkalommal pedig egy kissé titokzatos dolog történt. Hans és a Reiner barátom titokban félre hívott és közölte, hogy be szeretne mutatni valakinek. Az ismeretlen nyugat Német és egy ottani csapat vezetője. Nem volt kívánatos, hogy a hatóságok tudomást szerezzenek arról,hogy a táborban van. Tehát teljes diszkréciót kértek! Tehát itt is van politika!  Eme bevezetés után meg ismerkedtem az illetővel. Akkor még nem is tudtam, mennyire kitárul az indián világom. Kiderült, és ez rendkívül fontos volt és az a mai napig,- az ő csapatuk oglala.!! Az ő és barátai által, az ő segítségükkel van itt ilyen gazdagság. Nekik módjukban áll egy münchen-i Hudson Bay Company által üzemeltetett eredeti indián alapanyagokat és más kellékeket árusító bolt adta a magyarázatot erre a gazdagságra.Nehéz volt azt is megérteni,hogy minden tánchoz átöltöznek és vajúból egy lakota, esetleg mandan lesz.Mi akkor még bakonyi hadijátékban gondolkodtunk és ott nem lehet ilyen átváltozás a hadijáték miatt. Ezért később azután már nem jártam hozzájuk, mert azt gondolam, hogy oglala létemre nem sok keresni valóm van ott.  A kapcsolatunk azért megmaradt, King volt nálam a barátnőjével érdi otthonunkban és 1986. februárjában, amikor zenei tanítóm és barátom Pete Seeger meg hívott  kelet Berlinbe ahol koncertezett, az egyik nap elmentem Drezdába és a Karl May múzeumba. Akkor a King-nél aludtunk , és mivel a véletlen úgy hozta, együtt mentünk vissza a Werner Seelenbinder Halléba a záró koncertre. King-el és a  barátnőjével voltunk a Bakonya kirándulni, így látta,hogy hol van a táborunk nyaranta. Az érdeklődők kedvéért megadom a radebeuli indián club honlapját ezen a helyen. A teljesség kedvéért, meg kell említenem, hogy a Fehér Szarvasnak is megadtam a club címét, mert ő akkor varjú indiánt játszott és tudtommal volt is náluk talán több alkalommal is.

 

 

 

                                                                                    

Kép